„Szeretek segíteni másokon. Jó érzés adni valamit a másiknak” – hangzott el a gyerekek szájából, miközben arról kérdeztem őket, miért is jelentkeztek az ifidiakóniára. A szorgos diákkezek egy része ottjártunkkor az evangélikus templom kertjét szépítette, az erős fiúk a Németországból érkezett adományokat pakolták, a harmadik csoport pedig az időseknek szánt húsvéti ajándékokat csomagolta.

„Az egész a tojástartókkal kezdődött – kezdte Szöllősiné Kassai Judit presbiter. – Az időseknek szánt ajándékhoz szükségem lett volna néhány tojástálcára, és mivel nekem kevés volt otthon, ezért ráírtam a presbitereinkre. Ahogy ment köztük ennek az igénynek a híre, egy tanárnő jelezte, hogy az evangélikus iskola diákjai is szívesen segítenének nekem, és egyébként is, járvány ide vagy oda, nekik az 50 óra kötelező közösségi munkát teljesíteni kell. Már gondolkoztam egy ideje azon, hogy új utakat kellene keresni a diakóniában, és most jött a gyerekek lelkes jelentkezése, így hát a két hiányterület összetalálkozott" – mesélte.

Önkéntes munka közben legalább láthatják egymást a gyerekek

Az idősek a telediakóniát viszik, a diákok pedig a kétkezi dolgokban segédkeznek. Szöllősiné Kassai Judit azt mondja, napjainkban a diakóniának van a legnagyobb létjogosultsága, ezáltal lehet a leginkább eljutni embertől emberig, lélektől-lélekig. A fiataloknak pedig szükséges megtanulniuk az önkéntes és önzetlen szeretet szolgálatát.

A teljes cikk itt érhető el.