Kamarás István felvezetésképp amolyan „belső ellenzékinek” írta le magát, aki a különféle egyházi médiumok felületein változatosan és építő jelleggel kritizálta úgy a rendszerváltozás környékén, mint ma is médiamunkatárs testvéreit. A kritikára az egyházi sajtó behatárolt mozgástere, feladat- és szerepköre miatt lehet szükség, ahogy ezeket a jellegzetességeket Füle Tamás kiemelte. A református médiaszakember azt is hozzátette, hogy egy egyházi lapnak korántsem feladata a különböző belső vitáknak teret adni, ahogy az sem, hogy minden kívülről jövő, akár provokatív, akár politikai felhangú támadásra válaszoljon. 

A függetlenség és lojalitás kérdését vizsgálva a Heti Válasz egykori munkatársa, Szőnyi Szilárd elmondta, számára nyilvánvaló, hogy minekutána egy (a politika szeszélyei folytán az online térbe kényszerült) független közéleti hetilaptól elszegődött egy a jezsuita rend fenntartásában működő orgánumhoz, ezért neki ezt a rendet kell képviselnie, és nem játszhat független újságírót. Elmondása szerint ehhez szakmai igényességéből semmit nem kell „beáldoznia”. Sőt a diplomácia magas szintű gyakorlása – például egy közéleti tárgyú vitában történő megszólaláskor – olykor igen nagy szakmai kihívás elé állítja a szerkesztőséget. Füle Tamás hozzátette, a lojalitás és a szervilitás fogalmát érdemes elkülöníteni, és hogy egyik jelenség könnyen és láthatatlanul csúszhat át a másikba. A szervilitás távol áll az eredeti, világra nyitott keresztény hozzáállástól, és komoly etikai kérdéseket vet fel.

A nyomtatott sajtót mára már kiszorító online médiafogyasztás jelenségének kérdéskörét vizsgálva Kézdi Beáta kiemelte, a meglévő, hagyományos bástyákat egy egyházi lapnak érdemes megtartania, már csak a nyomtatott sajtóterméket fogyasztó – az Evangélikus Élet magazin felmérése szerint egyértelműen idősebb korosztályú – olvasókra figyelve is, ugyanakkor mindenképp érdemes kitekintenie világi, közéleti témákra is, mert e nélkül csak az egyház belső kommunikációját szolgálja egy adott médium, és nem tudja megszólítani az egyházhoz lazább szállal kötődőket és a fiatalabb korosztályt. 

Radetzky András különböző egyházi médiastratégiákat tárt a hallgatóság elé: a Magyar Katolikus Rádió egy egyházi tulajdonú, de nem elsősorban vallási tartalmú médiafelület szemben például a Mária Rádióval, amely – az egyik hozzászóló vélekedése szerint a hallgathatatlanságig – vallási karakterű. A katolikus rádió sikerességét a vezérigazgató-helyettes abban látja, hogy az nem direkt módon, hanem láthatatlan kovászként tartja össze a számtalan közéleti és kulturális témát tárgyaló rádióműsorokat, és tükrözi a katolikus egyház álláspontját különböző vitatott kérdésekben, például az abortusztémában. 

Hogy mégis miben mérheti a sikert egy egyházi médium, arra többféle választ adtak a jelenlévők nem elleplezve, hogy vannak bizonyos „kötelező körök”, „kipipálandó feladatok”, ugyanakkor, ha folyamatos igény van a megújulásra, és értő szem a kortárs folyamatokra, ha tetszik, „a világi haladására”, ha megmarad a médiamunkában nélkülözhetetlen tájékozódási igényesség és előre hajtó kíváncsiság, akkor olyan minőségi egyházi sajtótermékeket lehet létrehozni, amelyek megállják a helyüket, hovatovább felkeltik az érdeklődést a világi piacon is.