Amint a lap impresszumából kitűnik, az újság páratlan nemzetközi összefogással, egy időben öt nyelven készült a Norvég Evangélikus Rádiómisszió (NOREA) és a Magyar Evangélikus Rádiómisszió közös kiadványaként összesen hatvanötezer példányban egy kristiansandi nyomdában. A tizenkét oldalas, gazdagon illusztrált tematikus magazin kétharmada a kínai rádiómisszióra koncentráló, norvégból fordított „nemzetközi” szöveg, egyharmada pedig már saját szerkesztésű hazai missziói anyag.

Külmisszió akár itthon is?

A negyedszázaddal ezelőtti főtéma mindmáig aktuális, hiszen napjainkban is Kína a világ egyik legizgalmasabb országa, amire első sorban nem missziói szempontból szoktunk gondolni… Az MM első száma fel is tette a kérdést: „Miért éppen Kína?” Akkor a következő három pontban próbáltam választ keresni.

Először is, amit talán kevesen tudunk: komoly múltja van a magyar evangélikus misszionáriusok kínai munkájának. Elsőként Kunst Irén indult el az evangéliummal még 1913-ban a távol-keleti országba, ahol évtizedeken át végzett missziói szolgálatot egészen az 1934 őszén bekövetkezett haláláig. Őt Kunos Jenő követte, aki 1939-ben érkezett meg a pekingi nyelviskolába. 1941-től pedig éppen Vuhanban, a koronavírus-járvány kapcsán közismertté vált hatalmas városban folytatott missziót. A világháborút követő politikai változások miatt el kellett hagynia az országot, 1994-ben az Egyesült Államokban halt meg.

A második motiváció, hogy a kilencvenes évek elején, az új történelmi helyzetben, amikor egyházunk is újra szabaddá vált a missziói szolgálatra, norvég és finn hittestvéreink szerettek volna minket is bevonni munkatársként az evangélium hirdetésébe világszerte. Ha a lap impresszumában látható öt zászlóra tekintünk, elmondhatjuk, hogy lelkesítően „jó társaságba” kerültünk.

A harmadik – talán mindmáig legaktuálisabb – érvem pedig az, hogy napjainkban már el sem kell utazni a távoli országba ahhoz, hogy kínaiakkal találkozzunk, hiszen hazánkban is tízezres lélekszámú ázsiai közösség él. Nekik is tartozunk a Jézusról szóló örömhír továbbadásával. Így ma már nehezen értelmezhetők a misszió korábban használt megkülönböztető kategóriái: pogánymisszió, külmisszió, belmisszió… Pozitívabban megfogalmazva: napjainkban akár itthon is végezhetünk külmissziót vagy – ha úgy tetszik – pogánymissziót. Persze önkritikusan szem előtt tartva Bodrog Miklós kijózanító éneksorát: „Gyógyítsd konok pogányságunk…”

„Adj a jó hírnek sebes szárnyakat…”

A jól ismert ének küldetésre mozgósító kérése akár a rádiómisszió himnusza is lehetne. Északi testvéreink éppen ezen a területen keresték a további együttműködés lehetőségét velünk, hiszen mindennek már megvoltak a történelmi előzményei. Ez a missziói munkaág ugyanis jellegéből fakadóan átível minden földrajzi, politikai és felekezeti határon, és még azokban a próbás évtizedekben is működött, amikor különben hazánkban, egyházunkban nem igazán lehetett missziót végezni. Hála éppen azoknak a hittestvéreinknek, akiknek a segítségével megjelenhetett az első Mis - sziói Magazin, már 1963-ban megindultak a magyar nyelvű evangéliumi rádióműsorok a Norvégiában szolgáló Terray László evangélikus lelkész szerkesztésében. Ezek az adások évtizedeken át sokakban tartották ébren a missziói lelkületet és küldetéstudatot szerte a Kárpát-medencében.

A rendszerváltás után ez a missziói szolgálat végre hazaköltözhetett. Először pár évre a nagytarcsai parókián és imaházpincében talált átmeneti otthonra, majd pedig 1997-től az ugyancsak jelentős északi áldozatvállalásból felépült cinkotai missziói központba költözött, ahol napjainkig is működik. Az első MM általunk szerkesztett oldalain ezt a hazai talajon újjáéledő, kazetta-, CD-, valamint iratmisszióval kibővülő munkaágat mutattuk be azokkal a hűséges munkatársakkal együtt, akiknek döntő része ma is egyházunkban szolgál.

