Mirák Katalin a kötet szerkesztője, a Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottságának elnöke a kutatásról így vall: „Az elvárás 2005-ben egyértelmű volt: egy munkacsoport vizsgálja meg és hozza nyilvánosságra, milyen kapcsolatban állt a magyar állambiztonság az evangélikus egyház vezetőivel, lelkészeivel a pártállam idején. Ez a hivatalos egyházi felhatalmazás tizenöt éve változatlanul érvényes, a szélesebb egyházi közeg azonban korántsem egységes. Ki-ki mást vár tőlünk, és a tényfeltárástól, így a szakmailag kifogástalan tanulmányok elkészítése, az eredeti dokumentumok publikálása, az érintettek teljes névsorának mihamarabbi nyilvánosságra hozatala, a beszervezettek és/vagy hozzátartozóik meghallgatása, a munka felgyorsítása éppúgy kívánalom, mint mások részéről a munkatempó lassítása, a publikálás mellőzése vagy a teljes kutatási anyag hosszabb időre zárolása. Van, aki hiányolja a kategorikus értékelést, más a nyilvánosságra került tények okozta sebek gyógyítását tartja elsődlegesnek, s a jelenleginél egyháziasabb hozzáállást szeretne. A legkényesebb pont mégis a személyesség. Az érintettek közül sokan élnek még köztünk, ráadásul mind ugyanannak az egyháznak vagyunk a tagjai. Ez a történész számára nemcsak óriási szakmai lehetőség, de nagy felelősség és tehertétel is. A kétségbevonhatatlan tények kimondásával embereket, családokat törhetünk össze, az igazság elhallgatásával viszont, az áldozatok elégtétele marad el. Folytonos kötéltánc ez, s néha kételkedem, lehet-e egyáltalán jól csinálni.”

A kötet társszerkesztője, Kertész Botond történész, az Evangélikus Országos Múzeum tudományos főmunkatársa elárulta, hogy: „A bizottság munkájának deklarált célja, hogy a lehetőségekhez képest ne csak a »mit«-re és »hogyan«-ra, hanem a »miért«-ekre is megpróbáljon választ adni. Ennek fontos része a lehetséges indítékok feltárása is. […] Éppen azért nem közlünk »névsorokat«, hogy segítsük a differenciált értékelés kialakítását, és ne váljon a munkánk egyszerű »ügynöközéssé«. Amikor a tényfeltáró bizottság elkezdte a munkáját, lehetett tudni, hogy olyan történeteket fogunk megismerni és közzétenni, amelyek fájdalmat okoztak egykor, és okoznak a mai utódoknak is. Egyháztagként is nehéz szembesülni a múlt bűneivel, ez barátként, családtagként, leszármazottként különösen megterhelő egy olyan kicsiny közösségben, mint egyházunk. Ezért is tiszteletre méltó, hogy ha viták közepette is, de zsinatunk, egyházvezetésünk folyamatosan támogatja a tényfeltáró munkát. Bűnbánatra, megbocsátásra, gyógyulásra, katarzisra csak így van esélyünk.”

A teljes cikk itt érhető el.