kenyérszentelés

Rendhagyó kenyérszentelés Nagyváradon

Nagyvárad – A világjárvány az augusztus 20-i államalapítási ünnepre is rányomta bélyegét, így míg az elmúlt három évben a kenyérszentelés helyszíne a Szent László tér volt, idén a nagyvárad-újvárosi református templom belső udvarán kapott helyet az esemény. A helyszínen jelen levő szűkkörű közönség mellett azonban az ünnepi alkalmat az érdeklődők otthonaikból is nyomon követhették az online közvetítés által.

Kenyérszentelést tartottak Dunaújvárosban és Kisapostagon

Dunaújváros – Kisapostag – 2020. augusztus 20-án Dunaújvárosban a Városháza téren volt délelőtt kenyérszentelés. Kisapostagon pedig az evangélikus templomban délután 15 órától ünnepség keretében a Nemeshodosról érkezett Megmaradásunkért Kultúrcsoport műsorát hallhatták az érdeklődők.

Ökumenikus kenyérszentelés a Keresztúr nevű települések találkozóján

Budapest – A Keresztúr nevű települések idei, 17. nemzetközi találkozójának ez alkalommal Rákoskeresztúr – Budapest XVII. kerületének része – adott otthont. A találkozó augusztus 20-i programjának egyik elemeként Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az ökumenikus kenyérszentelést megelőzően köszöntötte a résztvevőket.
Feliratkozás RSS - kenyérszentelés csatornájára