„Pullovert, kucsmát, hócipőt
széttestált rabtársai közt.
Ment – arc-színe bár a falé –
hólepte bitófa felé.
Szíve dacában, mint a láng
egy nép dühe. Azt hagyta ránk.”
– szemlélteti ekképp a második világháború alatti magyar náciellenes mozgalom egyik legjelentősebb alakjának kivégzése előtti pillanatait Illyés Gyula költőnk.

Kerek hetvenöt esztendővel ezelőtt, e napon, 1944. december 24-én végzik ki a nyilasok Sopronkőhidán Bajcsy-Zsilinszky Endre politikus-publicistát.

Bajcsy-Zsilinszky Endre mártíromsága előtt hosszú utat tesz meg a politikában, ugyanis a szélsőjobboldali radikalizmustól, a fajvédelem eszméjétől indulva jut el a polgári ellenzékiek álláspontjáig.

A nyilas számonkérő szék emberei 1944 végén elfogják, a nyilas parlament megfosztja képviselői mentelmi jogától, katonai bíróság elé állítják, majd 1944. december 24-én kötél általi halálra ítélik.

Bajcsy idejében felismeri a történelem parancsát, a magyarságra leselkedő veszélyt, melynek eredményeként a polgári politikusok közül egyedül ő jut el a németellenes fegyveres ellenállási harc vállalásáig.

Bajcsy-Zsilinszky Endre élete utolsó óráit, perceit a legjobban egy lutheránus tisztelendő ismerte. Az a Bárdosi Jenő nevű börtön-lelkész, akiről kevesen tudják, hogy szülővárosunk, Pápa Alsóvárosi temetőkertjében nyugszik.