Szombat délelőtt: tirpák konferencia

Nyitó áhítatában dr. Kovács László Attila, az egyházközség igazgató-lelkésze Zsolt 66,2-4 alapján emlékeztetett, Luther a megfeszített Krisztusra mutatott! A reformáció öröksége arra kötelez minket, hogy Isten igéjére figyeljünk. S kérte a zsoltáros szavaival: ragyogtassa ránk orcáját az Isten! 

A gondolatot folytatva, dr. Hafenscher Károly, a MEE zsinatának lelkészi elnöke, a Reformációi Emlékbizottság miniszteri biztosa arról szólt, hogy mire kötelez a reformátori örökség minket. A jubileumi év nagy lehetőség, hogy az elmúlt félévezred eseményeiben felfedezve az Úristen lábnyomát, az ő nagy tetteit dicsérjük, amikor emlékezünk. Vegyük komolyan a kegyelmi időt, s ma és most ragadjuk meg Isten kegyelmét! Az 500. emlékév egyben lehet számunkra egyháztörténeti év, hittan év és Jézus év. Tanuljuk ma is Luthert, ismerjük meg írásait és térjünk vissza a forráshoz! A naponkénti megtérés legyen a keresztyének életelve! Tudunk-e hitből élni? Mi lett a reformációból? Vegyük komolyan reformátori örökségünket!

A tirpák népélet, evangélikus vallási hagyományok ismertetése volt dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató vetítettképes előadásának fő témája és mottója: a népi hagyományok tanulmányozása, kutatása elválaszthatatlan a vallástól! A tirpákok nagyon szerették a gyermekeket és a bokortanyák népe nagyon vallásos természetű volt, az egyházi ünnepeket szigorúan megtartották – állapította meg az előadó. S részletesebben szólt a születés, házasság, halál kapcsán a tirpákok körében gyakorolt szokásokról.

Luther Márton nyíregyházi emlékezetéről szólva Ilyés Gábor tanár, helytörténész, az evangélikus egyház nyíregyházi emlékeiről és emlékjeleiről adott áttekintést. Ez a nagytemplom 1996-tól a város első műemléke, az imádság háza. Megemlítette, hogy a reformáció 400. évfordulója idején a város

40%-a, mintegy 16 ezer ember volt evangélikus.  Többek között szólt a Luther Szövetség nyíregyházi csoportjának tevékenységéről, s a reformátor nevét viselő intézményekről, épületekről is.

A bokortanyák településszerkezetét, az örökség továbbélését napjainkig tekintette át Bácskainé dr. Pristyák Erika főiskolai adjunktus, térképekkel gazdagon illusztrált előadásában. A sugaras szerkezetű, az ottlakó családokról elnevezett bokortanyák tót ajkú népességét Békés megyéből telepítették az elnéptelenedett Nyíregyházára. Ma 59 bokortanya van a térségben, ebből közigazgatásilag 36 tartozik Nyíregyházához, 7 Nyírtelekhez, 16 pedig Nagycserkeszhez. Még a 70-es években is szerepelt a Tirpákföld elnevezés a térképeken. A bokortanyák életképességének fenntartásához a civil szervezetek és az egyházak is jelentősen hozzájárulnak. Az előadó megemlítette Laborczi Géza és Zsarnai Krisztián munkásságát Benkő- illetve a Manda bokorban.

A céhek és az iparosok szerepét vizsgálta a nyíregyházi tirpákok életében dr. Szabó Sarolta etnográfus, a Múzeumfalu igazgatója, a betelepítéstől a céhek megszűnéséig. A város támogatta a mesterek letelepülését, de földet nem vásárolhattak, kivéve egy kis szőlőskertet. 1818-ban a városban tíz önálló céh jött létre, amelyek a városi tűzoltásban is részt vettek. 

A délelőtti előadások átfogó képet adtak a hitükért tűrő, szenvedő, azaz tirpák lakosok mindennapi életéről, akik között a reformáció öröksége elevenen élt. Dr. Kovács László bejelentette, hogy az elhangzott előadásokat a jövő év elején könyvben is kiadja az egyházközség.

Szombat délután: kiállításmegnyitó

A gyülekezet fenntartásában működő s Túróczy Zoltán püspök nevét viselő általános iskola éttermében elfogyasztott közös ebéd után a délelőtt elhangzottak elevenedtek meg azon a kiállításon, amelyet a templom karzatán, az orgona mögötti felújított térben rendeztek be a megyei Jósa András Múzeum munkatársai. A reformáció öröksége a tirpákok között „kézzel fogható” közelségbe került, a kiállítási vitrinekben a gyülekezeti tagok által felajánlott tárgyak is helyet kaptak. 

Megnyitó beszédében dr. Bene János múzeumigazgató elmondta, hogy hármas célt kívántak megvalósítani ezen a templomi kiállításon: tartalmazza az elmúlt 263 év legfontosabb várostörténeti, egyháztörténeti eseményeit és a helyi egyházi élet megjelenítését is a falakon lévő színes tablókon. Megemlítette: egy kivétellel mindig evangélikus polgármestere volt a városnak, amely 1837-től szabad város lett, mert az örökváltsággal megváltotta magát. A kiállítás létrejöttében jelentős szerepet vállalt múzeumigazgató idézte a rendezvény fővédnöki tisztét is betöltő dr. Fabiny Tamás püspök egy mondatát is: „A nyíregyházi evangélikusság múltja és a város története elválaszthatatlanul összefonódott egymással; a 18. század derekán betelepülő békési tót evangélikusok kis, hívő és egyben példamutatóan értéktartó közössége egy mai nagyváros alapját fektette le.” S megemlítette, hogy az államosítás előtt 24 tanyasi iskolája volt az evangélikus gyülekezetnek. 

