Koch Szilvia

Vasárnapi ige: Nem a félelem lelkét kaptuk!

2021-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

„Neki növekednie kell, nekem kisebbednem”

Koch Szilviát két éve avatták evangélikus lelkésszé, idén nyáron került első önálló szolgálati helyére, és éppen ezekben a napokban készül a parókusi alkalmassági vizsga letételére. Bár mindez tömérdek feladattal és elfoglaltsággal jár, mégis sikerült alkalmat találni arra, hogy hivatásáról beszéljen nekünk: az Istenbe vetett hit magvait elvető balatonszabadi szülői házban és siófoki templomban, a friss kihívást jelentő győrújfalui parókián és Sopronban, a lelkésszé avatás helyszínéül szolgáló, történelmi hangulatú evangélikus templomban.

Missziói gyülekezet indult Győrújfalun

Győrújfalu – A Győrújfalui Evangélikus Leányegyházközség lett a központja az idén nyáron induló szigetközi missziói munkának. Koch Szilvia megbízott missziói lelkészt 2018. július 1-jén, a vasárnapi istentisztelet keretében állította szolgálatba a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke, Szemerei János.

A siker titka, hogy szeressük az embereket…

Nagykanizsa – Kórustalálkozók, egyháztörténeti előadások, gyülekezeti összejövetelek és egy-egy beszélgetés emlékét őrzi kétéves nagykanizsai szolgálatáról Koch Szilvia. Az evangélikus lelkész július elsejétől Győrújfaluban folytatja munkáját, a kanizsai hívektől 2018. június 17-én búcsúzik el.

Énekeljetek az Úrnak

Nagykanizsa – Folytatódott a nagykanizsai evangélikus gyülekezet programsorozata. A szombat délutáni előadás már az ötödik zenés fellépés volt, amelyet a reformáció ötszáz éves jubileumának tiszteletére szerveztek. Énekeljetek az Úrnak. Ennek a gondolatnak a jegyében alakította ki a két művész a koncert repertoárját.

Legyen az ökumené életmód! – Koch Szilvia prédikációja+videó

„A mai Magyarországnak nagy szüksége van a Krisztus által megragadott emberekre! Olyan testvérekre, akik számára az ökumené nem csupán egy hetet, hanem életmódot jelent: akik nem zárkóznak el a másiktól, hanem együtt tudnak szolgálni és munkálkodni abban a világban, amely sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését… Akik reményt és fényt tudnak hozni azokba a házakba és családokba, amelyekről már lemondott a társadalom… Akik láthatatlanul, sóként tudnak hatni a kiégni látszó életekben, és akik a világ világosságának követei mernek lenni a legsötétebb helyeken és helyzetekben is.” – Koch Szilvia, nagykanizsai evangélikus lelkész igehirdetése.

Bach-dallamok csendültek fel a kanizsai evangélikus templomban

Nagykanizsa – Teleki Miklós orgonaművész mutatta be legújabb lemezének anyagát az evangélikus templomban. Az érdeklődők Bach műveiből hallhattak válogatást.

Isten és a hívek szolgálatában

Nagykanizsa – Megkezdte szolgálatát az evangélikus gyülekezetben Koch Szilvia. Vasárnap már az új lelkész hirdette az igét. A Felsőtemplomban szintén különleges alkalomra várták a híveket: a nagykanizsai származású Szoliva Gábriel ferences szerzetes tartotta újmiséjét.

Krisztusnak növekednie kell – Ordináció Sopronban

Sopron – Hatodéves gyakorlati helyén, a soproni evangélikus gyülekezetben került sor Koch Szilvia szolgálatba indítására 2016. július 23-án, szombaton délután. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora, valamint Tóth Károly helyi igazgató lelkész, a lelkészjelölt mentora működött közre. Énekkel szolgált a gyülekezeti tagokból és az ökumenikus ifjúsági kör tagjaiból szerveződött alkalmi kórus.
Feliratkozás RSS - Koch Szilvia csatornájára