Johannes Erlbruch, a Budapesti Német Ajkú Evangélikus Egyházközség lelkésze köszöntőjében nem tévedett, amikor azt mondta, hogy ez a délután a közös öröm ideje, majd átadta a szót Manfred Siebaldnak. Az előadás meghökkentő volt. Megható jelenet volt, amikor egy idős néni a koncert derekán odament az előadóhoz és kottaállványára egy szál virágot helyezett köszönetképpen. Vagy ahogy a cseperedő gyermekek nem a lármától, hanem a zene vonzásában mozgolódtak. Ugyanúgy kifejező volt, hogy a templomban mindenki elkezdett dúdolni, könnyen csatlakoztak az előadóhoz. Vagy ahogy egy egész padsort megtöltő népes család az énekek dallamára hullámzott.

Mindeközben pedig Manfred Siebald az oltár előtt ült és egy gitárral énekelt. Egy lelkület, egy hitvallás fogalmazódott meg a templomban. Nemcsoda hát az együtt mozgás, a közös lélegzés, hiszen az előadó hűen képviselte azt a lelkiséget, mely miatt Siebald munkássága nemcsak Németországban elismert. A csendes szó hangzásában csendült fel úgy a dal, hogy a közönség – mely egyszerre fiatalokból, kisgyermekekből és idősekből is állt –, percek alatt elfelejtette, hogy honnan érkezett és csak a dallamra és a tartalomra figyelt.

Siebald énekei nemcsak hangzásukban, de tartalmukban is magukkal vonzották közönségét. Megszólító, bánatról, csüggedésről ugyanúgy beszélő dalok voltak, mint az örömről és a hálaadásról. Mindezek pedig biblikus alapon. Nem meglepő, hogy koncert utáni beszélgetésünkkor azt mondta, hogy bárhol is van, katedrán – ugyanis a mainz-i egyetem professzora is –, koncertteremben, templomban vagy kis közösségben, csak egy dologra tud gondolni: az, amiről beszél és énekel, a lehető leghitelesebb legyen.

Ünnepelt a Budapesti Német Ajkú Evangélikus Egyházközség. Öröm lehetett a közösség szívében, hiszen vendégelőadójuk nemcsak koncertet adott, hanem egyúttal megszólította a jelenlévőket. Valahogy – bár énekben, de mégis csendben –, a zene tiszta hangján, az emberi kisugárzás által formálódhatott az alkalom imádsággá. A jelenlévők pedig dúdoltak, énekeltek és élvezték, hogy együtt, közösségben lehetnek. A Magyarországon élő német ajkú evangélikus közösséghez így egyszerre jutott el az evangélium, az együttlét öröme és az identitást erősítő anyanyelv.