Minden egyházközség egyedülálló és kivételes a maga nemében, annál is inkább, mert Isten Szentlelke hívta életre. A rákospalotai evangélikusok történelmében azonban több olyan említésre érdemes momentum található, amelyek alapján akár a „legek” gyülekezetének is nevezhetnék magukat.

Menjünk vissza például a kezdetekhez. Egykori jegyzőkönyvek adatai bizonyítják, hogy a palotai gyülekezet már a reformáció terjedésének idején megalakult. Igaz, a történelem és az egyháztörténet viharai ugyanúgy rányomták a bélyegüket mindennapjaira, mint oly sok közösség életében. Az évszázadok során a palotaiak is többször tartoztak környékbeli más gyülekezetekhez – a csömörihez, a fótihoz, majd a cinkotaihoz –, de hitüket és az önállósodásba vetett reményüket mindvégig megtartották. Ez utóbbira jóval az első templom felépítése után, 1872-ben került sor.

Érdekes lenne kikutatni, hány egyházközségnek volt a 19. században saját könyvtára. A palotaiaknak ugyanis 1899-ben, Kovácsi Kálmán lelkészsége idején ezerkötetes könyvtáruk nyílt azzal a céllal, „hogy a hívek rendelkezésére álljon, és a szellemi előrehaladást segítse”.

S ha már a könyveknél tartunk: a rákospalotaiak nem csak gyülekezetük és épületeik történetét tartják hűségesen számon. Egyedülálló az a kézzel készített gyülekezeti családfa is a nagytemplom karzatán, amely a közösséget alkotó tradicionális családokat veszi sorra. A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára készülve pedig 2017-ben egy impozáns albumban megjelentették az evangélikus eredetű rákospalotai családok képes családfáit.

Álomból valóság

Amikor a gyülekezet épített kincseiről érdeklődöm, Pali bácsi elbeszélése nyomán pillanatok alatt időutazáson vehetek részt. Kezdőmondatai egészen az 1700-as évek elejéig repítenek vissza, amikor a közösségnek már állt az iskolája. Azonban csak szűk ötven évig nevelhették gyermekeiket e falak között, 1749-től ugyanis a palotai evangélikusok nem gyakorolhatták tovább szabadon vallásukat. Az iskolaépületet el kellett adniuk, tanítójukat a hatóságok elkergették, a közösség tagjai pedig a türelmi rendeletig hivatalosan a dunakeszi római katolikus plébániához tartoztak. Ám a palotai hívek a cinkotai evangélikus templomba jártak istentiszteletre, és 1774-ben százhatvanhárom fővel leányegyházként csatlakoztak a cinkotai gyülekezethez.

Tizenhét év múlva gyúlt reménysugár: II. Lipót uralkodása alatt iskolaépítésre kaptak engedélyt; a felszentelése 1793-ban történt. Ez nem csak a gyermekek szellemi fejlődésének lett otthona: a lévita tanítók – a cinkotai lelkész engedélyével – idővel tót nyelvű könyörgéseket, majd istentiszteleteket is tarthattak vasárnaponként. 1820 táján már magyar nyelven is hangzott az igehirdetés, s hogy az alkalmakra hívó szó a távolabbi utcákba is elhallatsszon, 1802-ben egy százharminc font (közel hetvenöt kilogramm) súlyú harangot öntettek. Ennek lakhelye az iskola és a hozzá kapcsolódó imaház előtti harangláb lett.

A létszámában folyamatosan gyarapodó közösség tagjai azonban saját templomra vágytak, és ezért mindent megmozgattak. Kérvényükre Károlyi István gróf 1844-ben a mai Juhos utcában álló akkori iskola és imaház előtti telket adományozta számukra. A híveknek tizenegy évig kellett várniuk, amíg az álomból valóság lett. 1855. április 11-én kezdődhetett el az építkezés, és hét hónap múlva, november 18-án meg is történt a templom ünnepi felszentelése, s az addig haranglábban lakó harang immár templomtoronyba költözhetett.

