Nincs könnyű helyzetben ma sem, aki róla szeretne tanúskodni. Róla, akinek „nem volt szép alakja, amelyben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna” (Ézs 53,2b). Mégis, ha van valami, ami igazán extrém, amiről valóban beszélni kell, és amire újra és újra rácsodálkozhatunk, akkor az Krisztus értünk vállalt kereszthalála.

Az extrém olyan dolgot jelöl, ami az ember által megismert vagy megismerhető valóság keretein túlmutat. Az egész Krisztus-esemény ilyen természetű volt. A halhatatlan, láthatatlan és örökkévaló Isten emberi testbe öltözött. Erről Pál apostol énekel a legszebben: „…megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,7–8)

Sokszor olyan magától értődő természetességgel, már-már könnyelműen beszélünk a keresztről. Lerajzoljuk, megfestjük, díszként a nyakunkba akasztjuk. Pedig annak olyan dimenziói vannak, olyan magassága és mélysége, amely egészen döbbenetes. Ez valóban a világot sarkaiból kiforgató esemény, amely az új és egyetlen utat nyitotta meg számunkra a minket féltőn szerető mennyei Atyához, ahogyan Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6)

Az extrém szó emellett fordítható így: „legszélső”. Az Ószövetségben számos ígéret szól arról, hogy a föld legvégső határaiból is összegyűjti Isten az ő népét. E prófécia, akárcsak a többi, Jézus Krisztusban lett „igenné” és „ámenné” (vö. 2Kor 1,20). Jézus valóban mindenkiért elment, mindenkihez lehajolt. A leginkább lenézett és megvetett emberekhez is odalépett. Betért olyan területekre, ahová más be nem tette volna a lábát. Kegyelmének ugyanis nem lehet határt szabni, szeretete és irgalma mérhetetlen. Szent keresztje által tisztázta az Istennel való megromlott viszonyunkat, hogy mi újra átélhessük a mennyei Atyával és egymással való békességet. Véges emberlétünket magára vette, hogy mi megérezzük a végtelent!

A kereszt egyszerre unikális és univerzális: egyedi, megismételhetetlen, páratlan csoda, ugyanakkor az egész világnak szóló örömüzenet. Isten ilyen messzire elment, hogy megszabadítson, és maga népévé tegyen minket.

Az extrém végső, legmagasabb minőséget is jelent. Ez viszont csak arra az életre igaz, amely kapcsolatban van men nyei Atyjával. Mi Jézus által élhetjük át, hogy milyen jó Isten közelsége.

A kereszt nem a szemet, hanem a szívet gyönyörködteti. „Bár nem tetszik a testednek, üdvösséges a lelkednek” – énekeljük (EÉ 456,2). Jézusnak sem volt könnyű elhordania. Halálosan nehéz volt. Extrém! De megtette – értünk, helyettünk és miattunk. „Fel is magasztalta Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb.” (Fil 2,9)

És ha ma még nem is hallható, és még kevésbé látható, de eljön majd az az idő, amikor minden térd őelőtte fog meghajolni, és minden nyelv megvallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére (Fil 2,10–11).

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 9–10. számában jelent meg 2020. március 15-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.