– Mikor és hogyan kezdtetek sportolni?

Balla Virág: 2004-ben kezdtem kajakozni. A győrújbaráti általános iskolába jártam, amikor eljött toborozni Fazekas Tibor kajakosedző, általa ismertem meg a sportágat. 2011-ben egy sérülés miatt gondolkodtam el azon, hogy maradjak-e a kajaknál, vagy menjek át kenuzni. Akkor lett egyre népszerűbb a női kenu Magyarországon, és láttam, hogy Kincsőnek milyen jól megy, ezért úgy gondoltam, kipróbálom. Az öcsém, aki ekkor már kenuzott, támogatott a döntésemben, így váltottam.

Devecseriné Takács Kincső: 2010-ben kezdtem el a kenut. Előtte én is kajakoztam, hétévesen kezdtem. A nagyobb testvéreim révén jöttem le a vízitelepre, ők már sportoltak. Az öcsém is jött, vele jelenleg együtt edzünk. A kenu mindig is tetszett, és amikor bejött nemzetközi versenyekre a női kenu, megpróbálkoztam vele, megtetszett a mozgás, így maradtam ennél.

– Mi tetszett meg nektek ebben a sportágban?

B. V.: Legfőképp a közösség. Az egyesülettől minden támogatást megkapunk a sikeres felkészüléshez. Szeretek utazni, élvezem, hogy a versenyek által újabb és újabb kultúrákkal, emberekkel ismerkedhetek meg. Van egy cseh, egy lengyel és egy francia versenytársam, akikkel már barátoknak mondhatjuk magunkat.

D. T. K.: Az tetszett meg a kenuzásban, hogy a fiúk elég keményen csinálták már, és kihívás volt köztük megfelelni; meg maga a kenuzás technikája is tetszett, az, hogy a hajóban térdelni és nem ülni kell.

– Ha most meg kellene győznöd a hétéves Kincsőt, hogy jöjjön le a vízitelepre, mit mondanál neki?

D. T. K.: Azt, hogy ez egy nagyon változatos sportág. Télen egyáltalán nem evezünk, akkor már van is hiányérzetem, várom, hogy a vízre mehessünk. És ez fordítva is így van, mert ősszel, amikor már hideg van, nem esik annyira jól az evezés, viszont akkor jólesik a futás, az úszás, a benti sportok. A másik, ami nagyon fontos, hogy minden edzésen jó a hangulat, jó a közösség.

– Virág, ha te mennél a jövőben diákokhoz toborozni, mit mondanál nekik?

B. V.: Engem azzal győztek meg, hogy ez egy sikersportág, és hogy az olimpián nagy sikereket lehet elérni. Janics Natasa és Kovács Katalin sikerei kislányként óriási motivációt jelentettek számomra. Szerettem volna olyan eredményes lenni, mint ők. Kezdetekkor az edzéseken nem mindig kajakoztunk, sokszor kirándultunk, szalonnát sütöttünk. Az edzőtáborokban többet fürödtünk, mint edzettünk. Így rendkívül jó közösség alakult ki.

– Mekkora a mezőny ma a női kenuban?

B. V.: Magyarországon nem túl nagy, maximum húsz-harminc fő. A felnőtt korosztályban hárman vagyunk, U23-ban tizennégy-tizenöt lány evez. Kanadában van nagy hagyománya a női kenunak, sokkal népesebb ott a mezőny, ők a legnagyobb ellenfeleink.

– Milyen eredményeitek vannak?

B. V.: Párosban háromszoros Európa-bajnokok vagyunk, és hétszeres világkupabajnokok. Tavaly a világbajnokságon kettesben ötszáz méteren negyedikek lettünk. Korosztályos világbajnokságon én kétszáz méteren egyesben és ötszáz méteren egyesben is második lettem.

D. T. K.: Én már régebb óta versenyzem kenuban, mint Virág. 2015-ben második lettem a világbajnokságon kétszáz méter egyesben, 2017-ben pedig bronzérmes ugyanebben a számban. Az U23-as világbajnokságon kétszáz és ötszáz méteren is első helyezést értem el.

– Melyik érmetekre vagytok a legbüszkébbek?

B. V.: A tavaly és az idén páros ötszáz méteren elért Európa-bajnoki aranyra. Mindkettő nagyon jó érzés volt. Felnőttmezőnyben ilyen eredményt elérni nehéz feladat.

D. T. K.: Tavaly megcsináltuk a világkupa-sorozatot, három versenyt egymás után. Minden hétvégén versenyeztünk. Hogy ezt a sorozatterhelést bírtuk, arra büszke vagyok, meg hogy mindig a dobogóra tudtunk állni. Ez különleges is volt számunkra, hogy elsőként mennyi versenyen szerepeltünk jól egymás után.

– Hivatásos sportolóként milyen nehézségekkel néztek szembe a mindennapokban?

B. V.: Az elején nehéz volt edzésre járni, mivel busszal közlekedtem, nem autóval. Kevés volt a pihenőidőm. Ma már ez könnyebb. Hamar meg lehet szokni, ha szereted, amit csinálsz. Az edzéstársaim pedig a barátaim is, ami megkönnyíti az edzésre járást. A legnehezebb az étkezés: odafigyelni arra, hogy mit eszel, mikor eszel. Leginkább az édességek hiányoznak. Ősszel van pihenőidőnk, egy hónap, amikor nincsenek edzések, azonban olyankor is tartani kell a versenysúlyodat, hogy ha visszajössz, akkor ne kelljen diétával, fogyókúrával kezdeni.

D. T. K.: Kajakosként sok nehézség ért, mivel nem jöttek annyira az eredmények, és ez a sok belefektetett energia miatt nagyon frusztráló volt. Ezért is volt nagy fellélegzés, mikor átváltottam kenura, mivel ott szinte egyből jöttek a sikerek és az érzés, hogy na, ebben a helyemen vagyok.

– Mennyire fontos a sport mellett egy szakma, a diploma megszerzése? Vannak terveitek vele a jövőben?

D. T. K.: Igen. A Széchenyi István Egyetemen tanulok turizmus-vendéglátás szakon, és ebben a szakmában is tervezem a jövőmet.

B. V.: Én is a Széchenyi István Egyetem hallgatója vagyok rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakon. Szeretnék a sportban maradni a karrierem után is edzőként vagy sportmasszőrként.

– Evangélikus iskolába jártatok. Hogyan kerültetek oda? Virág, ha jól tudom, te katolikus vagy.

B. V.: Igen. A nővérem a Péterfy Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumba jelentkezett középiskolába. Édesanyám úgy döntött, hogy az öcsémet és engem is átírat a győrújbaráti iskolából, hogy könnyebb legyen edzésre járnunk. Nagyon megtetszett az iskolaközösség és az, amit az iskola képvisel. Számomra meggyőző volt a színvonalas oktatás mellett az ünnepségek kiemelkedő nívója, ezért a gimnáziumot is itt végeztem.

D. T. K.: A szüleim a győri evangélikus gyülekezet tagjai. A testvéreimmel mindannyian a Péterfybe jártunk óvodától kezdve a gimnáziumig. Én is szerettem az iskolát. Bár nemigen volt összehasonlítási alapom, de azt éreztem, hogy a Péterfyben több volt az odafigyelés, az alaposság, a személyesség. A legjobb barátnőm is ott volt velem végig, így emiatt is nagyon szerettem oda járni.

– Mennyire fontos a hit az életetekben?

B. V.: Nem járok minden vasárnap szentmisére, de sokat gondolkodom Istenről, és mindig kérem, hogy segítsen a versenyek előtt. Hiszem, hogy felülről is kapunk erőt, és ez szokott nekem segíteni a futamok előtt. Megnyugtató érzés az, hogy érkezik egy erő, áldás, ami segít a versenyeken. 2016-ban volt egy keresztszalag-szakadásom, nagyon elkeseredtem januárban–februárban. Akkoriban sokat gondolkodtam, és elfogadtam, hogy minden okkal történik. Hittem abban, hogy ez a baleset jót fog tenni az életemben. Abban az évben augusztusban világbajnokságot nyertünk Kincsővel U23-ban. Azóta is ez ad erőt, minden rosszban van jó, mindennek oka van.

D. T. K.: A sportkarrierem nem volt mindig ilyen felfelé ívelő, és nagyon nagy segítség volt az, hogy nem vesztettem el a hitet magammal szemben sem, és mindig volt egy kapaszkodó: hogy Isten jobban tudja, biztos van ennek valami oka. Mindig jött egy magyarázat, hogy miért is nem sikerült jól például az adott verseny. Szóval nem keseredtem el sohasem igazán egy-egy rossz dolog után. Nem voltam annyira magam alatt, mert bíztam abban, hogy lesz jobb.

– Az evangélikus iskola mennyire volt hatással a hitetekre?

B. V.: Mivel mindennap jelen volt az iskola életében a személyes hit, a diákok és a tanárok között is, ha nem is konkrétan fogalmazódott ez meg, de érezhető volt minden pillanatban, hogy lehet Istenre támaszkodni.

D. T. K.: Segített megerősíteni a hitemben, és megtanultam bízni az emberekben, hogy én is próbáljam visszaadni azt a sok mindent, amit kaptam.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 27–28. számában jelent meg 2018. július 15-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.