Már a pályamunka címe felkelti az ember kíváncsiságát: Sertéstelepi ivóvíz savanyításának vizsgálata. Mit keres egy licista a sertéstelepen? Miért kell a malacok ivóvizét savanyítani? Mi visz rá egy tizenhét éves lányt, hogy erről írjon pályamunkát az ország egyik legrangosabb versenyére, az OTDK-ra? Baráth Ágnes Magdolna örömmel adta meg a válaszokat.

„A pályázati lehetőségről az iskolában szereztem tudomást, az ivóvizes kísérletbe pedig apukám egy ismerőse jóvoltából kerültem. Perkátán élünk, és itt van Horváth Milán gazdasága, az általa végzett vizsgálatban vehettem részt” – adta meg az alapinformációkat Ágnes. A folytatás még érdekesebb...

„A legtöbb állattartó gazdaságban saját kútból nyerik a vizet és tisztítják. A víz savanyítását eredetileg többek között a vízkőlerakódás megakadályozása és a baktériumok elszaporodása ellen kezdték bevezetni, de felmerült, hogy jótékony hatással lehet az állatokra is. Pályázatomban ezt vizsgáltam. Kiderült, hogy a savanyított vízzel itatott malacok formásabbak, a kocáknak több a teje, ráadásul az állatok választási súlya is nagyobb, mint a kontrollcsoporté. A vízbe egyébként tejsavat, hangyasavat, vajsavat és egy kis fahéjaromát is kevernek. Hosszan tartó, de nagyon izgalmas vizsgálat volt, sok méréssel és adminisztrációval. De megérte!” – mondja lelkesen Baráth Ágnes Magdolna.

Akik ismerik a tizenegyedikes licistát, tudhatják róla, hogy imádja az állatokat. Otthonában kutyák, macskák, tengerimalacok, gerlék, papagájok, nyulak, teknősök, hörcsögök és akváriumi halak között él, udvarukban postagalambok, a legkülönfélébb baromfik és sertések kaptak helyet. Volt már vaddisznókeverék malacuk is, most pedig egy árva csibével osztja meg szobáját.

„Ötéves koromban határoztam el, hogy állatorvos szeretnék lenni, bár pont mostanában merült fel, hogy akár az agrártudományi egyetemre is jelentkezhetnék. Még van egy évem eldönteni, de az egészen biztos, hogy állatokkal akarok foglalkozni. Mindig voltak állataink, és annyi kedves emlékem van velük kapcsolatban! Volt például egy epilepsziás kismalacunk, akit az orvos félretett, hogy életképtelen, de én ragaszkodtam hozzá, és kétóránként itattam, teáskanállal etettem. Kilencéves voltam, s ma is jó visszaemlékezni arra, hogy életben maradt az a kismalac. De kiscsirkét is mentettünk már. A családom szerint különleges érzékem van az állatokhoz, mintha beszélnék a nyelvükön, s néha tényleg azt érzem, igazuk lehet” – árulta el Ágnes.

A perkátai sertéstelep nem éppen az a hely, ahol az állatokat szeretgetni és megmenteni kell, de Baráth Ágnes éppen ezért több fontos tapasztalattal lett ott gazdagabb. Többek között azzal a felismeréssel, hogy itt is megállta a helyét. Ahogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencián is.

„A felkészülésben nagy segítséget kaptam Horváth Milántól, de nem tudtam volna ezt az eredményt elérni, ha a líceumban Győre Henriette tanárnőtől és Horváth Lucia tanárnőtől nem kapom meg hozzá az erős természettudományi alapokat, valamint a családom is végig támogatott. Ezúton is köszönöm nekik! A verseny eredetileg egyetemistáké, de van középiskolás szekció is, ugyanakkor nagyon erős a mezőny. Több beadott munkából választották ki azt a hét középiskolás pályamunkát, amit online formában előadhattak szerzőik. Már a beválogatásnak is nagyon örültem, az eredményhirdetésen pedig a meglepettség mellett óriási volt a boldogságom is. Maximalista vagyok, még a beadás előtti másodpercekben is javítgattam az anyagon, és most jó volt megélni ennek az eredményét” – mondta végül Baráth Ágnes Magdolna.