A meghívón, valamint a templom alapkövén is szereplő ige, 2Kor 4,18 alapján Szemerei János arról beszélt, hogy az emlékezés nem csak visszatekintést jelent, hanem a forrás megtalálását. „Örülünk a látható templomnak, de nem abba kapaszkodunk, hanem a mögötte álló láthatatlanba, Isten szeretetébe” – fogalmazott.
Az úrvacsorás alkalomhoz kapcsolódó közgyűlésen a jubileum alkalmából jókívánságait fejezte ki Mórotz Zsolt egyházmegyei felügyelő, Sebestyén Zoltán, a kemenesmagasi egyházközség felügyelője, valamint Kovács Ferenc római katolikus káplán. Hálával emlékeztek vissza az itt töltött időre a jelenlévő Vönöckről elszármazott lelkipásztorok: Szücs Eszter dombóvári, Jánosa Attila győri, Riczinger József balatonfüredi és Steindl-Papp Judit szombathelyi lelkész. Végül a helyi gyülekezet képviselői köszöntötték az immár harminc éve közöttük élő és szolgáló Voelkerné Kovács Márta lelkésznőt.
Az ünnepség a volt iskolaépületben közös étkezéssel folytatódott, amelyen Palotai László, a település polgármestere mondott pohárköszöntőt.
Adámi Mária képei:
Remport Richárd képei: