Egyházi épületek energetikai korszerűsítésére lehet pályázni októbertől

Egyházi épületek energetikai korszerűsítésére lehet pályázni októbertől

Share this content.

Forrás: MTI, fotó: illiusztráció
Tihany – Egyházi épületek energetikai fejlesztésére lehet pályázni októbertől, a keretösszeg 10 milliárd forint - jelentette be szerdai, tihanyi sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.

Schanda Tamás elmondta, hogy a közfeladat ellátásban részt vevő egyházi épületek újulhatnak meg, a megpályázható összeg 50 millió és 300 millió között van. Hozzátette: a cél az épületek hőtechnikai adottságainak fejlesztése, valamint az intézmények fűtési, hűtési rendszerének korszerűsítése. A kérelmeket október 17. között lehet benyújtani.
A kormány a pályázat révén támogatja az egyházakat, hiszen a korszerűsítésnek köszönhetően csökken az intézmények fenntartási költsége. Ezen felül pedig környezetvédelmi, teremtésvédelmi szempontból is jelentős beruházások történnek majd  tette hozzá.
Schanda Tamás elmondta azt is, hogy a Széchenyi 2020 program keretében eddig 150 pályázatot hirdettek meg egyházak számára is, energetikai fejlesztésre 26 felhívást tettek közzé 600 milliárd forint értékben.
A pályázat akár 100 százalékos intenzitású is lehet, az első beadási szakaszt pedig továbbiak követhetik majd  fűzte hozzá.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!