Kútgyűrű és kupola

A palotaiak szorgalmasan látogatták is a templomi alkalmakat. A gyülekezet létszámban gyarapodott, hitben növekedett. Az egymást követő lelkészek – Seffarovszky János, Kolbenhayer Soma, Kovácsi Kálmán – olyannyira jól végezték szolgálatukat, hogy az 1920-as évek elején a templom már kicsinek bizonyult: nagy ünnepeken két-három istentiszteletet is kellett tartani. Egyre erősebben fogalmazódott meg a vágy egy nagyobb templom építésére.

S bár a várostól a lutheránusok – csakúgy, mint a szomszédos katolikus és református testvérek – külön telket kaptak, a gazdasági világválság nem kedvezett az építkezés megkezdésének. Pedig az 1934-ben megindított és negyedévenként megjelent Egyházi Értesítőt kétezer-négyszáz gyülekezeti adót fizető tagnak küldték el ingyen – a hívek létszáma igencsak indokolta tehát a nagyobb hajlékba való költözést.

Az első kapavágásra végül 1936-ban került sor, a templom szentelését 1941. december 21-én dr. Kovács Sándor püspök végezte. Ez a László György építész tervezte épület joggal kerülhetne fel az evangélikus „leg”-ek listájára. Ugyanis az országban egyedülállóan csak ennek van négy tornya, illetve középen kupolája.

Az építkezés megkezdésekor a templom alatti talaj meglehetősen ingoványos volt, ezért a megszilárdítása érdekében nemcsak szekérszámra hordták a földet, hanem statikai okból az úgynevezett kútalapozás technikájához is folyamodtak: az ingoványos földbe lyukakat fúrtak, amelyekbe kútgyűrűket állítottak, majd ezeket betonnal öntötték ki. A templom belsejében látható és a kupolát tartó oszlopok ezeknek a felszín feletti folytatásai. Az épületszerkezet másik különlegessége, hogy az oltártér felett nem oszlopok tartják a kupolát, hanem egy áthidaló vasbeton gerendán nyugszik a kupolának az a része. Amikor a nagytemplom elkészült, a kistemplomból áthozták a korábban már említett harangot a másik két nagyharanggal együtt.

Gyülekezeti családfák falon és albumban

A kistemplom százötvenedik születésnapját 2005-ben ünnepelte a gyülekezet. Bene Jánosné az 1990-es évek elején lett a rákospalotai evangélikus közösség tagja. Mivel családja egyik ágáról korábban már készített családfát, azzal a felajánlással kereste meg a gyülekezet akkori lelkészét, Bátovszky Gábort, hogy a jeles évfordulóra elkészíti a gyülekezet tradicionális családjainak családfáit. Ehhez az anyakönyveket bújta hónapokon át, és vasárnapról vasárnapra kiosztott papírlapokon az érintett hívektől is gyűjtötte az adatokat. A megszerzett információkat aztán otthon összegezte, rendszerezte, majd több méter széles tekercseken megrajzolta. A legrégebbi adatok az 1700-as évek legelejéről valók…

Ezt a munkát néhány évvel később Varga István amatőr családfakutató többedmagával – köztük Csernyik Ferencnével, Évával – elevenítette fel. A rákospalotai gyülekezet magját adó, nyolc-tíz generációt is kitevő Agárdi-Sikter, Csizmadia, Dudás, Matuz, Cs. Molnár, Sinka és Turcsán(y) család fényképekkel gazdagon illusztrált genealógiáját készítették el. A kötetet a rákospalotai önkormányzat támogatásával a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség jelentette meg. Gyülekezettörténeti összefoglalót Domonyi Csizmadia Pál írt benne, ajánlót pedig Ponicsán Erzsébet parókus, illetve Erdélyi Csaba helyettes lelkész.

