– Miért jó az, ha van kórháza az egyháznak?

– Az orvoslás közép- és újkori történetére tekintve kijelenthetjük, hogy a gyógyítás hosszú ideig szinte kizárólag egyházi keretek között folyt. Az evangélikus egyház ismert gyógyító tevékenysége a 19. századi Németországig nyúlik vissza, ahol a johanniták és más diakóniai szervezetek munkássága nyomán máig működő gyógyító intézmények alakultak. Magyarországon pedig a gyógyítás területén leginkább jeles és tudós orvosokon keresztül volt jelen az evangélikusság, gondoljunk csak az éppen tíz éve elhunyt Manninger Jenő balesetisebész-professzora, de akár korábban a Balassa, a Bókay vagy éppen a Markusovszky családból kikerült orvosokra. Ezek a veretes evangélikus nevek mélyen bevésődtek a magyar egészségügy kollektív tudatába. De a tradíció mellett – a többi történelmi egyházzal nem versenyben – a legfontosabb, hogy a mi egyházunk szolgálata is kiteljesedhessen a gyógyítás területén.

– Ha ez így van, akkor miért éppen nekünk nem volt saját kórházunk?

– A szándék száz éve megvolt erre, csak a történelem közbeszólt. Az 1920-as években a többi keresztény egyházhoz hasonlóan nálunk is megalakult a diakóniai szövetség. A református diakónia erősödésének eredménye lett a Bethesda Kórház létrehozása, és az evangélikus Fébé Diakonisszaegyesület is tervbe vette egy saját gyógyító intézmény létrehozását. A folyamat eljutott egészen odáig, hogy már a budapesti Budagyöngyén található ingatlan is rendelkezésükre állt, amelyben ma az Északi Evangélikus Egyházkerület székhelye működik. A Mandák család egyházunknak adományozott hagyatéka fedezte volna a beruházás költségeit, ám ezt és az épületet 1950-ben a diakonisszaszolgálat feloszlatásakor elveszítettük.

– Mindennek visszaadása miért nem volt része a rendszerváltást követő kárpótlásnak?

– A kárpótlás során az összes történelmi egyház visszakapta a korábban kórházként működtetett épületeit, így az Apáthy-kórház újra református Bethesda, az ORFI [Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet – a szerk.] pedig újra Irgalmasrendi Kórházként működhetett. Az akkori jogszabályok szerint az egyházak a korábbi tevékenységet folytathatták a visszakapott épületeikben, ám a kárpótlásként újra nekünk juttatott, Budagyöngyén álló épületben soha nem működött gyógyító intézmény. Így és ezért nem jött létre a rendszerváltást követően evangélikus kórház. Mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy az evangélikus egyház olyan mennyiségű és minőségű szociális, ápoló, gondozó diakóniai munkát végez, hogy ehhez már egyértelműen illeszthető egy evangélikus kórház létrehozása is.

– Ez belső, egyházi igény volt, vagy inkább az állam fogalmazta meg?

– Lényegében mindkettő igaz. Az evangélikus hívek mellett a társadalom is joggal várja el közösségünktől, hogy ne csak szavakkal bátorítsuk a legelesettebbeket, hanem tevékenyen is vegyünk részt a támogatásukban, gyógyításukban. S mindezt úgy kell tennünk, hogy ebből semmiféle pénzben kifejezhető „hasznot” nem remélünk. Persze az lényeges, hogy a létrejövő evangélikus kórház legjobb esetben is rentábilisan, vagyis ráfizetés nélkül működtethető intézmény legyen.

– A „hasznunk” alighanem annak üzenete lesz, hogy komolyan vesszük Krisztus parancsát, amely szerint nem mehetünk el tétlenül az emberi szenvedés, nyomorúság mellett.

– Így van. Amikor tizenhat évvel ezelőtt először fölvetődött az evangélikus kórház létrehozásának gondolata, már akkor úgy vélekedtünk, hogy több lábon álló, többféle szolgálatot nyújtó intézményt kell létrehozni. A fekvőbeteg-ellátás területén, a terveink szerint majd rendelkezésünkre álló százkilencven ágyon olyan tevékenységet kell folytatnunk, amelyet a szociális intézmények már nem képesek vállalni. Nem egy aktív, komoly műtéteket végző kórház működtetését várja el tőlünk a társadalom, hanem sokkal inkább azt, hogy például egy súlyos, instabil állapotú, vegetatív tudatú beteget felhozzunk arra a szintre, hogy elhelyezhető legyen egy szociális intézményben. De említhetem még az időskori pszichiátriai problémákkal küzdő betegek ápolását vagy éppen a hospice-ellátást, amelyre mind nagyobb szükség mutatkozik a társadalomban. Ezek a gyógyító tevékenységek eredményesebben végezhetők keresztény lelki háttérrel, egyházi keretek között. 

– A társadalmi elvárás nyilvánvaló, de származhat-e mindebből előnye az evangélikus közösségnek?

