Idén, június 20–23. között bajor testvéreink látogattak meg minket. Az érkezés estéjén közös presbiteri megbeszélés során számoltunk be gyülekezetünk és egyházunk aktuális kérdéseiről, helyzetéről.
Vendégeinket szeretnénk mind jobban megismertetni hazánkkal, nevezetességeinkkel, evangélikus egyházunkkal. Így péntek a kirándulás napja volt: a siófoki Makovecz-templomot, a balatonfüredi evangélikus templomot és a tihanyi apátságot látogattukmeg.
A napot a Vértes Natúrpark szervezésében játékos „puszta-próba” zárta, amely során vegyes csapatokban tehettük próbára ügyességünket és csapatmunkánkat.
Szombat délelőtt lovaskocsikon vezettük végig vendégeinket városunk nevezetességein: a Vértes Natúrpark központját, a Gessner-házat, a Dornyi Mihály által készített maketteket, az Év Fagylaltja címet többször elnyert Csuta Cukrászdát, a csákvári Fazekas-házat, és az Esterházy-kastély parkját; de a délután már a fő eseményre, a két kórus közös zenés áhítatára való készülés jegyében telt.
A pyrbaumi Szent György Evangélikus Kórust a karnagyuk, Stephanie Schneider, a csákvári Harmonia Floriana Kórust Szebik Ildikó készítette fel a koncertre, amelyen német és magyar nyelvű műveket felváltva vezényelték.
A vasárnapi istentiszteleten Klaus Eyselein lelkész úr prédikált. Igehirdetésében a színek versengésének példája nyomán beszélt arról, hogy mindnyájan ugyanabból a Fényből származunk, és minden különbözőségünk ellenére együtt alkotunk teljességet. Utalt az idei év igéjére is – „Törekedj békességre, és kövesd azt!" –, és hozott ajándékba egy színes képet is, melyet egy olyan iraki menekült készített, aki a neumarkti evangélikus gyülekezetben talált hosszú idő után békességet.
A képen a színeket Jézus Krisztus keresztje teszi elválaszthatatlanná. Szép szimbóluma ez a két gyülekezet és a testvérkórusok virágzó kapcsolatának is.
Képgaléria: