Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök köszöntötte az egybegyűlteket; elmélkedésében az igeszakaszok kiemelt gondolatára, a békére irányította a figyelmet, amely, mint mondta, mindig belül, a szívünkben kezdődik. A békesség Istentől jön, és elkezd hatni az emberben, majd túlcsordulva eljut a másik emberhez.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, amelyben először Jézusnak az evangéliumban elhangzott búcsúbeszédére utalt. Felhívta a figyelmet arra, hogy ebben a tanítványaihoz szólt, nem pedig tanulókhoz, a hallgatósághoz; Jézus rendelkezik, búcsúzik, súlyos és lényeges dolgokat mond ki.

A református püspök a tanuló és tanítvány lényegi különbségéről beszélve elmondta, a tanuló kijárja az iskolát, elhagyja a tanárát, bármilyen kedves is az számára. Jézus korában magasabb rendű volt a tanítványság, hiszen a tanítvány nem hagyta el mesterét, egy levegőt szívott vele, együtt ettek, megbeszélték az élet dolgait, és közben eggyé lettek, olyannyira, hogy a tanítványt azonosították a mesterrel, hiszen benne folytatódott a tanítása, bölcsessége.

A tanítvány dönt a mestere mellett. Ebben az életközösségben lehet igazán tanulni, nem lehet passzívnak maradni, kérdezni kell. Jézus válaszol, és a tanítvány magába szívja a mestere szellemét, lelki kincseit – fogalmazott a szónok, hangsúlyozva, hogy Jézus, a mester búcsúbeszédében örökséget hagy tanítványaira, ennek első ténye, hogy pártfogót küld. Ő elmegy, de jön valaki, aki a követe, az Atya és Jézus Krisztus lelkét hordozza, segítségül hívott közbenjáró, vigasztaló, segítő, szószóló, pártfogó.

Életünkben sok a távolságnövelő tényező, amely éket ver közénk és Isten közé, arra csábítva, hogy maradjunk meg diáknak, hallgatónak, közönségnek, de ne legyünk tanítványok – emelte ki Fekete Károly. Szükségünk van a Szentlélek távolságot áthidaló erejére. Jézus Krisztus fenn akarja tartani a viszonyt a tanítványokkal, ezért küldi el a Szentlelket, és két dolgot bíz rá: tanítson és emlékeztessen. Jézus megígérte azt, hogy amikor eljön a színvallás, a Krisztushoz ragaszkodás kifejezésének helyzete, és meg kell vallanunk, hogy hozzá tartozunk mint tanítvány, akkor elküldi az Ő lelkét, hogy bátorítson, és megtanítson minket az odaillő szavakra, melyekkel hitelesen ki tudjuk fejezni Istenbe vetett hitünket. A pártfogó arra is képes, hogy megértesse velünk Isten titkait.

A mester a búcsúzáskor átérzi tanítványai nyugtalanságát, és egy mondaton belül háromszor is mélyíti az üzenetet – folytatta igehirdetését a református püspök. Először Jézus általánosítva mondja: „Békességet hagyok rátok”, majd amikor tanítványai nem értik szavait, konkrétabban folytatja: „az én békémet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn 14,27) Jézus ezzel azt üzeni tanítványainak, hogy a békességre találás neve nem más, mint Krisztus keresztáldozata, az ő megváltó műve, az Atya kiengesztelése. Akkor értjük meg őt igazán, ha ennek a beszédnek minden mozzanatára figyelünk. Mert ahová indul a Mester, oda a tanítványai is követik. Ezt fejezi ki az a másság, melyről Jézus beszélt.

Az ember úgy akarja elérni a saját békességét, hogy kivárja, amíg a környezete megváltozik. Ez a kívülről befelé út a világi. A keresztre induló és a kereszten győzelmet arató Jézus ezt a világi logikát megfordítja: neki belső békessége van, és ez az Atyával való kapcsolatából ered – hangsúlyozta Fekete Károly.

Majd utalt az evangéliumi szakaszra, amelynek sokszor előjövő szava az a viszony, mely Krisztus és az Atya között van. Jézus többször is mondja, nem a kisebbrendűség érzésével: „az Atya nagyobb nálam” (Jn 14,28), és ezt boldogan mondja; úgy cselekszik, ahogy az Atya parancsolta, és nem a maga akarata szerint. Az derül ki, hogy a Mesternek is van Mestere, Őt szólítja meg a kereszten: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” (Lk 23,46)

Jézus Krisztus az Atyának hűséges Fia, és mi örököstársai lehetünk, ha a kereszten született békesség, harmónia, az Atyával való összhang bennünk is megszületik. Ezért kell a tanítványnak minél közelebb lennie a kereszthez, a kereszt Krisztusához. A kereszt áldozata a békesség forrása, amely egészen más, mint a világ békéje, mert ez belül, a körülményektől függetlenül születik meg – mutatott rá végül a református püspök.

Az imaalkalmat, amelyen részt vettek a debreceni keresztény felekezetek képviselői, Krakomperger Zoltán, a Szent Anna-székesegyház plébánosa vezette.