Varga Mihály

Varga Mihály: a keresztény kultúra erőforrás, amely megtartja nemzetünket

Nyíregyháza – Keresztény kultúránkat változatlanul olyan erőforrásnak tartjuk, ami megtartja nemzetünket, alapja szabadságunknak és egyben megújulásunk forrása is – jelentette ki a pénzügyminiszter az örökösföldi református templom átadási és szentelési ünnepségén vasárnap Nyíregyházán.

A pénzügyminiszter megajándékozta a Sareptát

Budapest – Varga Mihály pénzügyminiszter munkatársaival összesen 4200 darab maszkot vitt a II. és III. kerületben lévő Pedagógus Nyugdíjas Otthonnak, az Óbudai Rendelőintézetnek, a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonnak, valamint a CAT Idősek Otthonának. Az akcióban Makra Krisztina, Csere István, Rácz Andrea és Puskás Péter önkormányzati képviselők segítettek és nekik mondott köszönetet a miniszter Facebook oldalára kitett bejegyzésében.

Varga Mihály is köszöntötte a nyugdíjba vonuló Sztojanovics Andrást

Budapest – „Egymásba kapcsolódik ami lezárul, és ami elkezdődik...” – írta Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter, aki az év első, reggeli eseményén, egy evangélikus istentiszteleten köszöntötte a 41 év munka után nyugdíjba vonuló Sztojanovics András evangélikus lelkészt, a II. kerületi Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon vezetőjét, majd ezt írta: „Sztojanovics András feladat és teendő nélkül ezután sem marad, jó egészséget kívánok neki!”

Az Úr küldése speciális helyzetek megoldására

Budapest – 2018. február 22-én hálaadásra gyűltek össze az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Kardiológiai Rehabilitációs Osztályán az érdeklődők. Több mint 55 millió forintból megújulhatott ugyanis a betegek hosszú távú rehabilitációját végző osztály.

Varga Mihály: a magyaroknak különösen sokat adott a reformáció

Budapest – Idén ünnepeljük, hogy immár ötszáz éve vannak jelen az emberiség életében a reformáció eszméi, amelyek új kezdetet jelentettek az élet minden területén, így a hitben, a politikában, az oktatásban és a gazdasági életben is – emelte ki Varga Mihály, a II. kerületi Marczibányi Téri Művelődési Központ fotókiállításának csütörtöki megnyitóján.

Dévai Bíró Mátyás konferencia Óbudán

Budapest – Dévai Bíró Mátyás munkásságáról szóló tudományos konferenciát tartanak 2016. szeptember 17-én az óbudai evangélikus egyházközségben.
Feliratkozás RSS - Varga Mihály csatornájára