hajó

Egy hajóban evezünk – Ökumenikus istentiszteletet tartottak a Balatonon

Balatonfüred – Egy hajóban evezünk mottóval szerveztek ökumenikus istentiszteletet a Balatonon. Balatonfüredi, balatonarácsi, tihanyi katolikusok, reformátusok és evangélikusok, valamint távolabbról érkezettek közösen énekeltek, imádkoztak, hallgattak igét.

A dunai hadihajós – Matits Ferenc aknász emlékezése a világháború éveire

A második világháború az emberiség eddigi történetének legpusztítóbb fegyveres konfliktusa volt. Kezdete a hetvenhét évvel ezelőtti, 1939. szeptember 1-jei, Lengyelország elleni német támadáshoz köthető. A kilencvenéves Matits Ferenc statisztikus a háború alatt a flottilla legfiatalabb hadnagyaként a Duna aknamentesítésével szolgálta hazáját. Emlékeiből – a háború kitörésének évfordulóján – a vérzivataros idők egy kevésbé ismert fejezete elevenedik meg.

Krisztus ül a menekültek bárkájában

Köln – Egy csempészhajóból készült oltáron mutatott be szentmisét a kölni dóm előtt Rainer Maria Woelki bíboros. „Érthetővé szeretnénk tenni a menekülő emberek számára, hogy Krisztus egy hajóban ül velük. Új életperspektívát kell nyerniük a szemünkbe” – indokolta a különleges kompozíció megválasztását a bíboros.
Feliratkozás RSS - hajó csatornájára