A fesztivál ars poeticája, Az opera újjászületése nem csak szlogen, a szervezők bátran kísérleteznek: idén is impozáns nézőcsalogató műsorfolyam várta az érdeklődőket. Az operaünnep szervezésében nagy szerep jutott Kesselyák Gergely fesztiváligazgatónak, aki ezúttal két gesztussal is belopta magát a krónikás szívébe: megnyitója három mondatból állt, valamint elhozta a jeles napokra a közmédia Virtuózok című tehetségkutató műsorának egyik felfedezettjét, Szauer Bianka hárfaművészt. A seregszemle a kezdetektől Bartók Béla emlékét ápolja, minden évben mellé választják ki az év aktuális témáját. Idén Kodály Zoltánra fókuszáltak a szervezők: a híres magyar népzenekutató és zeneszerző százharmincöt éve született, s fél évszázada halt meg.

Az ünnepségsorozat díszes felvonulással kezdődött, s előrevetítette a népünnepély hangulatát: óriásbábuk, mazsorettek, huszárok vonultak a Szent István térre. A nyitókoncert már „komolyabbra” fordult. Elsőként Kodály fő műve, a Psalmus Hungaricus hangzott el. A darab sikerét prognosztizálni lehetett a reformáció évfordulóján. A színpadon remek szereplőgárda sorakozott fel: a Pannon Filharmonikusok, a debreceni Kodály kórus mellett a nyíregyházi Cantemus kórusnak már csak a nézőtér oldalában jutott hely.

A protestáns énekszerző, Kecskeméti Vég Mihály szavait a kórus csodálatos pianóval kezdte és fejezte be. Dávid gyötrődését Fekete Attila tolmácsolta hitelesen, a pulpituson Bogányi Tibor karmester állt. Első sikerei finn nyelv rokonainkhoz kötötték, hazai pályán a most fellépő együttesnél tette le névjegyét. Talán a kecskeméti Kodály-iskolában végzett tanulmányai is motiválták e koncertfellépését.

A mű után ellenpontként egy kis zenei csemege, Fekete Gyula csellóversenye következett. Nehéz meghatározni a darab stílusát, a kreisleri könnyedséget helyenként az arpeggione (hathúros, gitár hangolású, de vonóval megszólaltatott historikus hangszer – a szerk.) hangzásvilága váltotta fel, ami zenei tréfába torkollott. Az eklektika nem vált a darab kárára, Baranyai Barnabás előadásában elnyerte a közönség szimpátiáját.

Szünet után a Budavári Te Deum csendült fel. A mű egy korábbi előadás emlékét idézte fel bennem: 2005-ben a miskolci seregszemlén a híres argentin tenor, José Cura állt a pulpituson, s jóllehet fanyalgások kísérték karmesteri szerepét, mégis szép sikert aratott. A meleg fogadtatás ezúttal sem maradt el, a szólisták közül különösen a kolozsvári művész, Egyed Apollónia szopránja tetszett.

A másnapi, Kodály mesével és tánccal című főprogram a zeneköltő vidámabb arcát fordította felénk. A Háry János szvit zenéjét a mese felolvasása előzte meg. Ezt követte a Páva-variációk a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tolmácsolásában. Zsuráfszky Zoltán koreográfiája maga volt az elegancia, amelyet kedves humorral, fergeteges táncbetétekkel színesített tovább. A mozdulatok mellett a népviseletek is szívet-szemet gyönyörködtetőek voltak. A kiváló karmester, Gál Tamás interpretációja hűen adta vissza mindkét mű szellemét.

A fesztiválvezetők idén is gondot fordítottak új művek bemutatására. Többek között Mátyássy Szabolcs Scaevola és Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című ősbemutatói szerepeltek a programban.

Idén szintén a reformáció évfordulója motiválta Ittzés Tamás és Lanczkor Gábor Lutherek című ragtime-operájának színrevitelét. A történet a nagy reformátor (Kovács István) és Martin Luther King (Biri Gergely) mennybéli találkozásának víziója, s a feleség, Coretta (Nagy Kíra) szemszögéből építi fel a történetet. A Nobel-békedíjas lelkész alakját ugyan már a hatvanas években is dicsfény övezte hazánkban, de ez inkább az imperialistáknak „alátevő” polgárjogi harcosnak szólt. A mű nagy erénye – zenéje mellett –, hogy rávilágít Kingre, Isten szolgájára, a nyájának élő lelkészre, mély hitére. Az atlantai forró dél hangulatát a kiváló színészek, táncosok, jelmezek, a stílusos díszletek s a Bohém Ragtime Jazz Band fáradhatatlan játéka tette hitelessé.

