„Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom. Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett. Akkor így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem! Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Másodszor is elment, és így imádkozott: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod. Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük. Otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal. Azután visszatért a tanítványokhoz, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik. Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul.” (Mt 26,36-46)

Jézus szomorkodik és gyötrődik - akkor mi hogy ne szomorkodnánk és gyötrődnénk, ha még az Isten Fiát sem kerülte el ez a lelki állapot? Mi csak üljünk, míg ő szomorkodik. Ilyenkor nem hálás feladat a belső körhöz tartozni. Mert persze Pétertől, Jánostól és Jakabtól azt várta, hogy vele virrasszanak. És nem tudtak.

Poharak. Pohár az utolsó vacsorán, amelyet körbe ad, hogy az az ő vére. Pohár a Gecsemáné kerti imádságban, valami egészen más értelemmel. Pohár, amit muszáj kiinni. Ez maga a sors. Beteljesül a sorsod: egyenlő azzal, hogy ki kell innod a neked szánt poharat. Prófétai könyvekben is szerepel harag pohara. Isten haragjának pohara az, amit azoknak szán, akiknél betelt a pohár, ha tetszik, ha nem. De miért épp nekem kell kiinni? Ezt Jézus is megkérdezte. Aztán kiitta. De miért? Betelt volna nála a pohár? Nem lelte kedvét benne az Atya? Tudjuk jól, hogy nem nála telt be a pohár, hanem nálunk, embereknél.

Ez lenne az Atya akarata? Az igazságtalanság? Az ártatlan szenved a bűnösök miatt? A bűnösök helyett? A bűnösökért? Az Atya vállalja az igazságtalanságot, mert nem akarja, hogy gyorsan beteljesedjék rajtunk a megérdemelt ítélet. A mi poharunkat ürítette ki. Miértünk halt meg.

Ezt egyedül tette. Az utolsó vacsorán még együtt volt tanítványaival, amikor az áldozati bárány vérét a sajátjával azonosította. Ez a kehely, amit neki kell kiinnia, viszont csak az övé és azáltal, hogy vállalja, a tanítványaié is lehet, sőt a miénk is. Mert megváltás csak egy van, de abban részesülni mindenkinek hatalmában áll. Ahogyan Pál apostol is úgy értelmezte a saját szolgálatát, mint amiben mintegy beteljesíti Krisztus szenvedéseit.

De most akkor aludjunk és pihenjünk, vagy ébredjünk és menjünk? El kéne dönteni. Ez nem áll a hatalmunkban. Ahogy a tanítványok is elaludtak, amikor a Mester értük és értünk is imádkozott. Ha álmunkból felébresztenek is, az egyetlen, amit tudnunk kell, hogy semmi nem múlik rajtunk, mert Isten kezében az életünk. Még Júdásé, az árulóé is.

Amikor úrvacsorát vennék - és hiányolom így a húsvéti időben -, jó, ha arra gondolok, vajon nem épp én lennék-e az, aki méltatlanul veszi? Vagy kárhozatot eszik és iszik? Akkor, azon az estén Jézus vacsorájából Júdás, az áruló sem volt kirekesztve. Most mindannyian megfosztattunk tőle. Amikor majd visszatérünk a templomainkba istentiszteletet tartani, vegyük valóban áhítattal, hálával és rácsodálkozással magunkhoz a szent jegyeket.

Addig pedig virrasszunk és imádkozzunk, mert a lélek ugyan kész, de a test erőtelen. Bízzunk benne, hogy amiképpen Jézus teljesítette az Atya akaratát, úgy rajtunk is beteljesedik az. Isten nem elkárhoztatni akar minket, hanem megmenteni, üdvözíteni.

Mi egyedül a Krisztus keresztjével dicsekedünk, mert általa van váltságunk és üdvösségünk. Magasztalom az Urat teljes szívemből az igazak körében és a gyülekezetben. Eledelt adott az őt félőknek, váltságot küldött az ő népének. örökkévalónak rendelte szövetségét, szent és félelmetes az ő neve. (Zsolt 111,5-6.9.)