Dragomán György író és Forgách András író, dramaturg voltak a Petőfi Irodalmi Múzeumban szervezett Asztali beszélgetések sorozat disputapartnerei. A beszélgetőtársak a szabadság kérdéséről, valamint a szabadság hiányáról beszélgettek. A disputapartnerek felidézték az elnyomó rendszerekben átélt gyermekkori emlékeiket. Dragomán György kitért arra, hogy gyermekként meg kellett tanulnia a kétféle beszédet, azaz édesapja felszólítására „nem lehetett arról beszélni, ami otthon elhangzott”.

„Ha visszagondolok, egyfajta szürke boldogság jut eszembe: a magunk módján szabadok voltunk és vidámak, még akkor is, ha minden szürke volt” – mondta Forgách András.

Az elnyomó rendszerek feldolgozásának és értelmezésének hiányáról szólt a beszélgetés hangsúlyos része. Dragomán György az elmaradt katarzist, azaz az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát és annak feldolgozását hiányolta. Dragomán György ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy nem egyszerűen megítélni kell azokat az embereket akik jelentettek, hanem „el kell mesélni azokat a bonyolult történeteket amin átmentek, hogy lássuk egyáltalán, hogy mi történt”. Így nem csak egyes ügynöklistákat kell felmutatni, mert a rajtuk szereplő nevek háttértörténet nélkül rossz, elhamarkodott értelmezést és ítéletet kaphatnak, hanem teljes feltárásra lenne szükség: „kerüljön nyilvánosságra a rendszer”. A gyermekkori diktatúrát A fehér király című művében is bemutató Dragomán kitért a lehallgatási anyagokra is, megjegyezve, hogy a 20. század egy példátlanul gazdag kincsévé válhatnak ezek a visszaélésre és gyanakvásra épülő iratok, hiszen egyes települések egy adott korból származó legrészletesebb feljegyzései olvashatóak bennük. „A marosvásárhelyi lehallgatási jegyzőkönyvek mennyiségét elnézve, legalább 500 ember kellett ahhoz is, hogy a magyar nyelvű anyagokat a Securitate nyilvántartás számára lefordítsák románra. Hol vannak ezek az fordítók? Róluk semmit sem tudni” – mondta az erdélyi származású író.

Forgách András a témával kapcsolatos nyelvi bezártságra, így a hiányos, vagy ítélkező társadalmi beszédre hívta fel a figyelmet: „A mai napig nincs szótárunk ezeknek a dolgoknak a kimondására, hiába dolgoznak az akták feltárásán a történészek, ha maga a közösség nem mer vagy nem tud nyíltan beszélni erről a témáról.” Az élő kötet szerzője a saját feldolgozását is elmondta, azaz beszélt arról, hogy miért tartotta fontosnak, hogy nemcsak megismerje, hanem publikálja is szülei jelentéseit.

A dispután bár sok esetben a szabadság hiányáról volt szó, a szerzők mégis a szabadságot, vagy annak vágyát jelezték és képviselték. Az Asztali beszélgetések végén a jelenlévők kérdéseket, hozzászólásokat tehettek fel, melyek többsége az ügynökakták megismerésének lehetőségéről, a szembenézés kérdéséről szóltak.
 

Az Asztali beszélgetések… – Dragomán György és Forgách András disputája teljes terjedelmében itt nézhető meg: