Templomszentelési ünnep a megújult evangélikus templomban Érpatakon

Templomszentelési ünnep a megújult evangélikus templomban Érpatakon

Share this content.

szöveg: Nádasi Zoltán és Adámi László, fotó: Nádasi Tamás, videó: Nádasi Gábor, ifj. Nádasi Zoltán
Érpatak – Múlt vasárnap, 2020. július 5-én tartották meg a felújított evangélikus templom újraszentelési ünnepségét Érpatakon.

Mint Adámi László körzeti lelkész (a hálaadó istentisztelet igehirdetője) elmondta, az 1886-ban épült és évtizedek óta csak a reformátusok által használt, de evangélikus tulajdonban lévő templom az elmúlt években már nagyon rossz állapotba került. Néhány éve a mennyezete is beszakadt egy helyen és „beköltöztek” a galambok, így elkerülhetetlenné vált a teljes felújítása.

Éppen ekkor, a megfelelő időben nyílt azonban lehetőségük arra, hogy bejelentkezzenek az egyházi épített örökség megóvására kiírt állami pályázatra. A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség kapott is erre támogatást, így 2019 szeptemberének végén elkezdődhettek a munkálatok. Azok idén márciusra be is fejeződtek, de a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatti védekezési intézkedések bevezetése akkor nem tette lehetővé az ünnepség megrendezését.

A korlátozások feloldását követően most kerülhetett sor az ünnepi hálaadó istentiszteletre, amelyet – „Istent dicsőítve, az Úr Jézus Krisztusban kapott kegyelméért hálát adva, Szentlelkének segítségét kérve” – evangélikus és református közös szolgálattal tartottak meg. Hiszen a két testvéregyház – ahogyan korábban – ezután is együtt fogja használni majd a templomot. Éppen ezért a felújított épület három kulcsából egyet-egyet a két felekezet lelkésze, egyet pedig a község nevében Nagy Imre Attiláné, Érpatak polgármester asszonya kapott meg.

A renovált templom szentelését Zsarnai Krisztián, a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye esperese, valamint Dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese végezte, az igét hirdető evangélikus körzeti lelkésszel Molnár Csilla, évtizedek óta itt is szolgáló református lelkésznővel és a jelenlévő többi lelkipásztorral együtt. Az immár nyugdíjas, de püspöki kiküldés alapján helyettes lelkészként tovább szolgáló Adámi László igehirdetése 1Pt 2,5 alapján hangzott: „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.”

A hálaadó istentisztelethez Dr. Kovács László Attila igazgató lelkész és Veczánné Repka Jolán egyházközségi felügyelő által vezetett közgyűlés kapcsolódott, melyen köszöntések hangzottak el. A kicsiny templomba be sem férő – sokfelől összejött, több felekezetű – népes gyülekezet együtt fohászkodhatott az alkalmi kamarakórus énekével is: „Igéddel áldj meg bennünket, Urunk!” Az alkalomhoz szabadtéri, sátras szeretetvendégség kapcsolódott. A régen várt eseményt megtisztelte jelenlétével többek között Dr. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője is.

Videó:

Képgaléria:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!