E sorok írója tavalyi beszámolójában módfelett örvendezett a tényen, hogy nagy részvétel mellett zajlott az igényes, lelki és kulturális élménnyel egyaránt gazdagító program. Igen ám, de tavaly a kalendárium úgy tette lehetővé, hogy hétvégén, egész pontosan egy szombati estén nyíljon szélesre a templom kapuja. Idén azonban kedden került sor a sokak által már jó előre a naptárukban bejelölt eseményre. S mégis… talán magukat a rendezőket is meglepte, hogy hétköznap este, mikor sokan még dolgoznak, vagy ügyes-bajos dolgaik után szaladgálnak a munkaidő letelte után – mégis telis-tele volt a templom.

A visszatérő résztvevőknek már ismerős lehetett a „koreográfia”: Mekis Péter orgonaművész bevezető orgonajátéka után először is a Gaudete gyermekkar népdalcsokor-válogatásának szárnyaló hangjai töltötték be a teret. A gyermekkórust Brebovszky Klára vezette. Mintha csupa kis ministránst vagy angyalt láttunk volna énekelni…

Köszöntésekkel kezdődött az este: Brebovszkyné Pintér Márta evangélikus lelkész mint háziasszony, valamint Herjeczki Kornél, a házasság hetének országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója – az esemény az ő gondozásukban zajlik évek óta Magyarországon – szólt az egybegyűltekhez. Az elsők között Herczegh Anitát, Áder János köztársasági elnök feleségét, a házasság hete programsorozat fővédnökét – aki idén személyesen is jelen volt a Deák téri templomban –, valamint Friedrich Attilát, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola igazgatóját köszöntötték. Az iskola növendékei második éve szolgálnak a Bálint-napi istentiszteleten.

A zenei program a Presto énekegyüttes madrigálműsorával folytatódott Tóth Márton vezetésével, majd Kodály-művek következtek. Elhangzott Esterházy Páltól a Jesu dulcedo is (részlet a Harmonia caelestisből), és külön kiemelendő Georg Philipp Telemann h-moll szonátája: ugyanis a furulyán játszó Hochstein Lili 3. osztályos tanuló a korosztályánál két évvel idősebbek közötti versenyen nyert különdíjat!

Az istentisztelet igehirdetője a lelkész házigazda, Gáncs Péter elnök-püspök volt. Prédikációjához egyszerű és az alkalomhoz duplán illő képet használt illusztrációul: egy hangvillát kért kölcsön az egyik karnagytól. Tudjuk, mit történik, ha megütjük: megszólal a zenei A hang, az alaphang. A püspök József Attila versét idézte, mely szerint „egy hangvilla két ága vagyunk”. De érdemes tovább olvasni a verset: „S mégis, ha egymásra nézünk / Néha rekedten száll föl a szomorúság.”

Márk evangéliuma alapján arra mutatott rá Gáncs Péter, hogy egyedül az Úristenre hangolódva tudunk jól rezonálni az Úrra és egymásra is. Az a boldog házasság, ahol a férfi és a nő egy hangot ad, az élet alaphangját, s minden más szólam ahhoz igazodik.

Az áldásra a bevezető liturgia után került sor: először Madarász Isti és Kerekes Monika, a házasság hetének idei arcai kaptak áldást, majd sorban érkeztek a résztvevők. Az áldást Gáncs Péter elnök-püspök, illetve Brebovszkyné Pintér Márta, Gerőfiné Brebovszky Éva és Péter Zoltán lelkészek osztották. Az alkalom után többen elmondták: számukra nagyon vonzó, hogy személyes áldást lehet kapni ezen az estén a zenei élményen túl. Jó érzés, hogy a közösségben Isten elé lehet vinni az ügyeiket, a kapcsolatukat vagy éppen a nem lévő, de vágyott kapcsolattal összefüggő érzéseiket. Aki elveszítette a társát, az a gyászát vihette, a leendő házastársak pedig a terveiket, hogy miként fognak együtt élni. A magányosok, egyedülállók is éppúgy részesültek az áldásban, mint a párok. Egy egyedül érkezett asszony elmondta: most csak ő van itt, de a férjéért is fog imádkozni, aki ilyenkor még dolgozik.

A színvonalas zenei programmal felejthetetlenné tett este Kodály Zoltán Mi Atyánk kórusával (a Gaudete gyermekkar előadásában), záró köszöntéssel és közös énekléssel („Áldjon meg téged!”) fejeződött be.

A vers, amelyből az idézet származik:

József Attila

Riának hívom

Riának hívom őt

De éppúgy mondhatnám sónak, vagy villámnak is

Sok értelmetlen dolgot csinálunk, azt mondjuk rá, hogy szép

s azután kiejtjük kezünkből

Röntgenfényből faragták, átsugárzik a falakon és szavaimon

Haj, de igen messze van

Ha egyedül vagyok, odaül homlokom elé, nagyon fájhatok neki

Sóhajt s testemre hullajtja fájdalmait

Csodálatos, hogy más nem vette észre feje fölött a virágokat

Pedig én láttam, hallottam is, színes harangokat dobálnak jobbra-balra

Belőlük mosolyognak föl jövőbeli gyerekei

Közöttük jár, nagy gonddal ügyel rájuk, de erről sem tud

Azt hiszi ilyenkor, hogy takarít, vagy, hogy engem kínál meg vacsorával

Egy hangvilla két ága vagyunk

S mégis, ha egymásra nézünk

Néha rekedten száll föl a szomorúság.

(1924 ősze)