– Evangélikus énekeskönyvünk kedves énekei közé tartoznak azok, amelyeknek Paul Gerhardt írta a szövegét – gondolok itt például a „Dicsérjük Istent!” vagy a „Már nyugosznak a völgyek” kezdetűre, de ezek sorába tartozik az „Ím, jászlad mellett térdelek” kezdősorú ének is. Mit tudunk a szerző életéről?
– Egész életét nehézségek jellemezték. Jómódú családban született 1607- ben, de a szüleit hamar elveszítette, ezért egy erős lutheri szellemet képviselő bentlakásos iskolába került testvérével együtt. A testvére nehezebben viselte az intézmény szigorúságát, ezért egy idő után megszökött. Paul azonban kitartott, és a középiskola után teológiai tanulmányokat folytatott – ám a tanulóévek a harmincéves háború miatt több mint tíz évig tartottak. Mivel nem volt egyszerű gyülekezetbe kerülni, eleinte házitanítóskodással kereste a kenyerét, végül Berlinben kapott lelkészi állást, de nem sokáig töltötte be ezt a tisztét. A gyülekezet mindennapjaira ugyanis rányomta a bélyegét az addigra még korántsem csituló protestáns hitvita. Berlinben az uralkodó toleranciát hirdetett, ám ezt betartani nem volt egyszerű. Hivatalosan mindenki a saját lelkiismerete szerint hirdethette az igét, de az istentiszteleteken megfigyelték, ki hogyan prédikál. Gerhardt nehezen viselte, hogy minden szavára figyelnie kellett, nehogy megsértsen valakit, ezért távozott Berlinből. Közben kitört a pestisjárvány, naponta húsz-harminc embert temetett. 1655-ben családot alapított, de az évek során öt gyermekéből négyet elveszített, végül a feleségét is el kellett temetnie. A nehéz körülmények ellenére a lelke „könnyű” volt, és folyamatosan születtek benne az Istent dicsérő versek.
– Hogyan kezdett el verseket írni?
– Gerhardt lírikus lelkigondozó volt, versei magáncélra születtek, például prédikációihoz használta fel őket. Másrészt versírásra ihlette őt a természet. Mivel mindig kis vidéki helyeken szolgált, olykor nagy távolságokat is meg kellett tennie, volt ideje a tájban gyönyörködni. A verseket le is írta – körülbelül százötvenöt maradt fenn –, majd betette a fiókjába. Valószínűleg ott is maradtak volna, ha Berlinben nem Johann Crüger a gyülekezet kántora. A prédikációk során hallotta Gerhardt verseit, elkérte tőle, és csodálatos dallamokat írt hozzájuk. A későbbiekben ezek nem véletlenül kerültek bele a Bach-passiókba.
– Gerhardt nyomtatásban is viszontláthatta a szerzeményeit?
– Verseskötetként nem, de Crüger énekeskönyvében igen. Ugyanis Crüger 1647-ben megjelentette a Praxis Pietatis Melica című énekeskönyvet [német nyelvű címének fordítása A kegyesség gyakorlása keresztény és vigasztaló énekekben – a szerk.]. Ebben a Gerhardt-versek és a berlini kántor hozzájuk írt dallamai együtt jelentek meg. A könyv annyira népszerű lett, hogy 1737-ig negyvenöt kiadása került ki a nyomdából.
– Maradt-e fönn bármilyen adat arra nézve, hogy milyen sorrendben születtek a versek?
– Arról talán nem, de azt például tudjuk, hogy az „Ó, Krisztus-fő, sok sebbel meggyötrött, vérező” kezdetű szöveget a mittenwaldi templom oltárképe ihlette. A predella ugyanis Veronika kendőjét ábrázolja, Gerhardt pedig ottani szolgálata alatt ez előtt a kép előtt térdelt, imádkozott.
– Ön nemcsak egyházzenész, hanem gyülekezeti kántor is. Tapasztalata szerint az evangélikus egyházban melyek a „slágerek” a Gerhardt-énekek közül?
– Első renden az ünnepeinket kell kiemelni, ugyanis például az „Ím, jászlad mellett térdelek” kezdetű ének nélkül elképzelhetetlen a karácsonyi istentisztelet. A nagypénteki énekválasztásnál az elsők között szerepel az említett „Ó, Krisztus-fő…” kezdetű. És ritkán van olyan esti alkalom, amelyen valaki ne kérné a „Már nyugosznak a völgyek”-et.
– „Ha Istenem velem van, / Ki lehet ellenem? / Ha ő az én oltalmam, / Nem ér veszedelem.” Ezekkel a mondatokkal kezdődik a 325. számú ének az Evangélikus énekeskönyvben. Ön miben látja Paul Gerhardt jelentőségét a mai ember számára?
– Mint már említettem, az életében nagyon nehéz időszakok voltak, illetve az a korszak, amelyben élt, nem kedvezett a békés hétköznapi életnek. Ő ennek ellenére olyan szövegeket tudott írni, amelyek a mai napig vigasztalást adhatnak, éppen az olyan járványos időszakban is, amelyben most élünk. Az utóbbi hónapokban megtapasztalhattuk, hogy a kétségbeesés, az aggodalom még a templomba járó, imádkozó, hívő embereken is úrrá lehet. Paul Gerhardt ebben tud támasz lenni a számunkra. Az énekszövegeivel is, de inkább azzal a rá erősen jellemző, feltétel nélküli istenhitével és az Istenhez való odafordulásával, amely az életét irányította és vezette.
– Miből eredhetett ez az Istenbe vetett rendíthetetlen bizalom?
– Olyan korban élt, amikor a bajban szinte lehetetlen volt orvost hívni, a legtöbben még egy prédikációskötetet sem tudtak leemelni a polcról, vagyis semmi olyan kapaszkodójuk nem volt az embereknek, amely nekünk, maiaknak megvan. Gerhardt idején az éneklés és az imádság maradt segítségforrásként. Tisztában voltak vele, hogy a születésünkről és a halálunkról nem mi rendelkezünk, hanem Isten kezében van az életünk, bármi történjék is. A mai világban ezt sokan elnyomják a tudatukban. Biztosítékokat keresünk, sok modern lehetőség birtokában vagyunk. Számomra azért példaképértékű Paul Gerhardt személye, mert az Isten-közeli lelki valóságban tudott élni és dolgozni. A versei és az azokból írt énekek pedig rámutatnak az ének erejére. Luther sem csinált mást: amit elmondott szavakban, azt utána megírta énekben. Azt vallotta ugyanis, hogy az ének az ember egész testére-lelkére hat, átjárja azt. Amíg énekelni tudunk, erőt meríthetünk.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 19–20. számában jelent meg 2020. május 24-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.