Online kérdőívünkre igen szerteágazó, a kérdéseket sok szempontból megvizsgáló válaszok érkeztek, ami arra sarkallta a KötőSzó blog szerkesztőit, hogy cikk formájában is megosszuk az elgondolkodtatóbbnál elgondolkodtatóbb válaszokat olvasóinkkal, a lehetőségekhez mérten a mélyére ásva a kérdésnek. A téma aktualitását mi sem mutatja jobban, mint az, hogy korábbi cikkünkre a KötőSzó Facebook-oldalán és a SZEMlélek blog Facebook-oldalán is kommentek sokasága érkezett pro és kontra.

Első kérdésünkre, miszerint zavaró-e egyedülállóként a Facebookon és a médiában tapasztalható házasság hete körüli felhajtás (interjúk, profilkeretek, fotók stb., a válaszadók többsége úgy reagált, hogy nem tartja zavarónak az eseményt. A válaszok azonban sokkal messzebbre mutatnak ennél.

„Nem zavar a »felhajtás« ahogy a rendezvény sem, az viszont igen, hogy összességében kirekesztőnek látom a mainstream gondolkodást és »kultúrát«, a kormányzati kommunikációt és a gazdasági intézkedéseket, amelyek az egyedülállókat rendre negatívan érintik. Az egyedülállók a közvélekedéssel ellentétben többnyire nehéz élethelyzettel, családi örökséggel és terhekkel, sok esetben családi támogatást nélkülözve próbálnak az életben boldogulni (sok esetben pont a családi háttér hiánya miatt maradnak egyedül). Az egyházon belüli kisközösségek (katolikusoknál legalábbis ez tapasztalható) kirekesztik a szingliket, 30-35 felett gyakorlatilag nincs számukra közösség, pedig nagy szükségük lenne a támogatásra. A katolikus hírlevelek pl. lépten-nyomon hirdetik a házasok, gyerekesek részére a hétvégéket, programokat, a szinglik számára jó esetben előadásokkal próbálkoznak. Minél idősebb valaki, annál nehezebb programokat, közösséget találnia. Tehát nem a házasság hete az, ami frusztráló, hanem az, hogy az egyedülállókat minden tekintetben háttérbe szorítják, nehézségeikkel nem foglalkoznak, miközben sokkal kiszolgáltatottabbak, mint a házasok. A társadalompolitikában a gyermeket vagy gyermekeket egyedül nevelő szülők mintha nem is léteznének, a csonka családokban felnövő gyerekek pedig olyan hátránnyal indulnak az életben, amely szinte borítékolja azt, hogy ők is egyedülállókká válnak. Hívőként megdöbbentő volt megtapasztaljam, hogy a jézusi tanítással ellentétben a közösségekben a szinglik integrálás helyett idővel perifériára sodródnak, kirekesztődnek” – írja egyik olvasónk.

A fenti kérdésre adott rövidebb válaszok is érdekes, olykor fájdalmas gondolatokat vetnek fel:

„Nem zavaró. Szeretek a házasságról hallani, mert nagyon fontos értéknek tekintem, és remélem, majd én is átélhetem.”
„Nem zavaró. Voltam házas, sajnos el kellett válnom bántalmazás miatt, most jól vagyok egyedül.”
„Nem zavaró, hiszen nem irigylem mások boldogságát.”
„A századik után már elég zavaró, egyébként nem. Tudom, hogy egyedül is teljes ember vagyok.”
„Nem zavar. Nyilván kissé jobban előtérbe kerül, és az embert talán többször szembesíti azzal, hogy neki nincs társa, de szép kezdeményezés szerintem.”
„Személy szerint örülök annak, hogy van egy hét, amikor a házasságot ilyen szépen és erősen fókuszba helyezik. Kis fájdalom azért volt bennem, hogy milyen kár, hogy én nem cserélhetem le a profilképemet… Én is szívesen igent mondanék...”
„Nekem tetszik a házasság hete kezdeményezés, mert értéket közvetít. Nem érzem magam kiszorítva és elnyomva csak azért, mert én nem élek kapcsolatban, és szingli vagyok. Keresztényként igenis „reklámozni” kell a házasságot és a kapcsolatok értékeit, a családot, és elő kell segíteni a gyerekvállalási kedvet. A Bibliában én ezekről az értékekről olvasok.”
„Nem érzem kevesebbnek magam, mert nincs mellettem valaki. A nyűglődő, rossz házasság, kapcsolat rosszabb, mint egyedül lenni.”

A cikk itt folytatódik.