Mint arról korábban beszámoltunk György Péter esztéta, egyetemi tanár és Szabó B. András evangélikus lelkész, doktorandusz egy dispután többek között arra a közös megállapításra jutott, hogy az emlékezetkultúra kialakítása és elmélyítése alapvetően kis közösségekben és személyes történetekkel lehetséges. Erről tett bizonyságot a Deák Téri Evangélikus Gimnázium akkor, amikor a 10/A osztályával nekilátott egy nagyívű kiállítás megrendezéséhez.

Az emlékezés az evangélikus templomban tartott reggeli áhítaton kezdődött, ahol Kelemen Katalin, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség rabbija és Koczor Tamás iskolalelkész szolgált. A megemlékezésen a diákokkal együtt – az áldozatok és az embermentők emlékére – hét gyertyát gyújtottak meg. Kelemen Katalin személyes családi történetén keresztül vezette be a Soá borzalmaiba a diákságot.

„Az én generációm már nem volt eltűntnek nyilvánítva, de elveszettnek éreztük magunkat. Meg kellett tanulnunk, ki kellett alakítanunk azt az identitásképet, mely az áldozatszerepből kivezet minket. Meghatott, amikor megtudtam, hogy ti, evangélikus diákok holokauszt megemlékezést szerveztek. Példa ez arra, hogy miként lehet az igazak emlékezetét áldássá tenni” - mondta a rabbi, aki felhívta a diákok figyelmét arra is, hogy törekedjenek a mások megismerésére, valamint nekik is harcolniuk kell a kirekesztés ellen.

Koczor Tamás iskolalelkész figyelmeztetett: „a holokauszt nem csak társadalmi, hanem teológiai kérdés, azaz a hitünk kérdése. Arra kell a választ keresnünk, hogy hogyan tudjuk betölteni emberségünket.”

Dr. Réthelyi Miklós az UNESCO Magy Nemzeti Bizottságának elnöke a gimnázium alagsorában tartott kiállításmegnyitón az UNESCO Alkotmányából idézett: „Mivel a háborúk az emberek tudatában keletkeznek, az emberek tudatában kell a béke védelme érdekében munkálkodni.”

Az elnök beszédében kitért arra, hogy a kiállítás mellé a diákság által magyar nyelvre lefordított Családi titok című képregény bár egy holland történetet dolgoz fel – Eric Heuvel Családi titok című képregényét a hollandiai Anne Frank-Ház bocsátotta az iskola rendelkezésére –, azonban a történet akár Magyarországon is játszódhatott volna. „Volt olyan időszak, amikor a holokausztról nem lehetett nyilvánosan beszélni. Ma megélhetjük, hogy a diákság szintjén, az ő közreműködésükkel is hírül lehet vinni, hogy mindenféle ártó ideológiától el kell fordulni. Egy ilyen kiállítás a béke mellett való elköteleződés hirdetője” – fogalmazott Réthelyi Miklós.

Végezetül a - Sándor Éva osztályfőnök által koordinált - tárlatot a 10/A osztály egyik diákja ismertette a jelenlévőkkel. Mint megtudtuk, az Eltűntnek nyilvánítva kiállítást az iskola minden osztálya vezetéssel együtt fogja megtekinteni az elkövetkezendő napokban.

És hogy miként épül fel a tárlat? A kiállítás kronológiai ismertetéssel kezdődik, mely a lépcsőn lefelé haladva úgy vezet be minket az egyre mérgezőbb ideológiai légkörbe, hogy közben mi is lefelé haladunk. Az egyik terem magával a korszakkal foglalkozik. Láthatjuk a munkaszolgálatos feljegyzéseket, ismeretet szerezhetünk a deportálás körülményeiről, találkozhatunk egy félig összecsomagolt bőrönddel és az iskola múltjával is. Feljegyzés került a falra, melyen olvasható, hogy valaki éjszakai légószolgálat miatt nem ment be az iskolába, de személyes levelekkel is találkozhatunk. Mindezen tárgyak együtt jelzik egy ártó kor szörnyű valóságát.

Egy másik teremben az épületegyüttes múltjával ismerkedhetünk meg. Egy megvetett matrac, mely mellett egy kis asztalon hanukia és imafüzet. És magány. Ez a kis terem a többek között Keken András evangélikus lelkész által a Deák téren bújtatott zsidók emlékét őrzi.

A következő teremben sötétség. Csak mécsesek égnek a lépcső alján. A lépcsők fölfelé, de a sötétség felé vezetnek. Halk zene szól közben. A könnyek, az áldások és az imák helye. Ez vezet át minket egy nagyobb terembe, ahol nevek sokasága található falon. Azok névsora, akik embermentők voltak. A központi teremben pedig egy felirat a cipők felett: „Emlékezzetek meg a foglyokról...” Itt a jelenbe érkezünk, oda, ahol nekünk van dolgunk. A felirattal szemben botlatókövek a földön, míg a falon két tábla. Az egyik a már megírt, a másik a megírásra váró emlékezéseknek ad helyet. Az egyik cetlin diákírással: „Fontos, hogy a megemlékezés tudatosítsa, hogy milyen szörnyű dolgok történtek. Ne történjen soha többé ilyen!” Egy másikon: „Mert ez egy olyan tragédia a múltból, amelyről mindenkinek tudnia kell!” A következő feljegyzésen pedig ez olvasható: „Ezáltal tudjuk értékelni a saját életünket!” Mindez egy olyan táblán, melyen szinte tükörként saját magunkat látjuk.

Érzékeny, felnőtt rendezés. Olyan drámai csend, amely jelzi: ezek a diákok komolyan veszik múltjukat, tudják, hogy keresztényként nekik is dolguk van a feldolgozásban. Élő és őszinte emlékezet.

A Deák Téri Evangélikus Gimnázium emlékezik. Visszaidézi a tragédiához való utat, a zsidó és cigány testvéreink-, de ezen is továbbtekintve az ember- és Isten elleni ideológiát és az embermentést egyaránt. És egyúttal bölcsen ítélkezik is: A kiállítás mintegy kiáltványként ugyanis a testvériség jegyében mindenféle előítélet ellen beszél. Egyszerűen, tisztán és igazan.

Álljon itt végezetül köszönetképpen a kiállítás rendezőinek és a képregény fordítóinak, a Sándor Éva vezette 10/A osztály névsora: Andrássy Anna, Angler Marcell, Balogh Botond, Bikfalvi Barna, Bolyki Ágoston, Buzási Áron, Csanády Lili, Cs. Nagy Hajnalka, Domokos Bence, Haála Hanga, Jánoska Zsófia, Kiers Bálint Joris, Kincs Boglárka, Kovács Eszter, Lezsák Máté, Mikó Kristóf, Molnár Bálint, Nagy Ákos, Németh Dorottya, Németh Márton, Noéh Ádám, Pálfi Lenke, Pálya Dóra, Schliszka Gáspár, Schmal Dávid, Szebik Borbála, Sztanó Ákos, Tenczer Boróka, Timár Lili, Torma Blanka, Vető Kinga és Vida Zsófia.