Ma, amikor a szembenézés helyett egy igencsak pártpolitikától fűtött időszakot élünk meg, különösen szomorú az emlékezés. Szomorú belegondolni, hogy lehetséges az, hogy múló ideológiák szintjén közelítsünk a múlt felé. Fájdalmas, hogy ha emlékezünk, azt egyre inkább külön, részekre szakadva tesszük. Az összefogás mintha csak valami ellen, nem pedig egységet alkotva, az élet mellett történne. Így nem a szembenézést segítjük, hanem mindezt degradáljuk, és elveszítjük a feldolgozás mai lehetőségét.

Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol zsidó és keresztyén, hívő és nem vallásos képes együtt emlékezni. Ahol nem múló nézetek, aktuális érdekek homályosítják el és teszik más hangsúlyra/hangsúlyokra az emlékezést, hanem mindannyian képesek lennénk egy alapvető, minden embert megillető normához felsorakozni, amely az életet, a másik ember életét és szuverenitását védi és oltalmazza.

Olyan társadalom része kívánok lenni, amelyik nem fél saját múltjával szembenézni, hanem annak felvállalását – bármilyen fájdalmas is – természetesnek veszi és küzd érte, hogy a történelmének sötét oldalai ne öröklődjenek tovább, hanem feldolgozásra kerüljenek saját generációja és a következő nemzedékek számára.

Olyan egyházban szeretnék élni, amelyik Jézus szavát komolyan véve kiáll a nélkülözők és perifériára kerültek mellett. Olyanban, amelyik nem fél az evangéliumot tisztán, megalkuvás nélkül hirdetni. Olyan lelkészeket és papokat szeretnék, mint Sztehlo Gábor, Ordass Lajos, Apor Vilmos vagy Keken András volt. Ők nem saját érdeküket, hanem a krisztusi igazságot keresték, és vállalták a megalkuvás nélküli, igaz életet.

Az Ószövetség figyelmeztet: „A becsületesek áldása építi a várost, de a bűnösök szája romlásba dönti.” (Péld 11,11) Jézus szava pedig így hangzik: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette.” (Mt 5,21–22b).

Olyan emberekben hiszek, akik a gyűlöletkeltés és megkülönböztetés helyett a testvériségben és a békére törekvésben hisznek. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi szavaival szólva: „Az istenorca hordozói nem gyűlölködhetnek egymással.”

Olyan emberben hiszek, akik nem pökhendi módon megkerülik vagy megkérdőjelezik, hanem – a kaini szemlélettől elfordulva – tetteikben és szavaikban ki merik mondani és fel merik vállalni: Őrizője vagyok testvéremnek!