A teológia doktorává avatták Verebics Éva Petrát

A teológia doktorává avatták Verebics Éva Petrát

Share this content.

Szöveg: Varga Gyöngyi, fotó: Galambos Ádám
„A doktori értekezés az ószövetségi teológia tárgykörén belül egyszerre vonja be az olvasót a bibliai hermeneutika fölöttébb érdekes világába, ugyanakkor a kultúra–társadalom–teológia izgalmas párbeszédébe is” – fogalmazott Verebics Éva Petra doktori értekezéséről az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) tanévzáró ünnepi ülésén Varga Gyöngyi. Alábbiakban az Ószövetségi Teológia Tanszék vezetőjének laudációja olvasható.

Verebics Éva Petra 1983. február 19-én született Siófokon. 2002-től az EHE teológus–lelkész szakán, 2007-től pedig az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait, ahol 2010-ben esztétika–vallástudomány szakirányon szerzett BA-diplomát kiváló minősítéssel. 2010 őszétől az EHE MA-képzésének hallgatója volt biblikus teológia szakirányon. Itt 2011-ben szerzett okleveles teológus szakképzettséget, szintén kiváló minősítéssel. Szakmai érdeklődése az Ószövetség, valamint az irodalom- és kultúratudományok metszéspontja, ezen belül a zsoltárkutatás kultúratudományos módszerekkel; a civilizáció és kultúra az ókori Izraelben és az ókori Kelet környező kultúráiban, valamint ezek kölcsönhatása; foglalkozott továbbá identitás- és genderkérdésekkel is.

2010-től a European Association of Biblical Studies, szintén 2010-től az Ókortudományi Társaság, 2015-től a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete, valamint szintén 2015-től a European Society of Women in Theological Research tagja. Már egyetemi évei alatt, majd a doktori képzés során mindvégig részt vett magyar és nemzetközi konferenciákon, workshopokon, szakszemináriumokon.

Verebics Éva Petra ezenfelül szakmai érdeklődésének megfelelően 2016-ban Jutta Hausmann-nal, Móricz Nikolett-tel és Szent-Iványi Ilonával közösen úttörő vállalkozásban vett részt, amikor Nemek között. Társadalmi nemek sokszínű vallási megközelítésben címmel a Luther Kiadónál megjelentettek egy gender és teológia témájú tanulmánykötetet. 2017-ben pedig eddigi szerkesztői munkája legnagyobb és egyben legizgalmasabb kihívásaként Jutta Hausmann hatvanötödik születésnapja és nyugdíjba vonulása tiszteletére Móricz Nikolett és Kőszeghy Miklós társszerkesztői együttműködésével német és angol nyelven szerkesztett egy Festschriftet, mely a lipcsei Evangelische Verlagsanstalt gondozásában jelent meg. Verebics Éva Petra ezenfelül komoly publikációs és szerkesztői, valamint fordítói tevékenységet folytat. A disszertációhoz kapcsolódó, már megjelent publikációit a tézisfüzetben sorolta fel.

Verebics Éva Petra 2011 őszétől kezdte meg PhD-tanulmányait az EHE doktori képzésében Jutta Hausmann témavezetése mellett. A szöveg kettős beágyazottsága – Kultúratudományos szempontok a Zsolt 18 // 2Sám 22 értelmezéséhez c. doktori értekezését 2018. május 30-án védte meg. A doktori értekezés az ószövetségi teológia tárgykörén belül egyszerre vonja be az olvasót a bibliai hermeneutika fölöttébb érdekes világába, ugyanakkor a kultúra–társadalom–teológia izgalmas párbeszédébe is. A szerző dolgozatában alapvetően azt a kérdést vizsgálta, hogy miként hat egymásra a szöveg és kontextus, ha történetesen majdnem ugyanarról a szövegkorpuszról van szó, csak éppen ennek kettős kánonbeli beágyazottságával: egy költői és egy narratív kontextussal találkozunk. Verebics Éva Petra nagyon jó érzékkel alkalmazza választott témája kapcsán az új filológia megközelítésmódját, amely az egyes szövegváltozatokra nem hierarchikus – alárendelő –, hanem demokratikus – mellérendelő – szemlélettel tekint. Az új ószövetségi doktor megközelítése, az általa választott módszertan is sok szempontból újszerű a hazai teológiatudomány területén; e tekintetben azt mondhatom, hogy „úttörő” vállalkozásról van szó.

Verebics Éva Petra tájékozottságát, a tudományos közlések világában való jártasságát dicséri, hogy a kortárs külföldi és hazai publikációkra jó rálátással bír, és igyekezett azokat lelkiismeretesen feldolgozni; ugyanakkor kellőképpen – és magabiztosan – szelektálni is. Az értekezés tartalmi felépítése világos, áttekinthető, amely egyben a szerző választott munkamódszerét is jól tükrözi. Az EHE Doktori és Habilitációs Tanácsa 2018. június 4-én ítélte meg számára a tudományos fokozatot magna cum laude minősítéssel.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévzáró istentiszteletéről és ünnepi üléséről szóló cikkünk itt olvasható.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!