Az előzetes jelentkezések alapján megtelt a tábor. Kisgyerekes családok (a legkisebb gyermek másféléves volt), hittanos gyermekek, konfirmált ifjak és egyetemista fiatalok jelentkeztek, és töltötték meg a szálláshelyeket.

Tudjátok az utat? – ezzel a kérdéssel hívogattuk a jelentkezőket. A kérdést a helyszín ihlette. Hiszen János evangéliuma szerint Tamás teszi fel Jézusnak a kérdést: „Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?” (Jn 14,5) és erre a kérdésre válaszolja Jézus: „Én vagyok az út"

E kérdés – Tudjátok az utat? – képezte a tábor biblikus tematikáját. A reggeli áhítatokban, a délelőtti csoportos foglalkozásokon, és az esti áhítatokon, a tanulandó aranymondásokban újra és újra előkerült az a kérdés, hogy merre tart az életünk, miként indultunk, mi kísér bennünket, és milyen veszélyek leselkednek ránk, mi a küldetésünk az úton. Erre fókuszált a tábor témájára – immár hagyományosan – írt interaktív mese is, amelyet improvizatív módon adtunk elő a helyben kiválasztott szereplőkkel. A mese végén minden nap felcsendült a Terád vár egy szép ország kezdetű ének.

A hat korosztályi csoport fogalakozásait hitoktatók, ifjúsági vezetők és lelkészek tartották. Ugyancsak ők szolgátak a áhítatokon is. A szabadidős foglakozásokat, a tábori honfoglalót (új, általuk továbbfejlesztett szabályokkal!), az éjszakai – kalózkirályos – vetélkedőt az ifjúsági vezetők találták ki, és vezették. Az énekeléseket teológusok kísérték hangszerrel, a Ki mit tud?-ban részt vettek kicsik és nagyok. Volt számháború, zászlósjáték, méta és foci is.

Minden résztvevő a korosztályos csoportja mellett egy ún. családba is be volt osztva. Az öt családnak nem csak az étkezések körüli teendők voltak a feladataik, hanem minden napra egy olyan feladatot kaptak, amelynek az elvégzéséről és az aranymondások megtanulásáról az esti áhítat után adtak számot. (pl: ki kellett találni a család eredettörténetét, zászlót és címert készítettek, himnuszt írtak és jelenetet állítottak össze és adtak elő.) Új színfolt volt a táborban a fordított nap, amikor a vezetők végezték el a feladatokat, és készültek az esti beszámolóra.

A fiatalok számára az ún. Nikodémus-beszélgetés témáját idén a Ha Isten akarja című olasz film jelentette, s ez alapján beszélgettünk a hit és a tudomány, a hitre-jutás és a misszió kérdéseiről is.

A nagy kánikulát enyhítette a tábor közepén álló strandmedence, ahol nagy vízi játékok közepette formálódott a közösség.

Az utolsó este a résztvevők és a vezetők külön-külön mutatták be a jelenetüket, és hatalmas énekléssel, körtánccal és jó hangulattal készültek a tábortűzre. Szombat reggel, a záró áhítaton arról a Jézusról szóltam, aki, – mint az emmausi tanítványok mellé – hozzánk is odalép, és aki megvigasztal és hevíti a szíveket, akit a kenyér megtöréséből ismernek fel. Ezért a körbeadott kenyér letört falatkája lehetett az a jel, amely arra emlékeztet minden résztvevőt, hogy a feltámadott Jézus velünk vándorol. Ezért már nem kérdés számunkra, hogy ismerjük-e az utat? Hanem örömmel indulhatunk az úton – tudjuk, ismerjük az Utat!

Végezetül álljon itt a szolgálattevők neve, hisz ők voltak azok, akik sokat tettek, hogy ez a táborunk is lelkiekben és élményekben gazdag legyen!

Ifjúsági vezető volt Heinczinger Márton, Skriba Dániel, Szilvágyi Bíborka és Vajdovich Noémi.

Teológus segítőnk volt Bányai Tamás, Dani Bence, Fabiny Márton, Lukács Máté. ( Lukács Máté lelkésszé szentelésére a tábort követő napon került sor!)

Hitoktatóként szolgált Kovács Kata, Molnárné Varró Mária és Péterné Mestery Rita.

Óvodásokkal foglakozott Bozzai Lilla (óvónő)

Lelkészként szolgált Bencéné Szabó Márta és Péter Zoltán és e sorok írója.

S a háttérmunkában sok segítséget adott Heinczinger Orsolya, a gyülekezet felügyelője.

S mindenben ott munkálkodott az útra indító, az utat mutató, az úton megtartó, az út végén váró Krisztus! Áldott legyen a neve!

Képgaléria: