foglalkozás

Közösségben – Hívás kampány az EHÉ-n

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem a lelkészi és hitoktatói életpálya népszerűsítésére kampányt indított. A nyílt napon már kézbefogható volt A Hívás a lelkészi és hittanári pályára című brosúra, amely szeretné azt bemutatni, mit jelent Isten hívását meghallani és válaszolni rá. A füzethez kapcsolódóan most egy honlap is készült, amely a www.kozossegben.hu címen a lelkészi, hitoktatói hivatásba készülőket hívja a pályára.

Állj a lábadra! – Ismét az országos evangelizáción szolgált a KÖSZI

Budapest – Idén ősszel a Deák téri evangélikus templomban rendezték meg az országos evangelizációt. A hideg idő ellenére is sokan gyűltek össze az ország minden részéből 2016. október 8-án, hogy különböző előadásokat hallhassanak meg és közösségben beszéljenek az élet fontos kérdéseiről. A KÖSZI is részt vett a rendezvényen, az egyesület képviselői érdekes programokkal kedveskedtek a gyerekeknek.
Feliratkozás RSS - foglalkozás csatornájára