Ez a 24 óra lehetőséget adott az elcsendesedésre, megállásra, befelé fordulásra; kérdéseket vetett fel a szolgálat örömeivel, terheivel kapcsolatban; felkínálta a fraternitás megélését az őszinte beszélgetések során, s útmutatást nyújtott olyan igéken és szimbólumokon keresztül, melyek személyessé, kézzel foghatóvá váltak.
Mi volt az a játék, amibe gyermekkorunkban igazán belefeledkeztünk – átéljük-e ezt az önfeledtséget szolgálatunkban is? Teljes lényünkkel éljük-e meg hitünket, vagy csak életünk egy részét engedjük át az Úrnak? Tudatosan megteremtjük-e a szent tereket és időket különösen is, ha fáradunk? Tudatában vagyunk-e annak, hogy Isten nem változik, de mi igen, ezért az Istennel való kapcsolatunk folyamatosan fejlődik? Bűneink alatt összetörve megtapasztaljuk-e, hogy szolgálatunknak nem a mi vélt tökéletességünk, hanem Isten az alapja?
A fontos bibliai alakok közül figyelmünk elé került néhány. Pétert Jézust azért emberhalásznak hívta el, hogy halászi tapasztalatát új minőségben kamatoztathassa. Ábrahámmal Isten többször is megkötötte – ugyanazt – a szövetséget, hiszen az átélt események, kerülőutak után szüksége volt a megerősítésre. Illés pedig a pusztában testi-lelki útravalót kapott az Úrtól az előtte álló, erő feletti úthoz.
Szemléltető szimbólum volt a víz, mely a töltekezés szükségességére emlékeztet; a tűz, amely a bennünk égő, de minket el nem emésztő isteni erőt is hirdeti; s a világítótorony, amely biztonságot kínál a veszélyben lévőnek, de felelősséget kíván az őrállótól.
Emlékezetes volt a hivatásgondozó nap zárása is: a lelkészek kettesével részesültek áldásban, hiszen Jézus sem egyedül küldte ki tanítványait; átvehették Anselm Grün Hogyan kerüljük el a kiégést? – Lelkünk életet adó forrásai című könyvét, melyből sok gondolat hangzott el a program során, s egy falat jutott mindenkinek a lángosból, amely személyessé tette az Illésnek szóló isteni bátorítást.
Nagymamám halála óta ez volt az első péntek délután, amit nem nagypapámmal töltöttem. Nehéz volt elindulni Piliscsabára, de hálás vagyok e 24 óra minden áldásáért…
Hulej Enikő fotói: