Aztán valamikor a nyolcvanas évek második felében megjelent a „civil kurázsi”, kurázsiból addig inkább csak a Kurázsi mamát ismertük. Ma már eléggé más a helyzet. Mondhatnám a valahai lajosmizsei párttitkárral együtt, aki így panaszkodott nekem (szociográfus elvtársnak) 1983-ban, hogy „nagy kavar van ám itt a fejekben!”.

Elég csak beírni a Google-ba, hogy civil, és már az első tízben ilyenek keverednek-kavarognak, hogy Civil Rádió, nonprofit szervezetek, közérdekű önkéntesség, külföldről támogatott civil szervezetek, és hogy „tizennégy civil szervezet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, hogy állapítsa meg, a civilellenes »külföldi támogatásokról« szóló törvény sérti a civil szervezetek alapvető jogait”. A második húszban már felbukkan a Soros civiljei fogalom. Ha pedig egymás mellé beírjuk, hogy Soros és civil, hatszázezer(!) körül alakul a találatok száma. Mindebből a kevésbé tájékozottak közül sokan jobb esetben arra következtethetnek, hogy vannak jó és rossz civilek, rosszabb esetben arra, hogy minden civil gyanús, legrosszabb esetben pedig, hogy Soros-ügynök. Az árnyaltabban gondolkodók azon meditálhatnak, hogy vajon a Soroshoz (sorosan vagy párhuzamosan kapcsolt) civilek között lehet-e rendes ember, és fordítva, akadhat-e például a rendes keresztények között rendes civil.

Engedtessék meg, hogy nekem minderről – mentségemre: szakmai ártalom okán – Kemény Bertalan és az ő civiljei jussanak eszembe. Egy 1948 és 1961 között működő földalatti katolikus közösség Kemény javaslatára Kolhoz Deinek (a fiatalok kedvéért: Isten szövetkezetének) nevezte el magát. Itt született 1950-ben a Kolhoz Dei című, tizenkét sűrűn gépelt oldalból álló programirat. Tulajdonképpen vitairat, amelyet több csoportban, több alkalommal meg is vitattak erdei tisztásokon. Mottója a „mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,21) volt, a bevezető idézet pedig Newman kardinálistól: „Tudjuk, hogy az Isten szolgálata tökéletes szabadság s nem szolgaság”. Az alapozó tézis – a munkáspapságot támogató Suchard érsektől ihletve – ekképpen szólt: „az individualizmus és a kollektivizmus egyaránt helytelen, és megoldást a kettőt egyesítő vallásos lelkület kínálja, az evangélium forradalom: követel és megvalósít egy új társadalmi rendet”. Családos civilek harmadrendi szellemű közössége volt a Kolhoz Dei, mely a közösség egyik emlékező tagja szerint „a társadalom orra alá dörgölte, hogyan nyilvánul meg az együttérző szeretet a keresztény társdalomban”.

A cikk teljes terjedelemben a KötőSzó blogon olvasható el.