Ezt követően a közönség egy izgalmasnak ígérkező performance-ra, Astor Piazzolla Maria de Buenos Aires című tangóoperájára ülhetett be. A gazdag életművű „tangókirály” jelen darabját a misztikába csomagolt fülledt történetszövés jellemezte. Jóllehet a zenekar és a táncosok (Bianca Vrcan, Sacha El Masry) profik voltak, a címszereplő vokális adottságai elmaradtak az opera műfajának kívánalmaitól.

Leonard Bernstein két művét is műsorra tűzték a fesztivál megálmodói. A kor- és zeneegyveleget némi blaszfémiával nyakon öntő Candide a „főtáblán” foglalt helyet, a Botrány Tahitin (Trouble in Tahiti) című egyfelvonásos kisoperának a „népszínpad” adott otthont. Az utóbbi a miskolci vigadalom igazi szenzációja volt. Egy házaspár elidegenedését dolgozza fel a szerző, s mindezt az À la cARTe független társulat tolmácsolásában. Az amerikai szuperzenész muzsikája sokszor egysíkúnak hatott, de az együttes sokszínűsége, egységes hangzása és játéka élményszámba ment.

A kiegészítő programok további listája is impozáns: gyermekműsorok, utcatánc, utcai énekesek vonzották a közönséget. Külön dicséret illeti a zongorajárgány irányítóját, aki a legnagyobb melegben is frakkban muzsikált a promenádon.

A zenekedvelő akár jegy megvétele nélkül is jót szórakozhat a másfél hét alatt. A szervezők már az első napon fesztiválízelítő hangversennyel tisztelegtek a város lakói előtt. Szokatlannak hatott viszont a szabadtéri koncert öszszeállítása: Dunajevszkij egy nyitányával kezdődött, s Kodály Zoltán Intermezzójával záródott. Szállóigeként élt a hatvanas években Kodály markáns véleménye a Sztálin-díjas szovjet operettszerzőről, de ezek szerint Miskolcon az ellentétek zenetörténetté szelídültek.

Kodály életművére más programok is fókuszáltak. A Kodály-kórustalálkozó a mester remekműveit tette közkinccsé, a Székely fonó című beavató előadás a mű értékeire hívta fel – népszerű formában – a figyelmet. A népszerű daljátékot később a közönség a Magyar Állami Operaház előadásában élvezhette, akik pedig a színház falain kívül rekedtek, azok kivetítőn követhették a kedves, meseszerű történetet.

„S nem mint kacér nő, ámde mint anya / Mind boldogítja azt, akit szeret” – írta Jókai a miskolci színház megnyitására. Szavai most is aktuálisak, egy fesztivál zavartalan lebonyolítása sok szakember együttes munkájának eredménye. A háttérben a nagy mesemondó szellemét vitték tovább, közös tulajdonságuk a zene, az opera szeretete, amellyel idén is boldogítani tudták a közönséget.

A reformáció indulása ötszázadik évfordulójának tiszteletére alkotott, Lutherek című ragtime-opera zenei alapját a kiegészített Bohém Ragtime Jazz Band játszotta Ittzés Tamás zeneszerző vezetésével. Martin Luther Kinget Biri Gergely személyesítette meg, míg az álmában feltűnő Luther Mártont Kovács István. King feleségét, Corettát Nagy Kíra játszotta, Coretta barátnőjét, Lucyt Mudrák Mariann. A narrátor Sárközi-Nagy Ilona volt. A díszletek és jelmezek Mészáros Zsófia, a koreográfia Kasznai Dóra tehetségét dicséri. Az előadást követő fogadáson dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész, a kormányzati Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa gratulált a produkció résztvevőinek. A tervek szerint a debreceni Csokonai Nemzeti Színház az év folyamán még több ízben műsorára tűzi a Luthereket.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 25–26. számában jelent meg, 2017. július 2-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.