A h-moll mise felhangzott kiváló akusztikájú hangversenyteremben, nem oratóriumokra tervezett modern kulturális központban, kastélyudvarban, evangélikus, református és katolikus templomban. Néhol kiválóak voltak a körülmények, ideális az akusztika, mindenki mindent látott és hallott, és volt, ahol a fizikai akadályok sokaságát kellett legyőzni, mire megszólalhatott a mű.

Megszólít és összekapcsol

Bach h-moll miséje rendkívüli és besorolhatatlan alkotás. Egységes mű, de a szerző életében soha nem hangzott el egyben; egyházzene, de nem fér el a liturgikus keretekben; evangélikus szerző műve, de a latin nyelvű mise állandó részeit dolgozza fel. Nem szorítható a szokásos sémákba, nem tudjuk igazán, hogy kinek is szól, de éppen ezért emelkedik felül minden korláton, és szólít meg mindenkit. A h-moll mise valódi egyetemes zene, összeköt előadót és hallgatót, múltat és jelent, és ami a legfontosabb: Istent és embert.

Ennek az egyetemességnek köszönhető, hogy sehol nem hatott idegenül. Egyháztagot és zenekedvelőt, protestánst és katolikust, az anyaországban és határon túl élőt, városit és falusit egyaránt meg tudott érinteni. Pedig Bach zenéje az elmúlt két és fél évszázadban soha nem volt populáris muzsika, mindig is rétegkultúra maradt, ma ez talán még inkább igaz. Az előadók azonban alkalomról alkalomra megtapasztalhatták, nem kellett ahhoz „vájt fül”, hogy a mise ősi szövegének dramaturgiája és Bach zenéjének dinamikája magával ragadja a hallgatókat.

Zenekritikus biztosan meg tudná mondani, hogy a tíz előadás közül melyik volt a legkiforrottabb, szakmailag, zeneileg a legtökéletesebb. Én nem vagyok hivatott erről ítéletet mondani, vállaltan szubjektíven három előadást emelek ki.

Májusban egy mára már szinte teljesen eltűnt közösség, az erdélyi szász evangélikusok legfontosabb templomában, a brassói fekete templomban hangzott fel a h-moll mise. Az út megszervezésében és népszerűsítésében részt vettek a Brassó környékén élő barcasági magyar evangélikusok is. A szászok és a barcaságiak sokszor megsebezték egymást a történelem során, aminek hatása ma is érezhető. Ezért volt különös jelentősége annak, hogy a brassói fekete templomban a házigazda mellett a barcasági Apáca lelkipásztora is köszöntötte a megjelenteket. Megrendítő volt egy gyönyörű gótikus, majd’ ötszáz éve evangélikus templomban megszólaltatni a zeneművet. Amikor az Apácáról érkezett fejkendős nénik arca felderült a Gloria tétel első ütemeinek felcsendülésekor, az végképp bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy Bach zenéje mindenkit magával tud ragadni.

Megajándékozott énekkar

A darab utolsó két előadására a szegedi dómban és a szabadkai Szent Teréz-bazilikában került sor, mindkét helyen az esti mise után. Szegeden az állami Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa, dr. Hafenscher Károly és dr. Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök köszöntötte a gyülekezetet – „hazai pályá- inkon”, a protestáns templomi helyszíneken sem volt minden esetben természetes, hogy a házigazdák ilyen szinten üdvözöljék az előadókat. A dóm főhajójában többen állva hallgatták végig a kétórás darabot, mivel nem mindenkinek jutott ülőhely.

Szabadkai evangélikus testvéreinknek ezen a hétvégén nem volt könnyű dolguk, hiszen Dolinszky Gábor püspökhelyettes vezetésével nemcsak a közel százfős együttes ellátásáról és programjának a legapróbb részletekig menő, pontos megszervezéséről kellett gondoskodniuk, hanem Dolinszky Áron lelkészszenteléséről is, amelyet október 22-én 10 órakor tartottak a szabadkai evangélikus templomban. Az ünnepi szertartást és szentelést Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke végezte. Ez azonban nem akadályozta meg a szabadkaiakat abban, hogy megmutassák, milyen szeretetteljes és gondos a hamisítatlan délvidéki vendéglátás. A szabadkai lokálpatrióták lelkesedésének köszönhetően Szabadka méltán híres szecessziós városházájába is bejuthattak a Magyarországról érkezett vendégek.

A h-moll mise Szabadkán valóban a teljességről szólt. Határon túli magyar evangélikus gyülekezet szervezte az alkalmat a ma már kétnyelvű szabadkai katolikusok templomában, ahol az erdélyi evangélikusok püspöke, Adorjáni Dezső Zoltán mondott köszöntőbeszédet. Valljuk meg, hajlamosak vagyunk – akár a legjobb szándékkal is – az idősebb testvér leereszkedésével fordulni határon túli nemzettársaink felé. Szabadkán azonban a Lutheránia lett a megajándékozott: nemcsak a városban lépten-nyomon az előadást hirdető plakátokkal, a kiváló ellátással és megkülönböztetett szeretettel vagy a figyelmes és lelkes közönséggel zsúfolásig megtelt templommal, hanem Dolinszky Gábor püspökhelyettes és az evangélikus gyülekezet jóvoltából egymillió forint adománnyal is. Be kell vallanunk, hogy amikor Dolinszky Gábor átnyújtotta az adományozó levelet Kamp Salamon karnagynak és Herényi Istvánnak, a Lutheránia Egyházzenei Alapítvány kurátorának, a meghatódottságtól sokaknak könny szökött a szemébe. Azt hiszem, a Lutheránia száztizenhá- rom éves története folyamán először kapott ilyen készpénztámogatást, amellyel a szabadkaiak lehetővé tették, hogy az énekkar új zenekari anyagokat vásároljon Bach h-moll miséjéből, Máté-passiójából és kantátáiból.

Bach által közelebb

Ez a turné egyike volt a Reformáció Emlékbizottság Zenei hitvallásaink sorozatainak. Úgy vélem, ennél kifejezőbb ös - szefoglaló címet nem lehetett volna adni az előadásoknak. Tíz különböző helyszí- nen, különböző közönségnek, de egyforma módon hitünk megvallásáról szólt a h-moll mise. Ha ez a Bach által megkomponált hitvallás csak egy kicsit is közelebb hozott embert emberhez és embert Istenhez, már nem hiába ünnepeltük a reformáció indulásának ötszázadik évfordulóját.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 45-46. számában jelent meg, 2017. november 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.