Akárhogy is nézzük és magyarázzuk: a futball – játék. De ha játék is: nem lebecsülendő dolog, még ha volt is idő, amikor annak számított. (Devecseri Gábor, a költő a negyvenes évek közepén átszólt az utca egyik oldaláról a másikra a költőtársnak, Zelk Zoltánnal imígyen: „Hogy olvashat valaki Nemzeti Sportot?”) A futball végső vonatkozásaiban semmi esetre sem lebecsülendőbb, mint a politika.

Tessék csak megnézni, hányan ülnek a nézőtéren a franciaországi Európa-bajnokságon, nem beszélve a tévénézők millióiról! Valamivel többen, mint mikor a képviselő urak és hölgyek minden témához nyitott szájjal közelítenek a parlamentek széksoraiban.

Ezzel el is dőlt a meccs – a játék javára. Az eddigi játéknapok azt bizonyítják, hogy kidribliztük a politikát az életünkből, meg ami sandán jár vele. Az érdekek helyett az érzelmek irányítják napok óta az életünket. Ahol ugyanis a labda repül. Csak és kizárólag a játék öröme határozza meg a létet és a tudatot. „Nincs még ága a nyilvánosság számára rendezett látványosságoknak, színjátszást és cirkuszt beleszámítva, ahol a látványosság szereplői olyan keveset törődnének a nyilvánossággal, mint éppen a futball – írta Karinthy Frigyes –, mégis ezért rajong legtömegesebben a nyilvánosság.”

Az évtizedek múlásával az író szavai a játékot tartják egyben. Valljuk be: játszani mindig szerettünk. Életünk bonyolult kacskaringói között a játékosság pajzánul mindig ott lapult velünk. Ha már nem buzog is úgy belőlünk, mint valamikor, azért hisszük, hogy van még bennünk naivitás, aminek édestestvére a játék.

Tovább a KötőSzó blogra.