Egy évvel később a Sziénai Szent Katalinról nevezett domonkos nővérek iraki általános főnöknője így emlékezett vissza arra az éjszakára: „Ahogy a tavalyi augusztusra gondolunk, a 124. zsoltár 2. és 3. verse jut eszünkbe: »Ha az Úr nem lett volna velünk, amikor az emberek ellenünk fordultak, elevenen nyeltek volna le minket.« Valóban nagyon sötét éjszaka volt, amikor elindultunk, és nem tudtuk, hogy mit vigyünk magunkkal, mit hagyjunk otthon. Keresztények voltak mindenhol az utakon, de senki sem tudta, hogy merre menjen. Az ISIS [Iszlám Állam – a szerk.] gyűlöletének árnyéka vett körül mindent, és nagyon nem értettük, hogy mi is történik. Amikor végre megérkeztünk Kurdisztánba, nagyon sok hontalan ember volt az utcán, olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Pár nap múlva Erbílben megtudtuk, hogy városainkat a Ninivei-fennsíkon az ISIS elfoglalta, és visszatérésünk távoli és bizonytalan álommá vált.”
Júniusban és júliusban két hullámban már megkezdődött a menekülés, majd az események augusztus 6-án döntő fordulatot vettek. Az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai sok embert megöltek azokban a hetekben, hónapokban – keresztényeket és mérsékelt muszlimokat –, másokat túszul ejtettek, házaikat lerombolták, gépjárműiket és egyéb értéktárgyaikat ellopták. A keresztény templomokat felgyújtották, a mozdítható vagyontárgyakat elrabolták.
Három évvel később, a terrorszervezet visszaszorításával az élet utat talált az elpusztított területen.