Megújult az ágfalvai templom ötödik ablaka

Megújult az ágfalvai templom ötödik ablaka

Share this content.

Forrás: Ágfalvai és Sopronbánfalvai Társult Evangélikus Egyházközség
Ágfalva – Visszaérkezett Fehér Hajnalka művésznő műhelyéből és beépítették az ágfalvai templom ötödik ólomüveg ablakát 2017. augusztus 7-én. Felvételeinken a beépítés folyamata látszik.

A huszonhárom ablakból ez volt az ötödik, amelyet fel tudtunk újítani. Ahhoz, hogy a fennmaradó tizennyolc ablak megújulhasson, további adományokra van szükségünk. Köszönjük mindazok támogatását, akiknek fontos templomunk, és áldoztak arra, hogy ablakaink megújulhassanak.

A nagy ablakok restaurálásának ára 430 ezer forint, a kicsiké 350 ezer. Akik egy-egy ablakot „örökbe fogadnak", azaz egy ablak restaurálásának teljes költségét kifizetik, azoknak a nevét belegravírozzuk az ólomüvegbe. Akik legalább százezer forint értékben támogatják a felújítást, azoknak a neve – a teljes felújítás után – kis táblákon lesz olvasható. Aki ötezer forint értékben támogatja a felújítást, azok ablakjegyet kapnak. Bármilyen kis támogatás számít. Köszönjük adományaikat. Az adományozók listája megtekinthető honlapunkon.
Adományaikat a lelkészi hivatalban, az Ágfalvai Takarék Szövetkezetben fizethetik be, vagy a követkző számlaszámra utalhatják: 11737083-20095187 OTP Sopron

Képgaléria:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!