Szia, Marci bácsi!

Szia, Marci bácsi!

Share this content.

Szöveg: Bence Imre, fotó: Skriba Dániel, Molnár Kata
Piliscsaba – Szia, Marci bácsi! címmel tartott a Budavári Evangélikus Egyházközség egész hetes családos, hittanos és ifjúsági tábort június utolsó hetében. Az élményekben gazdag eseményről Bence Imre beszámolóját olvashatják.

Zsombi alig múlt ötéves, de már rutinos táborozónak számít. Kerek szemmel nézett rám, amikor a reggeli áhítat után magamra öltöttem a Luther-jelmezt. S amikor a kápolnában befejeződött a közösség éneke, örömmel rohant be a több mint hetven résztvevő közé: „Gyertek, menjünk vendégségbe Marci bácsihoz!” – kiáltotta hangosan! S a résztvevők lelkesen köszöntek a közéjük lépő Luthernek: „Szia, Marci bácsi!”

S elkezdődött a történet, a korosodó Luther mesélt napról napra a tábor résztvevőinek:

„Most, hogy már megöregedtem, és – ahogy mondani szokták – megettem az kenyerem javát – ami bizony meg is látszik rajtam – néha a csendes perceimben visszagondolok arra, hogy mi minden történt velem.” -S miközben mesélt, lelkes gyermekek és fiatalok elevenítették fel rögtönzött színjátszással Luther Márton életének kalandos állomásait.

Mindez Piliscsabán történt, a Budavári gyülekezet egész hetes családos, hittanos és ifjúsági táborán, június utolsó hetében.

Szia, Marci bácsi! – A Reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára azt a célt tűztük magunk elé, hogy a tábor résztvevőivel megismertetve Luther életét, mai életünket érintő kérdésekről beszélgessünk, s közben olyan bibliai történeteket is megismerjünk, amelyek a felvetett kérdésekre is választ adhatnak.

A délelőtti program tehát adott volt. A nap témájához kapcsolódó aranymondásról hangzott el a reggeli áhítat, a liturgiájában Luther-imádságok és   -énekek csendültek fel. A Szia, Marci bácsi! című Luther-mesélés után pedig korosztályokként ültünk le hat kiscsoportban beszélgetni, tanulni épülni, kérdéseinkre választ keresni.

A délután programjában helyet kapott a Béthelért végzett közösségi munka (kertészkedés), továbbá akadályversenyeknek és nagy közösségi játékoknak voltunk a tanúi (számháború, zászlós játék), valamint egy Luther-vetélkedő is zajlott és Luther-kártyajáték. Ha valaki tudni akarja, hogy mi a Luther-matek, vagy hogy a Concept című társasjátékot miként lehet a Luther-énekek gyakorlására felhasználni, az keresse meg a szervezőket!

A tábor során nem csak korosztályos csoportokban voltunk együtt, hanem úgynevezett családokban is, amelyekben középiskolás fiatalok vezetésével ellátták a napi feladatokat – terítés, körletrend. Ezen kívül a család-zászló készítés, a Luther-vers írás (megadott rímpárokkal!), a Luther-ének modern feldolgozása olyan családi feladat volt, amelyet az esti áhítathoz kapcsolódva mutattak be a résztvevők.

Az esti áhítatokon nem csak a play-mobil Luther-figura, hanem a vár, a várvédő lovag és az ősellenséget jelképező kígyó is előkerült. S így már nem nehéz kitalálni, hogy az Erős vár a mi Istenünk sorai alkották az esti áhítat témáját.

A péntek estét Luther lakodalmának felidézésével töltöttük. Bár nem volt korhű az indítás, hisz az egyik apuka a saját építésű 1953-as Buickjával érkezett, és ez az egyedi autó annyira lenyűgözte a táborlakókat, hogy a „Luther-lagzi” előtt mindenki bele akart ülni. De közben megérkezett a Musica Historica együttes, amely az esti áhítaton is korhű hangszereken kísérte a Luther-énekeket, majd az áhítat után 16. századi közösségi táncokat tanítottak. A jó hangulatú reneszánsz táncház után – mint egy mai lagziban – Luther és Bora Katalin életét nézhette végig a lakodalmas népség „élőképes diavetítés” formájában. A képeket pedig a lakodalmasok között helyet foglaló „Luther-házaspár” kommentekkel tette igazán élvezetessé, tanulságossá és humorossá. Az este egyik fénypontja volt a „menyasszonyi torta”, s a tortázás után éjszakába nyúló emlékezetes közösségi játék és éneklés következett.

Szombat reggelen már csak a búcsúzás pillanatai voltak hátra. A záró istentiszteleten, a Luther-mesék folytatásaként, életének egyik utolsó gondolata elevenedett meg: „Bizony, koldusok vagyunk!” S a hetet együtt töltő közösség együtt tárta üres kezét az ég felé, koldulva Isten kegyelmét, és egymás kezét fogva adott hálát a bűnbocsánat és a közösségformáló isteni szeretet ajándékáért.

S Luther-mesék mindennap visszatérő mondatai – bár ez nem hiteles Luther-idézet - indították útjára a Szia, Marci bácsi! című tábor résztvevőit, és az értük érkező szülőket: „Végül csak annyit tudok mondani: Szeressétek az evangéliumot, az Isten szent igéjét! Bízzatok erősen Jézusban, és ne térjetek le az ő útjáról!”

Végül álljon itt a segítők és a szolgálattevők neve (még ha nem is tudjuk felsorolni, ki mennyi ötlettel segítette az egész hetet):

Bence Imre, Péter Zoltán – lelkészek
Kovács Katalin, Molnárné Varró Mária, Péterné Mestery Rita, Samu Piroska – hitoktatók
Lukács Máté és Molnár Kata – teológusok
Kengyel Luca, Lukács Teodóra, Skriba Dániel – egyetemisták, ifjúsági vezetők
Szakály Miklós – mérnök, a Buick gazdája
Musica Historica együttes – Csörsz Rumen István vezetésével
Szilágyi N. Zsuzsanna – tánctanítás

Hálásak vagyunk Istennek, hogy megújító szeretetével velünk volt.

A Szia, Marci bácsi! című táborunk a Reformáció 500 Emlékbizottság és a Magyarországi Evangélikus Egyház, valamint a II. kerületi Önkormányzat és a Budavári Evangélikus Gyülekezet Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!