De ki is volt ez a teológus, pedagógus valójában? Ősei a Trencsén vármegyei Dezsér helységből származnak. Az itteni nemes eredetű Boleman-család hajdan több kiváló hazafit is adott az országnak. Közülük való volt tehát Boleman István tanár és lelkész, pedagógiai és egyházi író, irodalomtörténész. Ő a csehországi Krzsichlicén született 1795. május 9-én evangélikus papi családban. Apját nemsokára a Zólyom megyei Garamszeg (Hronsek) lelkészévé választották, s szüleivel így „régi honába költözött”. (Szinnyei J., 1891. 1192. l.) Selmecen végezte a gimnáziumot; Pozsonyban és Tübingában teológiát tanult. Ezt követően Baloghy Lajoséknál nevelősködött a Nógrád megyei Bercelen. 1815-től a losonci református líceum nevelője, majd a szónoklati tanszékének tanára lett. 1820-ban került a jó nevű selmeci evangélikus líceumba.

Breznyik János iskolatörténetéből tudjuk, hogy Boleman igen jeles és sikeres tanár volt Selmecbányán, működése alatt „legnépesebb vala a syntaxis és rhetorika”. Osztályaiban már az első években 60–70 között mozgott a tanulók száma, akiket elsősorban hírneve vonzott. (Breznyik J., 1889. 288. l.) 1827 és 1839 között az igazgatói posztot is többször betöltötte. Eme tevékenységének legjelentősebb eseménye, hogy „annak első éveiben a gymnasium két emeletes imposans épülete jött létre”. (Breznyik J., 1889., 294. l.) Ebbe az új iskolaépületbe járt már maga Petőfi is. Az épület ma is áll, rajta az a márvány tábla, amely a nagy költőre emlékeztet.

Breznyik János forrásértékű iskolatörténetében többször is foglalkozik Bolemannal. Egy helyütt például így jellemzi elődjét: „Külsőleg is szép, tekintélyes, megnyerő alak, világos, érdekkeltő  fejtegetéseivel, bármily tantárgyat adott elő… azt tanítványaival meg tudta kedveltetni. Nagy kedvvel adta elő különösen a rhetoricát, melynek szerkesztésével évekig foglalkozott, mindig találva benne valami igazítani, javítani s tökéletesbíteni valót, mígnem 1836-ban e cím alatt: Rhetorica ex indole sermonis explicita atque ita a logica et syntaxi probe separata poeticae vero reconciliata nyomtatásban is közzétette. Rhetoricai előadásai s a nagy gond, melyet jó latin stylisták képzésére fordított, okozhatták, hogy a rhetorikai osztály 1837/8–1840/1. években, míg ő itt volt, annyira megnépesedett, hogy a tanulókat a legnagyobb tanterem is alig fogadhatta be, lévén 1837/8-ban 94 rhetor, a következőkben pedig 87-88, amennyi soha, sem előbb, sem utóbb. Ő volt a legutolsó tanár, ki latin költőket, legalább verselőket képezett, nem mintha távozta után utódai is nem értettek volna a latin verselés mesterségéhez, de a viszonyok csak egynéhány év alatt is nagyon megváltoztak. (..) Alatta még szokásban volt, hogy a tanulók a rhetorikában éppúgy, mint a primában magok készítette latin beszédeket szavalgattak el a stylusi órákban…” (Breznyik J., 1889. 303–305. l.)

Bolemanról nemcsak Breznyik írt elismerőleg, hanem Petőfi barátai s maga a költő is szeretettel beszélt róla. Petőfi egykori, sárszentlőrici iskola- és lakótársa, Sárkány János, aki 1838 szeptemberében távozott Selmecről, az alábbiakat írta: „T. Boleman István oktató Úr alatt jól folytattam a Rhetoricában és Poeticában. T. Boleman Úr akkoron jeles és elhíresztelt oktató volt a két tanban. A többi tanokban nem nagy előmenetelt tehetett az ember…” (A levelet idézi Jakus L., 1989. 20. l.) Petőfi egy 1838. november 1-jén Selmecen keltezett, egykori iskolatársának, Csörföly Lajosnak írt levelében emlegeti Bolemant: „Azon szomorú hír volt, hogy a mi derék Bolemanunk hozzátok (Pozsonyba – Cs. K. megj.) fog költözni, de hála az égnek, meg nem történt.” (Petőfi Sándor levelezése, 1964. 9. l.)

Később azonban erre is sor került, hiszen Boleman Pozsonyban folytatta tanári pályáját.  Boleman István többek közt a költészettant, a stílusgyakorlatot és a latin szerzők interpretálását tanította Petőfinek. Valamennyi diszciplínából kielégítő osztályzatot (azaz hármast) kapott a költő. Boleman szigorú tanár hírében állott. Fekete Sándor ugyanakkor szóvá teszi a professzor „csekélyke emberismeretét”, s szerinte a tanárnak korábban, bátrabban és határozottabban fel kellett volna ismernie diákja tehetségét. (Fekete S., 1973. 123. l.) Breznyik János azt kifogásolta idézett könyvében, hogy a selmeci tanárok Petőfi idejében még járatlanok voltak a magyar nyelvben, s ez jellemző volt Bolemanra is, aki pedig „latinul könnyen és szépen beszélt”. Később természetesen e tekintetben is tökéletesítette magát tanárunk.

Boleman Istvánt a szlovák életrajzi lexikon is számon tartja, egyéb adatain kívül megjegyezve, hogy fellépett a Štúr-nemzedékkel szemben, s támogatta a magyarosítást is. (Mináè, V., hlavný red., 1986. 288. l.) A görög és a héber nyelvet, valamint a teológiát is oktató pedagógus több irodalomtörténeti és irodalomelméleti művet írt latin nyelven. Ilyen a már említetten kívül a Carmen Danieli Kanka rectori et professori primario című munkája, melyet Selmecen adott ki 1814-ben. Magyar nyelven jelent meg A dicső szabadságra emelkedő oskola című műve (Pozsony, 1848), melynek megjelenését a cenzúra eltörlése tette lehetővé, s melyet a legújabb neveléstörténet is számon tart. (Horváth M. főszerk., 1988. 379. l.) Ugyancsak magyarul adta ki rövid magyarázattal Pál apostolnak a korinthusiakhoz írott első levelét (Pozsony, 1860). Néhány munkája kéziratban maradt, mint például a Grammatica latina e sermonis indole explicita, A nyelv természetéből megfejtett logika és az Aesthetika. 1840-től Boleman a pozsonyi líceum teológiai tanára volt. A kor jeles pedagógusa és ismert szakírója százharmincöt éve,  1882. július 12-én hunyt el Pozsonyban.