A november 14-i est házigazdája, Fabiny Tamás püspök Ézsaiás próféta könyvéből vett igére építette bevezető áhítatát, amelyben Petőfi Sándor legszebb, Szeptember végén című szerelmes verséből is idézett: „Elhull a virág, eliramlik az élet...” „De Isten igéje mindig megmarad” – tette hozzá a püspök. Max Weberről szólva elmondta, hogy az ő gondolatai alapozták meg a protestáns etikára épülő kapitalizmus elméletét. A német közgazdász, szociológus tisztában volt azzal, hogy protestánsnak lenni nem a feltétlen tiltakozást jelenti, hanem azt, hogy az ember az életével, tevékenységével tanúskodik az általa képviselt értékek mellett.

Max Weber lutheránus volt, és ez alapvetően meghatározta gondolkodását – kezdte előadását Szelényi Iván. Szigorú édesapja, az idősebb Max református nőt vett feleségül, így az 1864-ben született ifjabb Max Weberbe már gyermekkorában beleivódott a protestáns szellemiség. Előbb jogot, utóbb pedig gazdaságtant tanult, végül pedig Heidelbergben lett professzor, és itt tanított élete végéig. 1898-ban meglátogatta Berlinben élő szüleit, és olyan súlyos konfliktusba keveredett apjával, hogy idegösszeomlást kapott. Egészen 1902-ig képtelen volt dolgozni, ám ezután újra munkához látott. Ám ez a Max Weber már nem volt ugyanaz, mint betegsége előtt – mondta Szelényi professzor.

Ekkor írta meg Weber a protestáns etika és a kapitalizmus összefüggéseit elemző, korszakos jelentőségű könyvét. Abból indult ki, hogy a reformáció új világosságot gyújtott az emberi gondolkodásban, Luther német nyelvű bibliafordítása, az anyanyelveken is hozzáférhető Biblia pedig általában alapjaiban változtatta meg az európai fejlődést. Luther – ellentétben a középkor uralkodó eszmerendszereivel – azt hirdette, hogy az embernek a megélt, valóságos világban kell megállnia a helyét, meg kell találnia a számára leginkább megfelelő feladatot, azt szorgalmasan végeznie kell, ezzel is bizonyságot téve arról, hogy hisz Istenben, s tiszteli az általa megfogalmazott parancsolatokat. Luther Márton a teológiát és nem a társadalmat akarta forradalmasítani – jelentette ki az előadó. Luther azt hirdette, hogy mindenkinek ott kell megállnia a helyét, ahová őt Isten rendelte, vagyis – szerinte – a társadalmi felfordulás a Teremtő akarata ellen való. 

Max Weber mindennek nyomán azt mondta, hogy a kapitalizmusban élő embernek itt a földön kell megtalálnia élete értelmét. A tudós soha nem állította – fejtette ki Szelényi Iván –, hogy a protestantizmusból fakad a kapitalizmus, csupán úgy érvelt, hogy a protestáns gondolkodás, etika kialakulása és terjedése alapvető feltétele volt a kapitalizmus sikerének. Ennek egyik legfőbb bizonyítéka – Max Weber szerint –, hogy a korábban a világ vezető gazdasági hatalmának számító Kína a 18–19. századra háttérbe szorult, mert a társadalom gondolkodásában nem következett be az a jelentős változás, amelyet Európában a protestantizmus okozott.

És hogyan történt mindeközben a világ varázstalanítása? Úgy, hogy a mindinkább terjedő kálvinizmus kiiktatta a hitből a mágiát, és helyére a rideg racionalitást állította. A katolikus mise olyan misztikus szertartás, amelyet Luther nem utasít el egyértelműen. Ugyanakkor Kálvin szerint az úrvacsorával csupán emlékezünk Krisztusra, vagyis a kenyér és a bor átváltozásának misztériuma eltűnik a hívek életéből. A protestáns racionalitás előtérbe helyezése pedig erősíti a kapitalista gondolkodást. Weber ugyanakkor némi keserűséggel jegyezte meg, hogy a varázslat helyét a kapitalista társadalom bürokráciájának vasketrece vette át.

Az elmélet megfogalmazását és rendszerbe foglalását követő évtizedben sokan és sokféle megközelítésből kritizálták Max Webert. Akár válaszként is értékelhető az az óriási mű, amelyet Weber a keleti vallások elemzéséről írt, megállapítva, hogy egyikben sem fedezhető fel a világ és a munka racionális megközelítése úgy, ahogyan az az európai protestantizmusban jelen van. Luther és Kálvin megváltoztatta a világot, a keleti vallások hirdetői elfogadják olyannak, amilyen – mondta a weberiánus Szelényi Iván.

Max Weber munkásságában 1913-ban bukkant fel először „a világ varázstalanításának” fogalma. Az idősödő tudós látta, hogy a modernizálódó, végletekig kapitalizálódó világból szükségképpen kikopik a varázslat. Ugyanakkor érezte, hogy az embernek a méltó élethez szüksége van valamiféle csodára. 

A 19. század társadalomtudományának egyik nagy tévedése volt az az állítás, hogy a 20. századra eltűnnek a vallások – jelentette ki az előadó. A vallás olyan varázslat, amelyre az embernek igenis szüksége van. Ezt az állítás Szelényi Iván professzor azzal a személyes történettel igazolta, hogy édesapja a második világháború borzalmait átélve találta meg a hitet, a vallást, s ez segített neki átvészelni az ötvenes évek ugyancsak vészterhes, lélekölő időszakát.