Az evangélikus lelkészcsaládba született dr. Weltler János (1941–2007) gyógyszerészként dolgozott, emellett már nyolcéves korától kántori szolgálatot is vállalt a rajkai, az ágfalvai, később a békéscsabai, majd a veszprémi gyülekezetben, melynek egyházközségi felügyelője is lett.

2000-ben az újraalakult Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület első felügyelőjévé választották, amely tisztséget 2006-ig látta el, nagy hűséggel és odaadással végezve feladatát.

Halála tizedik évfordulója alkalmából a beiktatásakor, 2000. szeptember 23-án a győri Öregtemplomban elhangzott székfoglaló beszéde néhány részletének felidézésével emlékezünk szeretett testvérünkre.

„Életem során sokszor megtapasztaltam, hogy sorsomat Ő (Isten) irányítja, gyakran nem úgy, ahogy én szeretném, de mindig bölcsen, úgy, hogy az később a javamra válik. Be kellett látnom, hogy a történések az Ő tervébe illettek bele. Ma már tudom, hogy az egyetlen helyes magatartás, ha mindig készen állok a szolgálatra nagyjából úgy, ahogy azt az idei Szélrózsa jelmondata fogalmazta: „Itt vagyok, engem küldj!” Ha pedig Isten valakit kiválaszt, azt hibái és nyomorúsága ellenére alkalmassá teszi a feladat ellátására.

Ezzel a bizalommal vállaltam nem csak a jelöltséget, hanem a felelősségteljes és megtisztelő felügyelői szolgálatot is.

(…)

Az Útmutató ma a sáfárokkal kapcsolatos elvárásról szól (1Kor 4,2).

A sáfároktól elsősorban azt követelik meg, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. A talentumot, a lehetőséget megkaptuk a választó gyülekezeteken keresztül magától Istentől. Ezért neki, és csak neki kell hálásnak lennünk, őt, és csak őt kell szolgálnunk. Hozzá, és csak hozzá kell hűségesnek maradnunk. A feladat szép és megtisztelő, nem kevés és nem is könnyű, de teljesíthető. A magam részéről ezt a munkát szeretném az egyházi törvények által meghatározott keretek között, hűségesen végezni, igénybe véve minden – a dunántúli kerület ügyét fontosnak tartó és azért tenni akaró gyülekezeti tag, állami és egyházi vezető támogatását, és kérem Istent, hogy ehhez bölcsességet és erőt adjon. Bölcsességet, hogy tudjunk különbséget tenni jó és rossz között, erőt, hogy tenni is tudjunk érte vagy ellene.”