térítés

Szekularizált nyugati típusú világunkban a keresztény hit és vallásosság meglehetősen skizofrén helyzetbe került. Ennek oka, hogy az egyház és az állam szétválasztása a magánszféra hatáskörébe „száműzte” a spiritualitás dimenzióját. A kereszténység alapvető tanítása azonban, hogy az evangéliumot (a Jézus Krisztusról szóló örömhírt) hirdetni kell az egész világban, hogy minél több ember számára elérhető lehetőség legyen. Ezt a kettőt együtt nem lehet. És mégis ebben élünk hívő emberként, és ebben az ellentmondásban van elhívásunk arra, hogy két világ polgárai legyünk.

Ha keresztény fiatal vagy, biztos téged is többször felszólítottak már, hogy próbáld meg az evangéliumot hirdetni abban a környezetben, ahol időd nagy részét töltöd. Arra nézve azonban már szinte semmilyen iránymutatást nem kapunk, hogyan is kellene mindezt véghezvinni. Hogyan beszéljünk Istenről úgy, hogy aztán ne mi legyünk az „ijesztő hittérítő” vagy a „büdösgyerek”, aki mellé senki nem akar ülni a menzán? A KötőSzó blog egyetemista vendégszerzője ezt a kérdést feszegeti az új szemeszter kezdetén.