– Ma már az egyházak által működtetett gyógyító intézményeknek nincsen területi ellátási kötelezettségük, ami azt jelenti, hogy egy Budapesten működő evangélikus kórház egyaránt fogadhatja majd a Sopronból, Békéscsabáról vagy éppen Nyíregyházáról érkező betegeket, tekintet nélkül arra, hogy mely felekezethez tartoznak. Ez a szempont egyébként nem is annyira a fekvőbeteg-ellátásnál lehet előny, hiszen például a tartós ápolás esetén a családok általában törekednek arra, hogy lehetőleg lakóhelyük közelében tudják elhelyezni hozzátartozóikat. A járóbetegek szakellátásában már más a helyzet. Terveink szerint a kórházban jó néhány szakterületet érintő járóbeteg-ellátás működik majd, amelyet azok az evangélikus egyházhoz tartozó betegek is felkereshetnek, akiknek esetleg még egy konzultációra vagy mondjuk egy testvéri közegben, az ebből fakadó odafigyeléssel, szeretettel végzett megerősítő kontrollvizsgálatra vagy tanácsra van igényük, szükségük. Egyházunkban jelen van az a magas színvonalú szakorvosi tudás, amely biztosítja ennek a szolgálatnak a végzését.

– Az akár az egész ország területéről érkező járóbetegek szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy hová kell eljutniuk.

– A főváros központi fekvése magától adta, hogy Budapesten kell létrehozni az evangélikus kórházat. Az elmúlt hónapokban több lehetséges helyszínt is megnéztünk. A fasori evangélikus gimnázium közelében fekvő, volt belügyi kórház alkalmas lett volna, de ott a magyar építőművészet múzeumát hozzák létre. Szóba került a Lipótmezőn régóta üresen álló és pusztuló, egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, az OPNI is, ám ezt a különösen értékes ingatlant a kormányzat nem akarja feldarabolni, nem is szólva arról, hogy a Hegyvidéken fekvő intézmény a belvárosból csak nehezen megközelíthető. Így esett végül a választás a Péterfy Sándor utcai kórház központi fekvésű, a pályaudvaroktól jól megközelíthető s a budapesti kórházak átszervezése során éppen kiürülő Szövetség utcai épületére, amelyben jelenleg is krónikus belgyógyászati, vagyis döntően ápolási tevékenységet végző osztály működik. Ez a helyszín azért is alkalmas, mert a közelben fekvő Péterfy Sándor utcai kórházzal együttműködve több alapvető feladat gazdaságosabban látható el. Gondoljunk az étkeztetésre, a mosatásra vagy a nagy értékű laboratóriumi, illetve diagnosztikai eszközök kiszervezett igénybevételére. És hosszabb távon fontos lehet, hogy a közelben van a fasori evangélikus gimnázium s a Rózsák terén működő evangélikus kollégium. 

– A változást úgy kell elképzelni, hogy az épületben jelenleg működő belosztály elköltözik, és megérkezik helyére az evangélikus kórház?

– Jó lenne, de ez így feltehetően nem megy. Ha tömegével állna rendelkezésünkre evangélikus, illetve keresztény kötődésű orvos és főleg szakdolgozó, akkor esetleg így le lehetne bonyolítani a változást. De az a helyzet, hogy a fővárosban jelenleg rendkívül nehéz bármiféle egészségügyi szakdolgozót találni. Ezért inkább egyfajta evolúciós folyamatban gondolkodunk, ami azt jelenti, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház két részletben költözik ki az épületből, s a felújítást követően, az első ütemben felszabaduló száz ágyon kezdi meg majd működését az evangélikus kórház, és eközben az épületegyüttes felén megindul a felújítás, majd újabb belső költözés után folytatódik két ütemben. 

– Mire kell fordítani a kormány által most juttatott kétszázhuszonegymillió forintot?

– A már említett történelmi okok miatt hátrányban vagyunk a többi történelmi egyházhoz képest, hiszen az egyházi kórházak három–tíz milliárdos nagyságrendben kaptak állami támogatásokat a felújításaikhoz. Nekünk előbb létre kell hoznunk a saját intézményünket, ehhez pedig tervek szükségesek. A most juttatott forrásból kell elkészíttetnünk a különleges szakértelmet igénylő fejlesztési, átépítési és kiviteli terveket.

– Mikorra kell ezzel a munkával készen lenni?

– Legkésőbb egy év múlva kell bemutatnunk a kormánynak az elkészült terveket. A költségek ismeretében és persze a kormányzat reményeink szerint támogató döntése után kezdődhet meg az épület felújítása, átépítése nemzeti források révén.

– Mikorra kerülhet tisztán evangélikus üzemeltetésbe a kórház?

– Ha minden a terveink szerint alakul, akkor az első ütemben átvett ágyakra 2020-ban már mi fogadhatjuk a betegeket. 2022-re pedig talán befejeződhet az egész folyamat, és ekkortól teljes egészében evangélikus működtetésű fekvő- és járóbeteg-ellátó intézmény működhet a Szövetség utcai épületben.