Amikor Messi nem jut messzire – Elkezdődött az Erős Vár Kupa

Amikor Messi nem jut messzire – Elkezdődött az Erős Vár Kupa

Share this content.

Forrás: szemlelek.net, szöveg: Gégény István
Budapest – Egy püspök a kapuban, kettő a mezőnyben, a világ legjobb focistái pedig mehetnek zuhanyozni. Izgalmas meccsel kezdődött el az Erős Vár Kupa.

Gundel Takács Gábor ezúttal nem ír, hanem ahogy tőle már megszokhattuk, kommentál, de nem is akármilyen meccset: a Camp Nou gyepén, hazai pályán fogadta az FC Barcelona csapata az evangélikus lelkészek válogatottját. Ki nem találnák az olvasók, de mivel a nyitóképen is látható a végeredmény, a videó elindítását megelőzően eláruljuk: a vallásfelekezetileg nem semleges alakulat örülhetett a lefújáskor.

Mindez persze a képzelet szüleménye, de csak részben. Az ötlet mögött meghúzódó ErősVár FC igenis létezik, ám a járványhelyzet miatt egy ideig nem léphetnek pályára, azonban a kor technikai adottságai lehetővé teszik a virtuális meccsek lebonyolítását, így nem volt akadálya annak, hogy az online térbe helyezzenek át egy mini bajnokságot. Ez így is történt, ha pedig lúd, legyen kövér: a négycsapatos, sajátos e-kupáért két evangélikus válogatott (öregfiúk és kevésbé régóta fiatalok) mellett, a Barcelona és a Juventus sztárjai küzdenek – illetve a katalánok már csak a lelátóról figyelhetik a folytatást, őket ugyanis búcsúra késztette a Kondor Pétert, Szemerei Jánost és Fabiny Tamást, vagyis az összes hazai aktívan szolgáló evangélikus püspököt soraiban tudó Lelkész All Stars fantázianevű rangidős különítmény (külön tréfás belegondolni, vajon miként mesélik el a gránátvörös-kékek, hogy kik is verték el őket).

Ha szabad némi kritikával élni saját munkatársam felé, az egyébként református felekezetű kommentátor talán lehetett volna kevésbé elfogult a "keresztesek" irányába, noha, ez keveset von le ajáték élményéből. A címbeli frázist is tőle idéztem, ahogy az is belefért a közvetítői sziporkák sorába, hogy "rosszul kezdett a Barca, aztán visszaesett". A felkészült kommentátor azt is tudni véli, melyik lelkésznek a beceneve "van Balta", és az se tűnik véletlen célzásnak az evangélikus focisták vonatkozásában, miszerint "nem fognak megszeppenni, erős lesz a hitük magukban". Az a felvezető kijelentés pedig aligha vitatható, hogy hazai pályán "a Barcelona a világ szinte összes csapatát legyőzte már, de a Lelkész All Stars eddig bevehetetlen volt a számukra. Igaz, hogy most játszanak egymás ellen először."

Az az igazi poén, avagy trükk az egészben, hogy ez a tréfás kezdeményezés egyben az evangélikus 1+1%-os kampány része, amit nem is titkolnak (ott szerepel a vonatkozó felirat végig a videón). Ez egy olyasféle innováció, amire nagy szüksége van Isten népének.

A teljes cikk itt érhető el.

Itt nézhető vissza a Barcelona kiesését eredményező mérkőzés:

További közvetítések:

ERŐS VÁR KUPA - 2. Elődöntő | Juventus - Erős Vár FC
Premier: 2020.május 14. 20:30

ERŐS VÁR KUPA - Döntő | Lelkész All Stars - ?
Premier:2020. május 15. 20:30

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!