A teljesség igénye nélkül elsőként Győri Andrást említem, aki jelenleg is az evangélikus médiaszolgálat nélkülözhetetlen munkatársa. Az ő hangtechnikusi segítségével készült el – ma már muzeálisnak számító orsós magnókon – az az évenkénti száznégy rádióprogram, amelyet (ez is történelem ma már!) eleinte csak rövidhullámon lehetett fogni Monte Carlóból a Trans World Radio frekvenciáin. A kezdetektől velünk dolgozott Bálint Józsefné péceli gyülekezeti munkatárs. Őt „a láthatatlan gyülekezet lelkigondozójaként” mutatta be a magazin, hiszen ő tartotta a kapcsolatot a hallgatókkal, ami akkoriban főleg hagyományos levelezést jelentett. Kicsit később csatlakozott a munkához Börönte Márta rákosszentmihályi lelkész, aki a Kossuth rádióban sugárzott evangélikus félórák élő telefonos szolgálatát végezte. Majd bekapcsolódott a munkába Kőháti Dorottya lelkész, újságíró, aki jelenleg is az evangélikus félórák szerkesztője, és munkatársa a Missziói Magazin jogutódjának számító, Híd címmel megjelenő lapnak is.

2002-től a MM az – akkor még hetilapként megjelenő – Evangélikus Élet szerkesztőségével együttműködésben, a Luther Kiadó gondozásában készült; e sorok írója mint felelős szerkesztő mellett T. Pintér Károly jegyezte (miként az EvÉletet is) főszerkesztőként. Kisebb címmódosítás is történt: Misszió címmel, Evangélikus Magazin alcímmel került az olvasók kezébe.

A médiamisszió esélyei napjainkban

Reálisan emlékezve az evangélikus rádiómisszió és a Missziói Magazin hazai „hőskorára”, meg kell vallanunk, hogy az „első szeretet tüzében” talán egy kicsit túlértékeltük ennek a 20. századi kommunikációs eszköznek a missziói hatékonyságát. Úgy reméltük, hogy a korszerű tömegtájékoztatási eszközök, információhordozók „bevetésével” hatékonyan el tudjuk majd érni az egyháztól elszakadt emberek széles tömegeit az evangéliummal… De negyed évszázad alatt jócskán megváltozott a helyzet. Ma már szinte magától értődő, hogy kéthetente kézbe vehetjük egyházunk hatvanoldalas színes magazinját, amelyben ezek a sorok is olvashatók. Attól tartok, hogy olykor már nem is becsüljük meg igazán azt a hatalmas munkát, amely egy ilyen lap mögött van. Továbbá az is természetesnek tűnik, hogy akadnak keresztény rádió- és tévéműsorok, -csatornák, internetes portálok. Ezeknek a jelentősége a mostani járványveszélyes helyzetben kétségtelenül felértékelődött.

Ábránk segíthet elkerülni a médiamisszió jelentőségének lebecsülését éppúgy, mint a túlértékelését. Világossá teszi, hogy a keresztény nyomtatott és elektronikus sajtó sokakat elérhet, sőt akár meg is érinthet az evangéliummal. De a végső döntésben, a tanítványi útra való elköteleződésben továbbra is nélkülözhetetlen a személyes kommunikáció és kommunió. A legkorszerűbb technikával, profi médiamunkával sem lehet kiváltani a személyes tanúskodást Krisztus szeretetéről, valamint a vele és egymással való közösségépítés tudatos felvállalását.

Ezzel együtt Istennek adhatunk hálát az 1995. őszi kezdetért, az 1996-tól immár teljes egészében itthon szerkesztett és kiadott magazinért, amely 2005 óta Híd címmel él tovább Szeverényi János országos missziói lelkész szerkesztésében. Az MM-lapszámok legtöbbje – 2003-ig – elérhető a Magyar Evangélikus Digitális Tárban. Az alapító szerkesztő elfogultságával megkockáztatom: talán még ma is érdemes végiglapozni…

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 39–40. számában jelent meg 2020. október 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.