Az alábbiakban Szemerei Jánosnak, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének beszédét olvashatják:
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ünneplők! Kedves Hölgyeim és Uraim!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy nemzeti ünnepünkön evangélikus püspökként megszólalhatok, és protestáns nézőpontból elmondhatom Önöknek, hogy mit jelent nekünk augusztus 20-a, ez a felemelő ünnep.
Mottóként egy bibliai igeverset választottam a 103. zsoltár 2. verséből: „Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled…”
Az emlékezés fontossága
Amikor emlékezésről beszélünk, akkor nem egyszerűen arra a fontos agyi funkcióra gondolunk, ami az embert emberré tette, és amit több-kevesebb sikerrel rendszeresen használunk a tanulásban, ismereteink rendezésében, a tájékozódásban, munkánk végzésében, és amelynek kopásával, működési zavaraival idősödve egyre többet küszködünk. Mindannyian jól ismerjük azt a kellemetlen érzést, amikor kimegy valami a fejünkből, és nem találjuk azt, ami éppen akkor kellene (a zoknit vagy a kulcsunkat), amikor nem jut eszünkbe egy fontos név vagy szám, esetleg éppen a pin-kódunk a pénztárnál.
Az emlékezés több, mint a memóriánk jó működése, szándék, akarat, szemlélet és jövőnk esélye is.
Az emlékezés nagyon fontos. „Aki nem tanul a múlt hibáiból, az arra kárhoztatik, hogy maga is megismerje és elszenvedje azokat…” (Ludwig Emil) Emlékezni fontos.
A tudatos emlékeztetésre az Ószövetségből hozok egy talán nem mindenki által ismert példát. Több mint háromezer éves az idézet, amely Mózes ötödik könyvének 6. fejezetében olvasható: „Maradjanak meg szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz. Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon, írd azokat házad ajtófélfájára és kapuidra.” (5Móz 6,6–9)
Lenyűgöző ez a tudatosság és a hozzá kapcsolt szimbolika. Legyen a homlokodon, hogy mindig előtted legyen…
Többdimenziós emlékezés
Augusztus 20-án figyelmünk természetesen államalapító királyunk, I. (Szent) István felé fordul, de az emlékezésünk alkalmat ad hazánk ezeréves történelmének végiggondolására is, mint ahogyan a történelem tükrébe tekintve mai korunk kérdéseit is mérlegre tehetjük.
Szent István tiszteletét hosszú évszázadokon át a római katolikus egyház ápolta. Bár István nem egyházi személy volt, hanem király, az ország első számú vezetője (ma politikusnak mondanánk), uralkodása alatt azonban olyan nagy jelentőségű döntéseket hozott meg, amelyek politikai és egyházi szempontból is döntőnek bizonyultak, és amelyek évszázadokra meghatározták hazánk életét.
Politikai szempontból a keresztyénség meghonosítása a magyarság akkori európai integrációját, az európai népek közé való betagolását, illetve népünk, a magyarság Kárpát-medencében való megmaradását stabilizálta.
Egyházi szempontból a keresztyén hit szervezeti kereteinek kialakításával és működésének biztosításával joggal érdemelte ki az akkori egyház legnagyobb tiszteletét. Az egyházért tett elévülhetetlen érdemeit ismerte el a római katolikus egyház a szentté avatásával.
Evangélikusként és protestánsként én is, mi is a legnagyobb elismerés hangján tudok, tudunk szólni államalapító királyunkról, akinek politikai és egyházi vonatkozású döntései is óriási jelentőségűek. Mi, protestánsok is tiszteletünk jeleként szívesen használjuk rá a „Szent István” megnevezést, noha a vallási kultusza, szentként való tisztelete zavarba hoz bennünket, ugyanis ez már kívül esik a mi protestáns látásmódunkon és tanításunkon.
Államalapító királyunkról hívők és nem hívők, katolikusok és protestánsok lehet, hogy nem minden részletben gondolkodunk teljesen egyformán, de mégis összekapcsol bennünket.
Nemcsak azért, mert közös történelmünknek általa alakított szakasza lezárult már, amin nem lehet változtatni, hanem mert örökségünkben olyan kincsekre találhatunk, amelyeket különbözőségünk ellenére is mindannyian vállalhatunk ma is.
István nemcsak országa külső stabilitását kívánta megteremteni, de a belső egységet és békességet is. Engedjék meg, hogy egy nemzetiségi gyökerű egyház vezetőjeként egy szívemhez nagyon közel álló és kedves gondolatot idézzek tőle először.
Fiához, Imre herceghez írt Intelmeiben országa lakóinak sokszínűségére utalva azt nem problémaként, hanem gazdagságként és erőforrásként mutatja meg fiának: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.”
További fontos idézetek:
Az egyházról: „…az apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak, e nélkül bizony tudd meg, sem kereszténynek, sem az egyház fiának nem mondanak. Akik ugyanis hamisat hisznek, vagy a hitet jó cselekedetekkel teljessé nem teszik, fel nem ékesítik, minthogy a hit tett híján meghal, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük.”
A hatalomhoz való viszonyról: „Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizodalma. Mert ők országod védőfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, határod gyarapítói. Legyenek ők, fiam, atyáid és testvéreid, közülük bizony senkit se hajts szolgaságba, senkit se nevezz szolgának. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak, uralkodj mindannyiunkon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden. Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi nem emel fel, csak az alázat, semmi sem taszít le, csak a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog, ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod…”
Kedves Ünneplők!
Megörvendezteti az ember lelkét, hogy ezek az ezeréves gondolatok mennyire frissek és tiszták. Ma is úgy tekinthetünk bele, mint egy tükörbe.
Ezerévnyi távolságból is hálásak lehetünk államalapító királyunkért és a tőle kapott örökségért, de a tíz évszázados küzdelmes történelmünkért is. Bár nem minden alakult benne úgy, ahogy eleink szerették volna, összességében mégis hálásak lehetünk, mert hazánk megmaradhatott a történelmi viharokban. És ez akkor sem természetes, ha erre ritkán gondolunk. A miénknél jóval nagyobb népek tűntek el szinte nyom nélkül.
A hívő ember ebben Isten gondviselését is látja. A hazafi a történelmi hősökre fókuszál (a kettő nem zárja ki egymást). Történelmünk hőseire fontos tisztelettel emlékeznünk. Azokra az ismert és ismeretlen emberekre, akik hazánk javáért munkálkodtak, akik áldozatot hoztak érte (különösen azokra, akik az életüket adták). Emlékük legyen áldott!
Az emlékezés azért fontos, mert egy mélyebb látásra vezethet el, és általa fel tudjuk fedezni a csodát, amiben részünk van.
Az igazi csoda maga az élet. Az emlékezés éppen ezt szeretné szolgálni, hogy itt, ahol születtünk, ahol otthonunk van, az életünknek biztos fogódzói, tájékozódási pontjai legyenek, hogy bölcsebben éljünk, hogy személyes és közösségi életünk szebb és eredményesebb legyen.
Németh Zoltán megyei elnök köszöntője után Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke mondott ünnepi beszédet. A püspök Zsolt 103,2 és 5Móz 6,6–9 alapján a tudatos emlékezés fontosságáról beszélt, amely mélyebb látásra vezethet el.
Ezt követően került sor a megyei díjak átadására.
Győr-Moson-Sopron Megye Kék Szalagját és díszpolgári címet vehetett át Kiss János táncművész, a Győri Balett igazgatója.
Győr-Moson-Sopron Megye Oktatásáért Péterfy Sándor-díjban részesült dr. Nágelné Sajtós Anikó, a Révai Miklós Gimnázium angol–orosz szakos tanára.
A Győr-Moson-Sopron Megye Művészetéért Kormos István-díjjal a közgyűlés Palenik József, a Lajta Néptáncegyüttes vezetőjének munkásságát ismerte el.
Győr-Moson-Sopron Megye Szociális Ellátásáért és Gyermekvédelméért dr. Batthyány-Strattmann László-díjat érdemelt ki az Ujvári János Református Szeretetotthon. A kitüntetést Szőke Barnabás igazgató lelkész vette át.
A Győr-Moson-Sopron Megye Gazdaságáért Meller Ignác-díjat idén a Bio-Textima Kft. nyerte el.