A gamerkultúra ma már kikerülhetetlen jelenség, amely egyre kevésbé számít különcségnek, ahogy fokozottan nő a társadalmi elfogadottsága. Gamereknek általában azokat a játékosokat, játékkedvelőket nevezzük, akik az átlagosnál (bármit is jelentsen ez) jóval több időt szánnak számítógépes, társas-, kártya- vagy szerepjátékokra, és ezekkel a tényleges játékidőn kívül is sokat foglalkoznak, esetleg profi szinten űzik őket. A gamerségnek megvannak a pozitívumai és veszélyei egyaránt, de a hazai konzervatívabb egyházi körökben inkább ez utóbbit szokták hangsúlyozni.
A Szólj Be a Papnak sorozat Gamerek – álomvilág vagy igazi közösség? című online alkalma jóval árnyaltabb képet kísérelt meg felvázolni a témáról. A beszélgetés résztvevői – akárcsak Kiss Ákos moderátor – mind keresztény gamerek voltak: Czirják János görögkatolikus pap, Damásdi Péter református teológushallgató, Hartyándi Mátyás mentálhigiénés játékpedagógus, Kiss Zsolt püspökladányi római katolikus plébános és Kutyej Dániel evangélikus teológus. Beszélgetésük során a pozitívumok mellett előkerültek a játékok árnyoldalai is, amelyeket meg kell tanulnunk a helyükön kezelni.
Varázslás és vallások
Czirják János szerint, az egyházak elutasító álláspontja egyrészt a ismeretlenségből fakadhat, másrészt abból, hogy az idősebb korosztály a számítógépes játékokat butaságnak véli. Kutyej Dániel felidézte, hogy édesapja nemrég megkérdezte tőle, miért nem bütyköl ő is motort, mint annak idején ő: „Azt feleltem neki, hogy ha ő lenne most fiatal, lehet, hogy akkor ő sem a motort bütykölné, hanem a számítógépét, és talán ugyanúgy élvezné.” Czirják szerint, a fantasy világoknál emellett a fiktív misztikum megléte is közrejátszhatott az ellenszenvben. „Ha az egyház jól csinálja a dolgát, a misztikum a kereszténységben is jelen van, és akkor az emberek nem máshol keresik a spirituális élményeiket” – jegyezte meg.
Hartyándi Mátyás szerint, Magyarországra hirtelen jött be annak idején a nyugati kultúra, és sok mindenről elhittük, hogy komoly dolog. „Egyszerre ömlött be a fantasy irodalom, a számítógépes játékok és a New Age mozgalmak, és ezeket könnyen össze lehetett keverni – pláne, ha a könyvkiadó még pentagrammát is rakott a szerepjátékos könyve borítójára. Ha valaki kinyitott egy ilyen könyvet, és nem tudta, mi az, félreérthette azt. Valahol érthető az ehhez kapcsolódó kultúrpánik, hiszen a társadalom és a kultúra megváltozásakor újra és újra megfigyelhető hasonló jelenség. Ma már azonban mindenki tudja, hogy attól, hogy egy játékban lehet varázsolni, még nem hiszik el a játékosok, hogy tényleg tudnak varázsolni.”
Damásdi Péter hozzátette: a fantasy világoknak sokszor saját mitológiájuk, világmagyarázatuk van: „Mivel minden vallásnak megvan a maga önmeghatározása és eredettörténete, ezért az alternatív értelmezésekre mindig ellenségesen reagálnak, hiszen mindegyikük a sajátját szeretné megvédeni. Keresztyénként azt érezhetjük, hogy ezek a művek mást üzennek, mint amit mi vallunk. Még a játékok is értékrendet közvetíthetnek, sőt, akár állást is foglalhatnak bizonyos erkölcsi kérdésekben. Fontos kérdés, hogy erre hogyan reagálunk.” Kutyej Dániel szerint, ha képesek vagyunk különválasztani a fikciót a valóságtól, nem jelenthet valós veszélyt, ha más vallású karakterrel játszunk egy játék során.
Kiss Zsolt atya is megrökönyödött annak idején a könyvborítón látható pentagrammán, ennek ellenére kipróbálta a szerepjátékot: „Eszünkbe sem jutott, hogy feláldozzuk a szomszéd macskáját, csak leültünk és játszottunk. A játékos közösségekben nem elsődlegesek a szimbólumok, de hatással lehetnek ránk, ezért nem árt, ha tisztában vagyunk a jelentésükkel. Vegyük észre a csúsztatásokat! De a fantasy világokban is lehetnek kreatív és jó gondolatok. A Trónok Harca társadalmának fiktív vallását például rendkívül ötletesnek tartom. Logikus és érthető, ahogyan az ottani hitvilág reflektál a mindennapi életre, az író nagyon jól bontja ezt ki, de ettől én még nem fogok áttérni a Hetek hitére.”
A katolikus plébános szerint, a játék lehet menekülés és lehetőség is. „Jó, ha az ember tud játszani, de az nem, amikor a játékot összekeveri a valósággal, vagy a valóságot elnyomja a játék javára. Azt kell tisztázunk magunkban, hogyan gondolkodunk arról, ami minket érint” – mondta. Hartyándi Mátyás ezt saját szakmai szempontjaival egészítette ki: „Játszhatunk éveken át más vallású karaktereket, és ennek során ráébredhetünk bizonyos felismerésekre, de a más helyzetébe való behelyezkedéssel mindig csak információkat nyerünk. Valaminek a megértése nem azonos az azzal való egyetértéssel. Nem kell egyetértenetek semmivel, amiről úgy érzitek, nincs rendben, de az jó, ha megértitek, mi történik.”