Fiatalokkal beszélgetve hallhatjuk, hogy nem vagy csak részben bíznak az egyházakban. Többen idegennek tartják, nehezen küzdenek meg az egyházi nyelvvel. Mások azt emelik ki, hogy a társadalmi kérdésekben nem hallják eléggé az egyházak szavát, ugyanakkor vannak, akik az állam és az egyházak kapcsolata miatt tartanak távolságot. Többeknek pedig azzal van gondjuk, hogy az egyházak világos útmutatást adnak arra, milyen módon élje meg valaki a hitét, miközben ők a maguk módján szeretnék azt gyakorolni.

Az Új Nemzedék Központ megbízásából 2016-ban zajlott, nagymintás – nyolcezer fiatal megkérdezésével készített – ifjúságkutatás többek között a vallásosságot és az egyházak iránti bizalmat is felmérte. Az első eredmények nemrégiben jelentek meg.

Vallásosság

„A vallásos fiatalok Magyarországon alapvetően a nagy történelmi egyházak hívei, ezen belül is domináns a Római Katolikus Egyház. Ezt támasztja alá, hogy a jelenleg egyháziasan vallásosak 63%-a római katolikus, 17%-a református, 3%-a pedig evangélikus. A kisebb egyházak 6%-ot tesznek ki ebben a körben. A maguk módján vallásosak körében is a római katolikus a domináns felekezet” – olvasható az első eredményeket közlő anyagban.

Ha tekintetbe vesszük, hogy a 2011-es népszámláláskor a teljes népesség 2,2% vallotta magát evangélikusnak, eszerint még örülhetnénk is. Ugyanakkor az ifjúságkutatás megállapította: „Saját bevallása alapján a fiatalok 29%-át semmilyen felekezetbe sem jegyezték be/keresztelték meg, 50%-uk római katolikus felekezetű, 16%-uk református, 2-2%-uk evangélikus, illetve görög katolikus. A magyarországi fiatalok szekularizációja a felekezeti megoszlásban is látszik, hiszen hiába keresztelik meg a fiatalok felét római katolikusként, 15–29 éves korukra megfordul a trend, és közel ugyanennyien elvesztik a felekezeti hovatartozásukat. A vizsgált népesség mintegy fele ugyanis jelenleg semmiféle felekezethez nem áll közel.” A megkérdezettek 43%-a azt válaszolta, hogy „vallásos a maga módján”, 41% nem vallásos, míg csupán 6% vallotta azt, hogy „vallásos, az egyház tanítását követi”.

Megbízunk-e az egyházakban?

A bizalom az egyik legfontosabb tényezője egy kapcsolatnak. A 2016-ban végzett ifjúságkutatás eredményeiből az látszik, hogy a megkérdezett 15–29 éves korosztályban „a családon belüli bizalom mértéke szinte össze sem hasonlítható a többi csoport, közösség, szervezet esetében tapasztalttal”. A megkérdezettek 70%-a mondta, hogy a családjában teljes mértékben megbízik, míg 25% adta azt a választ, hogy inkább megbízik. A családot az ismerősök és szomszédok követik.

Az intézményi és személyközi bizalmat vizsgáló kérdésre adott válaszok alapján a közel húsz elemből álló lista utolsó harmadában találjuk – többek között a rendőrség és a civil szervezetek után és a politikusok és a bankok előtt – az egyházakat. A megkérdezettek 14%-a teljesen megbízik az egyházakban, 37%-a inkább megbízik, 22% inkább nem, 16% egyáltalán nem, 11% pedig nem tudja, vagy nem válaszol. Ezt optimistán értelmezhetjük úgy, hogy a válaszadók 51%-a inkább pozitív véleménnyel van az egyházakról, ugyanakkor felmerülhet bennünk a nyugtalanító kérdés: a 15–29 éves korosztály közel 40%-a miért nyilatkozta azt, hogy nem bízik az egyházakban?

A megújulás lendülete?

A 2016. évi ifjúságkutatás gyorsjelentésének megállapításai rámutatnak arra, hogy amíg a fiatalok a szülőkkel élnek, addig jobban kötődnek a felekezetükhöz, mint azt követően. Ez természetesen összefügghet a más városba költözéssel, a továbbtanulással, a munkavállalással, új kapcsolatokkal is. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a vizsgált korcsoport éppen az, amelyik a munkába állás, a felnőtt egzisztencia keresése, a házasság, a gyermekvállalás, a családtervezés kérdésével (is) foglalkozik. Ezekben pedig az egyháznak lehetősége van segítséget, támaszt, iránymutatást adni, valamint közösséget teremteni.

A népszámlálási és az ifjúságkutatási statisztikák evangélikus egyházunk lélekszámának lassú csökkenését mutatják. Egyházi konferenciákon ez a kérdés többször is előkerült már, legutóbb Prőhle Gergely Itt a szembenézés ideje című interjújában mutatott rá arra, hogy egyházunknak foglalkoznia kell a jelenséggel. „A missziói parancs végrehajtása nem fakultatív foglalkozás” – fogalmazott az országos felügyelő. Nagy kérdés, hogy merre tartunk, és hogy milyen koncepciót találunk ki arra, hogy Jézus szavának hirdetőiként ne eltávolítsuk magunk mellől a fiatalokat, hanem megerősítsük őket a hitben.