A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált 2004-ben a Blinken OSA Archívum munkatársai alapították. 2005-ben a Verzió Film Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy stabil hátteret biztosítson a fesztivál működéséhez. Az alapítók célja az volt, az országban elsőként létrehozzanak egy olyan kreatív fórumot nemzetközi dokumentumfilmek számára, mely központi témájának az emberi jogi ügyeket tekinti.
Az elmúlt 16 év programjai több mint 111.000 látogatót vonzottak Budapest, Pécs, Szeged és Kecskemét művészmozijaiba. 2019-ben Debrecen és Szombathely is csatlakoztak a helyszínekhez. A Verzió és a Szabad Terek szoros együttműködésének hála pedig, minden eddiginél nagyobb létszámú közönség vett részt a 16. Verzió fővároson túli vetítésein.
A hagyományosan minden év novemberében megrendezett fesztiválon kívül, a Verzió év közben is aktívan jelen van a hazai kulturális életben. Évente több tucat ingyenes vetítést szerveznek az ország számos pontján, egyrészt oktatási keretek között, másrészt filmklubok és nyári zenei fesztiválok keretein belül.
2020-ra az egyetemesen átélt szorongás és a gyökeres változások, de ugyanakkor a kísérletezések és új szokások éveként is fogunk emlékezni. Mérlegelvén a vírushelyzet okozta kockázatot, a Verzió ebben az évben teljesen az online térbe költözik.
A 12 napig tartó program 50 erőteljes film megtekintését biztosítja. Bár az idei válogatás szűkebb, a 39 országból érkező filmek egyre sokszínűbbek és rengeteg kísérőprogram egészíti ki őket. A filmeket Magyarország egész területéről, néhány filmet pedig a világ minden pontjáról meg lehet nézni.
A programban három versenyszekció kapott helyet, a nemzetközi verseny, a diák- és elsőfilmes verseny és idén először, a magyar dokumentumfilmek versenye.
Emellett három tematikus szekció filmjei közül választhatnak a nézők, amelyek a következő témákat ölelik fel: a környezetünk egyre aggasztóbb átalakulása (Antropocén), a jogrendszerek fel- és kihasználása (Az igazság nevében) és a fotográfiákat és mozgóképeket felhasználó reflexív dokumentumfilmek (Világképtár).
Ezek közül kettőt ajánlunk:
Védelem alatt / Give Me Shelter (2020)
Toszecky Renáta szociális munkás egy Baptista Szeretetszolgálat által működtetett védett házat vezet Magyarországon. Prostitúcióra kényszerített, emberkereskedelem áldozatául esett nők kerülnek ide, akiknek az életét a szociális munkások megpróbálják új mederbe terelni, hogy gyerekeikkel együtt új életet kezdhessenek. A film Renáta napi munkáját követi figyelemmel, ahogyan három bántalmazott nővel dolgozik, eközben pedig a segítő munka kihívásaiba is betekintést enged.
Kövek / Stones (2020)
Budapesten kéthetes tábort szerveznek különféle hátterű európai fiatalok részvételével, akik önkéntesként egy zsidó temetőben tisztítják meg az elhanyagolt sírokat. Gunter Demnig, egy német művész botlatóköveket készít a holokauszt áldozatainak emlékére — már több mint 74 000 ilyen emlékművet helyezett el 26 országban Európaszerte.
FRISSÍTÉS!