Terus néni

Egy gyülekezeti ünnepség keretében ismerhettem meg nyolc évvel ezelőtt a közösség ma már százhetedik életévében járó hűséges tagját, Matuz Jánosnét. Terus nénivel készített interjúm az Evangélikus Élet 2011. november 6-i számában jelent meg – akkor kilencvenkilenc éves volt. Amikor a beszélgetésünk során megkérdeztem tőle, mit jelent számára az imádság, így válaszolt: „Megkönnyebbülést. Eddig már olyan sok mindenen átsegített a Jóisten! Amikor a családban is voltak bajok, és könyörögtem hozzá, mindig megsegített. Most is minden reggel, amikor felébredek, imádsággal kezdem a napot. Először is magamért imádkozom. Hálát adok, hogy az éjszaka megtartott minden baj nélkül, és megköszönöm, hogy újra láthatom az ő szép napját. Aztán a családtagokért – köztük fiamékért, két unokámért, négy dédunokámért – imádkozom különkülön. Utána a betegekért, az időjárásért. Hogy segítse az embereket az ő érdemük szerint.”

Emlékszem, Terus nénivel a templomba menet a BKV-buszon találkoztam. Amikor népviseletes ruháját és kezében az Evangélikus énekeskönyvet megláttam, rögtön sejtettem, ő is oda tart, ahova én. A számára oly fontos lelki hajlékról így vallott az említett interjúban: „Küzdelmes volt az életem, de az ének és az imádság mindig sok erőt adott. Hatéves voltam, amikor édesanyám kézen fogva elvitt a templomba. A szüleim minden reggel jártak istentiszteletre. Annyira megszoktam a templomba járást, hogy én nem tudok a templomtól megválni. Amíg az erőm engedi, nekem ott a helyem.” Teremtő Istene tavaly még engedte, hogy vasárnaponként néha ott legyen a templomban. Látása-hallása erős romlásával idén azonban már csak ágyban fekve beszélgethet Megváltójával.

Szótlan prédikáció

Gyülekezeti vendéglátóim, Éva, illetve Pali bácsi a templom alagsorában található gyülekezeti teremtől egészen a lélegzetelállító látképet kínáló tetőig kalauzolt körbe. Fentről nemcsak a palotai utcák házait tekinthettem meg madártávlatból, hanem Pali bácsi egyik gyermekkori élménye is megelevenedhetett előttem. Amikor fiatalkorukban focimeccs volt az egy utcával arrébb levő palotai stadionban, a lelkész engedélyével padokat vittek fel a lapos tetőre, és szinte páholyból szurkolták végig a mérkőzést. S ha már toronymagasságokban jártunk, többek között azt is megtudhattam, hogy a nagytemplomba átköltöztetett harang helyére a palotai evangélikusok 1987-ben a tatabányai gyülekezettől vásároltak harangot.

Az alagsori gyülekezeti teremben Éva vette át a szót. Mint mesélte, a palotai népviselet hímzésmintáit a gyülekezethez kötődő, bár édesanyja után reformátusnak keresztelt Csernyik Juliska rajzolta elő annak idején. Ízelítőül ebből is lehet látni a terem sarkában berendezett minimúzeumban.

Néhány évvel ezelőtt az alagsor egy másik részében a gyülekezet urnatemetőt alakított ki. Ennek lejárata a templom oltártere mellett, oldalt van. Bevallom, bármilyen ízlésesen alakították is ki odalent a helyet, hangulatomra óhatatlanul rátelepedett a földi búcsú szomorúsága.

Az urnatemető csarnokából feljőve pillantásom azonban a Jézus mennybemenetelét ábrázoló oltárképre esett. Számomra szótlan prédikációt, lelki ölelést nyújtó vigaszt és az „odaátban” való találkozás reménységét jelentette a rákospalotai templom oltárképe. Ezzel a mélyből az égbe tartó üzenettel engedett utamra azon a bizonyos márciusi délelőttön a „legek” temploma, amely immár hetvennyolc éve vár minden hívőt és keresőt.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 13–14. számában jelent meg 2019. április 7-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.