– Idén a német alapítású Red Dot nemzetközi dizájndíj Best of the Best minősítésével jutalmazták a munkáját, a különleges nevű Anaptárt. Mit takar ez a szokatlan elnevezés?

– Először 2015-ben kaptam Red Dot elismerést a különleges plakátnaptáramra, bár igaz, hogy akkor nem a Best of the Best címet nyerte el, de maga az Anaptár hosszabb projekt, hiszen körben ábrázolja az évet, megjelenítve a csillagászati holdadatokat, amelyek az Anaptáron átlós rajzolatokban jelennek meg, és minden évben más és más az alakjuk, de nagyjából tizennyolc és fél évente periodicitást mutatnak. Ez már önmagában új adatábrázolási mód, amelyet én fejlesztettem ki 2009-ben, és 2010-ben jelent meg először. A mostani díj viszont abban más, hogy én erre az újszerű adatábrázolásra egy egész kutatási programot fűztem fel. Idén doktoráltam a képzőművészeti egyetemen, az Anaptár – Művészet és tudomány metszéspontja című disszertáció pedig a hozzákapcsolódó kutatásaimból készült – megírtam, grafikailag megterveztem, betördeltem, és meghímeztem a borítókat. Végül ezt a könyvet adtam be az idei Red Dotra, és elnyerte ezt a kiemelt díjazást.

– Egy ilyen hosszú, tizennyolc évig tartó munkánál mi az inspiráció, a belső hajtóerő?

– Bevallom, én nagyon szeretek monoton dolgokat csinálni, nagyon érdekelnek az ehhez kapcsolódó munkamechanizmusok és -módszerek. A csillagászati adatok és számoszlopok vizualizációjában leginkább a szerzetesi türelmet és alázatot igénylő munkafolyamat az, ami megragad. Megnyugtat és leköt, nem adok lehetőséget magamnak, hogy eluralkodjon rajtam az unalom. Ilyenkor az agy teljesen külön életet él, ami nagyon igaz erre az állapotra is. Az ember lenyugszik, a képzelet elkezd kalandozni, és jön egy csomó új, kreatív gondolat. Néha azt feltételezné az ember, hogy ez mennyire unalmas, pedig nem.

A cikk itt folytatódik.