„Most azért jól gondoljátok meg e naptól fogva az elmultakat is, mielőtt még követ kőre tettek volna az Úr hajlékában!” (Hag 2,15)

Amikor egy templom felépül, egy közösségnek épül. Ugyanakkor mintegy önálló életre is kel. Létével kifelé mutat a világból, Isten és az örökkévalóság felé. Padjai az évtizedek során megtelnek és kiürülnek, majd újra megtelnek a következő nemzedékkel. Amíg van itt istentisztelet, addig maga Isten teremt lehetőséget a Csepelen élők számára, függetlenül attól, hogy vallásos vagy vallástalan háttérből jönnek. A templomnak a mindenkori gyülekezettől függetlenül is van jelentősége. Manapság sok helyen kiürül a templom. Nyugat-Európában sorra adják el és bontják le a templomokat. A miénknél jóval öregebbeket is. Hazánkban is vannak vidékek, ahol vasárnaponként csak néhány lélek lézeng a kongó, nagy templomokban. Megkérdőjeleződik a templom fönntartásának szükségessége. Tizenhat évvel ezelőtt, amikor elkezdtem az itteni szolgálatot, itt is kérdésessé vált, hogy a tíz-tizenöt lélek számára, aki a vasárnapi alkalmakat látogatta, van-e értelme templomot fönntartani. Néhány év elteltével többen lettünk. Körülbelül háromszor annyian. Most megint fogyogatunk. Az elmúlt években jó néhány idős testvérünk a Krisztusban átköltözött az örök hazába, és most már ott dicséri Istent. Mások – testi gyengeségük miatt – ide már eljönni nem tudnak, s lassan amoda készülődnek. Néhány család, amely hozzánk járt, elköltözött a kerületből. Ha csak a hittanra járó gyerekek családja jönne el vasárnaponként – nem férnénk el. Isten most újakat hív, hogy töltsék meg a padokat. Talán még csak a hívás hangzott el, a válasz még várat magára. De a templom áll. Immár kilencven éve. Ez a templom – amíg áll – egy lehetőség az Istennel való találkozásra kicsit sajátos, evangélikus módon. Aki szeretne, akit Isten kíváncsivá tesz, gyermek, fiatal, idős élni fog ezzel a lehetőséggel. Isten a jövőben is maga gondoskodik arról, hogy a templom ne váljon fölöslegessé.