Záróbeszédében, dr. Bálint Zoltán egyházközségi felügyelő időutazásra hívta a kiállítást megtekintő, ünneplő gyülekezetet. A keresztyének a jövőre tekintenek, az örökkévalóságra készülve, de most e 230 éves nagytemplomban a múltunkra is visszanézhetünk, s ez hálaadásra indít: mindeddig megsegített bennünket az Úr! S név szerint is megemlítve, megköszönte a kiállítás létrejöttében közreműködő szakemberek munkáját.

Vasárnap délelőtt: hálaadó istentisztelet

Az ünnepi istentiszteleten Horváth-Hegyi Áron, nyíregyházi származású, sámsonházi lelkész hirdette Isten igéjét a vasárnapi evangélium; Mt 18,21-35 szakasza alapján. Hetvenszer-hétszer is meg kell bocsátanunk testvérünknek, hiszen Isten nekünk is megbocsátotta minden bűnünket! A bűn zsoldját, a halált engedi el, mert az ember nem tudja kifizetni adósságát! Isten számolatlanul bocsát meg a bűnbánó embernek! Éljünk a kegyelem által! 

A családi istentisztelet liturgiai szolgálatát Zsarnai Krisztián esperes végezte.  Szólóénekkel köszöntötte az október hónapban született hittestvéreket Zsarnainé Urbán Nóra, akik igei áldásban is részesültek. A köztársaság ünnepén, Demcsákné Balczó Ildikó mély átéléssel mondta el Márai Sándor: Mennyből az angyal című költeményét, hiszen harmadéves műegyetemistaként maga is tanúja volt az október 23-i fővárosi eseményeknek.

Vasárnap délután: zenés áhítat 

A templomszentelési ünnepségsorozat záróalkalmán a zene szárnyain szállt fel a hála és az Istent dicsőítő ének a történelem Ura trónusához: Szita Miklósné Megyer Márta, a Kistemplom kántora oboa játékával, a gyülekezet énekkara ismert kórusművek megszólaltatásával dicsérte az Urat, dr. Kovács László Attila orgonakíséretével. A furulyaverseny többszörös győztese, Kiss Benedek Máté szolgálatát édesapja, Kiss Zoltán, a Nagytemplom orgonistája kísérte zongorán. 

Záró igehirdetésében Adámi László parókus lelkész az oltárkép felirata, Zsid 9,12 alapján hirdette az örömhírt: Krisztus örökváltságot szerzett, engesztelő áldozattá lett értünk. Nincs senki másban üdvösségünk. S végül a Westminsteri kiskáté egy mondatát idézte: „Az ember végső célja, hogy dicsőítse Istent és örökké gyönyörködjön benne” – mert Soli Deo Gloria: Egyedül Istené a dicsőség!

Függelék: TIRPÁKOK Életkép egy város hőskorából, írta: Vietórisz István dr. 

(Két rövid, betű szerinti idézet a hősi eposz utolsó oldalairól; könyvként megjelent 1939-ben, Nyíregyházán; Forrás: 106. 107. 110. oldalak) 

HATODIK ÉNEK.

„Elhagyván a helyét, megy a ratkai esperes úr most

A kis emelvényhez, mit az ő részére csináltak,

S felmenvén, ott várt, míg az ének végire értek.

Ekkor hálaimát mondott s olvasta a textust, 

Szent Pálnak levelét olvasta a rómaiakhoz,

Tizenegyed részből az utolsó versszakot. Aztán 

Csendes hangon előbb, később hangját felemelve

Lendületes szókkal szívükhöz szólt a hiveknek. 

Áhitatos lelkek hallgatták épületükre.

boldogan ejtőzvén az Igének az élvezetétől,

Elgondolkodván mélységeiről a világnak

És jóságáról, nagyságáról az Atyának...

Coroni esperes úr a beszédét hogy berekeszté, 

Gyült az egész papság a kis oltárhoz Tedeum-ra, 

Ősi melódia szállt ajkukról a magas égbe,

Hála, dicséret azért, hogy a jó munkát segitette. 

                            *

Végül az oltárnál Schmál esperes úr szava hangzott;

Buzdító szavait küldötte a pásztor a nyájhoz:

Hitben erős legyen és Istennek igaz hive mindig – 

És tisztelje a föld urait, kiket Isten előttük

Járókká rendelt, – úgy élhetnek nyugalomban,

S boldogságuk is úgy lesz teljes a földön, a mennyben.

A Miatyánk s az Erős Várunk befejezte az órát...”

                               *

UTÓHANG.

Jópár év beletelt, míg a vert hullámok elültek

És a nagy ünnep után a robot köznapjai jöttek.

És ez a tirpák nép egyenesnek látja az útját,

Jár a nyomon, mit előbb részére atyái tapostak. 

Mert ez a nyom biztos, nincs jobbra, se balra kilengés:

Istenfélelem és szorgalmas munka siriglan.

Ezt az utat jelző mértföldkövek is szegik itt-ott, 

Mint az örökváltság, új rangemelés, amelyekkel

Terhes lesz a jövő. Megszűletnek bizonyára.

Majd a határ nem elég, új föld kell. Szereznek azt is – 

És a határokon új telepek sora nő ki a földből...

A fiak és unokák lelkén is uralkodik Isten:

Isten az úr, aki áld, vezet és dönt minden időben...

Nézzetek, óh unokák, minden-nap vissza a múltba;

Múlt örömét, búját kegyelet szépítse, derítse – 

És ami benne öröm, szivetekben örömre gyuladjon,

És ami búbánat, szentelje meg azt a dicsőség!